Programok

InterMÉSZ: Generációs minták az építészetben

2023.05.10. 16:24

Jövő hét kedden, május 16-án újra InterMÉSZ az Építészek Házában. Az InterMÉSZ egy hiánypótló kezdeményezés, melynek célja az építészszakma struktúráinak és narratíváinak átfogó feltárása, valamint egy olyan intergenerációs párbeszéd teremtése, mely lehetővé teszi a különböző generációk építészeti és elméleti szakemberei közötti párbeszédet.

A tematikus többgenerációs beszélgetések lehetőséget kínálnak a szakma folyamatosan változó és fejlődő összetettségének és változatosságának áttekintésére, a múlt és jelen kihívásainak, valamint a különböző korosztályok által képviselt építészeti értékeknek a bemutatására.

Általános sztereotípia, hogy a fiatalabb generációk mindig az új technológiákat, anyagokat és építészeti stílusokat keresik, míg az idősebb generációk a hagyományos építészeti értékek mellett kötelezik el magukat. Vajon ez a viták során is visszaigazolást nyer?

A sorozat soronkövetkező, második beszélgetésének címe: Generációs minták az építészetben

Meghívott előadók:
Csillag Katalin a 3h egyik alapítója
Alexa Zsolt a Minusplus vezető tervezője
Kammernmann Lilla és Bánszegi Bíborka a girls can kollektíva tagjai

Moderátor:
Kulcsár Géza az Urbanum egyik alapítója

Az InterMÉSZ programsorozat a szakma és az épített környezet megismerése és megértése mellett a generációk közti párbeszéd és az együttműködés fontosságára is felhívja a figyelmet.

A Magyar Építőművészek Szövetségének kiemelt célja, hogy az Építészek Házában minden korosztály számára lehetőséget biztosítson a tudásmegosztásra és az egymástól tanulásra.

Az esték moderátora Kulcsár Géza, az Urbanum egyik alapítója. Az Urbanum Alapítvány egyik legfőbb célja az épített környezetről, és annak építőiről való gondolkodás éltetése, tágabb társadalmi, történeti és elméleti kontextusba helyezése. Géza általános érdeklődése, tág látóköre, illetve építészet iránti rajongása jó kombináció az InterMÉSZ beszélgetések keretezésére.

Az esemény időpontja: 2023. május 16. 18:00
Helyszín: Építészek Háza, Ybl terem
Facebook esemény