Technológia

Iránban már ősszel megkezdheti értékesítési tevékenységét a GRAPHISOFT

2015.09.04. 10:29

A magyar alapítású, budapesti központú GRAPHISOFT a világ mind az öt földrészén, több mint 100 országában forgalmazza világhírű ArchiCAD termékét, amely több térségben is piacvezető. Az Irán elleni gazdasági embargó feloldását követően megnyílik a lehetőség, hogy a Közel-Kelet meghatározó gazdaságának fejlődését a GRAPHISOFT magyar építészeti szoftvere támogassa.

Az Iráni Iszlám Köztársaság ellen évek óta életben lévő gazdasági embargó jelentős mértékben nehezítette a közel-keleti ország gazdasági helyzetét. „A politikai rendezést követően várhatóan hamarosan teljes mértékben feloldásra kerül minden gazdasági és kereskedelmi korlátozás, amely megnyitja az utat az ország további fejlődése előtt.” – mondta Reicher Péter, a GRAPHISOFT magyarországi vezetője. „Készen állunk arra, hogy akár már idén ősszel megkezdjük értékesítési tevékenységünket a térség legnagyobb fejlődési potenciáljával rendelkező országában. Úgy gondoljuk, hogy a kiemelkedő kulturális és építészeti hagyományokkal rendelkező Irán nem sokára ismét a régió meghatározó gazdasági központja lehet. A GRAPHISOFT célja, hogy az épületinformációs modellezésen (BIM) alapuló ArchiCAD megoldása támogassa a várhatóan beinduló gazdasági és infrastrukturális fejlődést.”

A GRAPHISOFT részéről az elmúlt félév alatt megtörténtek az érintett hatóságokkal való egyeztetések, és beszerezte a szükséges engedélyeket. A magyarországi központú nemzetközi vállalat-csoport lépése teljes mértékben összhangban van a magyar kormány „déli nyitás” politikájával, amely jelentős piaci és beruházási lehetőségeket lát a közel-keleti térség országaiban, így kiemelten a közel nyolcvanmilliós piaccal rendelkező Iránban is.

A GRAPHISOFT budapesti központjában közel 280 szakember dolgozik, Budapesten működik a teljes cégvezetés, ahol az egész cégcsoportra vonatkozó stratégiai döntéseket hozzák, és változatlanul itt végzik a cégcsoport teljes kutatás-fejlesztési tevékenységét. A Nemetschek-csoporthoz tartozó magyarországi vállalat az elmúlt évben több mint 10 százalékos létszámbővítést hajtott végre.


forrás: sajtóközlemény