Közélet, hírek

Infopark D épület – alapkőletétel

2006.06.01. 08:56

Folytatódik az Infopark Budapest fejlesztése, a hatodik épület kivitelezését kezdték meg. Építész: Winkler Barnabás (HAP). 

 

Ünnepélyesen megtörtént 2006. május 31-én a legújabb épület alapkőletétele a lágymányosi Infoparkban. Az ünnepség házigazdája Gróf Imre volt, az Infopark Fejlesztési Zrt. vezetője, vendégei pedig Kóka János miniszter, Dr. Eckart John von Freyend, az IVG Immobilien AG elnöke, Molnár Gyula, XI. kerületi polgármester és Prof. Dr. Klinghammer István, az ELTE rektora – az Infopark szoros kapcsolatban áll a területen működő két egyetemmel, az ELTÉ-vel és a BME-vel.



A vendégek rövid beszédben méltatták a város, a kerület, az egyetemi oktatás és a tudásalapú társadalom szempontjából egyaránt jelentős, mintegy tíz éves múltra visszatekintő beruházást. Az Infopark Budapest fejlesztése folytatódik, újabb – immáron a hatodik épület kivitelezését kezdték meg a technológiai és innovációs parkban, ami jelentős szereppel bír a közép-európai régióban.

Dr. Eckart John von Freyendet, az IVG Immobilien AG, az Infopark német beruházója elnökét a Magyar Gazdaságért díjjal tüntették ki sokéves eredményes munkájáért, az európai szintű Infopark megvalósulása érdekében kifejtett tevékenységéért. A díjat az ünnepség keretében adta át a német szakembernek Kóka János miniszter.



Az IVG az Infopark eddig elkészült épületeinek sikeres eladása után döntött a fejlesztés gyors folytatásáról. A hatemeletes épület 17.500 m2 bérbeadó irodaterület mellett 352 gépkocsi befogadására alkalmas mélygarázst is tartalmaz majd, az ingatlanfejlesztés értéke kb. 34 millió euró. Az új épület formájában és építészeti elgondolásában illeszkedik az Infopark eddigi arculatához, a klinkertégla-üveg-fém kombináció az Infopark egységes campus-karakterét új építészeti megoldásokkal gazdagítja.

Az épület karakterét a ritmusosan elhelyezett, két emelet magasságú loggiák adják, s a homlokzaton kirajzolódik majd a markáns, három emelet magasságba nyúló, impozáns bejárati előtér is. Az irodaház földszinttől számított hatodik szintjét teraszos, visszaugró tetőtér zárja, ahonnan pazar kilátás nyílik a budai hegyekre és a Dunára.

Vargha Mihály