Közélet, hírek

Ilyen lett az Avasi kilátót övező új étterem

2024.04.02. 12:12

Miskolc ikonikus épülete, az 1963-ból származó Avasi kilátó megújulása után mostanra felépült a tornyot övező új étterem is a Műépítész Kft. és Puskás Péter tervei alapján. A kivitelező fotókat tett közzé az új épületről.
 

2023. elején, a Kilátó ReStart projekt keretében indult meg az évek óta elhanyagoltan álló kilátó és környékének felújítása. A Hofer Miklós és Vörös György tervei alapján a modernizmus szellemében készült ikonikus tévétorony és a benne működő kilátóterasz és zárt, panorámás presszó felújítása tavaly decemberre készült el Viszlai József Ybl Miklós-díjas építész, Miskolc város korábbi főépítészének tervei alapján. Mostanra pedig elkészült a kilátót övező, körívekre szerkesztett közösségi épület is a Műépítész Kft. és Puskás Péter tervei alapján – derül ki a felújítások kivitelezője, az Épkar Zrt. március 27-án közzétett Facebook-posztjából.



Az épület vasbeton vázat sejtetni engedő homlokzatát a kilátó felé vezető lépcsősor osztja két, funkciójában is elkülönülő részre. “Az erőteljes fény-árnyék hatásokkal játszó, váltakozó szintmagasságú épület felületképzése és kompozíciója egyaránt az ókori amfiteátrumok romjainak parafrázisa…" – írja róla a Magyar Építők, amely Stupeczky Attila építésvezetővel beszélgetett a projektről. Az épület 1021 négyzetméternyi területén komfortpontokat és információs kiállító teret alakítottak ki, valamint egy több oldalról megközelíthető teraszos étteremet az ahhoz tartozó irodákkal és más helyiségekkel. Egyik fő attrakcióként – az akadálymentesség biztosítása mellett – a fejlesztés során a kilátó földszinti, szabadtéri teraszát alkalmassá tették szabadtéri előadóestek, zenei rendezvények, koncertek és fogadások megtartására is, írják.

Az építész iroda weboldalán látható látványtervek szerint az épület karakteres jellemzői a zöldtetők, a falra futtatott növények, valamint az épületet övező zöldfelületek. A fotók alapján a cserjék elültetése is megtörtént, melyek kifejlődése után lesz csak látható igazán, hogyan valósult meg a fejlesztés. 

Forrás: Magyar Építők, Épkar Zrt./Facebook