Közélet, hírek

Íme a Duna Aréna fotópályázat eredménye

2017.08.03. 10:12

Közel 350 pályamű érkezett arra a pályázatra, melyen az építészet iránt érdeklődő fotósok újszerű, kreatív látásmóddal mutatják be a FINA vizes világbajnokság központi létesítményét, a Duna Arénát. A zsűri döntése alapján Palkó György és Radisics Milán osztozik az első díjon. 

Duna Aréna, ahogyan még nem láttuk

A neves szakemberekből álló zsűri két első, három második és három harmadik helyezést szavazott meg a 86 pályázó részvételével lezajlott fotópályázaton, melyet a Duna Aréna építését is irányító Fürjes Balázs kormánybiztos és a Magyar Művészeti Akadémia hirdetett meg.

"A Duna Arénára mindannyian büszkék vagyunk, mint Budapest legújabb látványossága és ékköve. Elkápráztatta a sportolókat, a sportvezetőket, a szakembereket, szurkolókat és joggal mondhatjuk, az egész világot." – jelentette ki az eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, a zsűri egyik tagja. "Ahogy azt a tervezők megálmodták, a Duna színvilága, ereje, titokzatos némasága visszaköszön az épület látványában, és öröm volt ezt a képeken is látni. Büszkén mondhatjuk, hogy a Duna Aréna a magyar sportolók eredményeihez méltó helyszín. Több ezer szakember kitartó és áldozatos munkája kellett hozzá, hogy valóra válhasson ez az álom, és örömünkre szolgált, hogy ennek az összefogásnak az ereje tükröződik a művészi képeken is."




Az érdeklődők a pályázat weboldalán regisztrálhatták jelentkezésüket, majd töltötték fel pályaműveiket. Az első helyezettek 250 ezer, a másodikak 200 ezer, míg a harmadikak 150 ezer forint pénzdíjban részesültek.

A zsűri döntésének értelmében az első helyen Palkó György és Radisics Milán, a másodikon Majoros Máté, Sárosi Istvánné és Szabó Katalin végzett, a harmadik díjat pedig Bojtor Bálint, Horváth László és Järger Zsolt kapták.

"Köszönöm, hogy ebben a közös sikerben a fotósok is részt vettek, és köszönöm, hogy látnak és láttatnak." – mondta beszédében Fürjes Balázs. "Nagyon élveztem a munkát a zsűriben, úgy érzem, hogy minden zsűritag egyfajta jutalomjátékként élte meg ezt a feladatot, és hallatlanul izgalmas volt ezt a több száz képet végignézni."




A Duna Aréna március 1. óta reggel hattól este tízig tele van, a vizes világbajnokság előtt már úszásoktatás és edzések helyszíne volt. A férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjében és az úszók Budapest Bajnokságán is jelesre vizsgázott – több százezren, köztük sok tízezer külföldi vendég csodálhatta meg a vasárnap befejeződött, hatalmas közönségsikert aratott FINA vizes világbajnokságon. A létesítmény az úszás és a műugrás számainak adott otthont, rendre zsúfolt lelátók előtt.

Az arénáról a legnagyobb elismeréssel beszéltek a világ legjobb vizes versenyzői, nemzetközi sportvezetők és szurkolók. A háromszoros olimpiai és immár hétszeres világbajnok úszó, Hosszú Katinka azt mondta, hogy a Duna Aréna a világ legjobb öt uszodaközpontja között van, Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatója lenyűgözőnek minősítette az elkészült arénát és példaként mutatta be a tokiói olimpia Budapesten tartózkodó szervezőinek. Ennek is köszönhető, hogy a Duna Arénában rendezik a 2024-es rövid pályás úszó-világbajnokságot.





"A februárban határidő előtt, költségkereten belül elkészült Duna Aréna a nagyközönséget, az angyalföldieket is kiszolgálja majd, a megújuló Dagály Strandfürdővel együtt az ország legkiemelkedőbb sport- és fürdőközpontja jön létre. Otthona lesz az óvodások és kisiskolások úszásoktatásának, de a szabadidős úszók előtt is nyitva fog állni a hét minden napján." - tette hozzá Fürjes Balázs kormánybiztos.

A következő, arénában rendezendő világesemény alig egy hetet várat magára: augusztus 7. és 20. között tartják meg a FINA masters világbajnokságot, több mint tízezer szenior korú versenyző, korábbi világ- és olimpiai bajnokok részvételével.