Épületek/Irodaépület

Irodaház a gyárak helyén - BSR Center

2010.07.20. 14:12

A Váci út környéki barnamezős beruházások egyik képviselője, a BSR Center irodaház a hajdani ipari téglaépítészetet idézi. Tervezője Szász László.

28.000 m2-es új A-kategóriás bérirodaház a Váci út mentén az izraeli BSR Group és a luxemburgi székhelyű GLL Found befektetési alap beruházásában.

 


 

A tervezési terület a hajdani PERION akkumulátorgyár telke. Része annak barna övezetnek, mely előbb elhalt, majd fokozatosan átépült. Ma már nagyon kevés építészeti elem utal a 1990 előtti évekre, de az új Váci út arca ettől nem lett jobb. Illetve hol ilyen, hol olyan - de inkább olyan.

Az egykori PERION akkumulátorgyárra és környékére jellemzően a XX. század elejének  ipari téglaépítészete volt jellemző, legnívósabb épülete mégis az 1943-ban elkészült volt Varta szárazelemgyár volt, mely sajnos áldozatul esett a fejlesztéseknek.

 


 

A hely szellemét visszaidézendő meg akartuk tartani a téglaarchitektúrát, ugyanakkor a léptékváltásból eredően új eszközöket kerestünk annak alkalmazására illetve a tömegalakításra. Ehhez kapóra jött az a megrendelői elvárás, mely 4 ütemre kívánta bontani a fejlesztést – persze a végén belátta, hogy egyben kell megvalósítania. Mindenesetre a 4 „torony” lehetőséget adott az épület tömegének mozgatására, visszaidézve a régi telekosztások arányait.

Tanulva a már megépült rossz példákból úgy gondoltuk, hogy megpróbálunk olyan építészeti állítást megfogalmazni, mely a nagy épülettömeget határozott, nagyléptékű kubusok mozgatásával és felületszerű homlokzati síkokkal kezeli a szokásos finomkodó építészeti gesztusok helyett.

 

 

 

A tervezett beépítés zártsorú saroképület, a tömb-belsőben a Váci útra merőleges szárnyakkal. A hátsókert mélysége lehetővé teszi a véghomlokzatok megnyitását, az épület közepén létrejött többszintes átnyitás akár egy későbbi, tömbön átvezetett gyalogos út lehetőségét is felveti.  

Az épület földszintjén helyezkednek el az irodai szárnyak előcsarnokai, lehetővé téve, hogy mind a négy lépcsőházi blokkhoz önálló utcai bejárat és előcsarnok csatlakozzon. A bejárati előcsarnokok részben dupla légterűek.

Az épület alatti két pinceszint létesült, döntően gépkocsi tárolás céljából.

 

 

Az általános emeleti szintek az épület főfunkciójának megfelelően bérbe adható irodaterek kerültek kialakításra, melyek a megrendelői igényeknek megfelelően többféleképpen szervezhetők

Tekintettel arra, hogy az emeleti szintek kontúrja az épület tömegéből kifolyólag szintről- szintre kismértékben változik, a lehetséges iroda-kialakítások is követik ezt.

A választott 8.1 x 8.1 m-es méretrend lehetőséget ad akár egyterű, akár teljesen hagyományos irodaszervezésre is, ahol a homlokzat mentén futó, különböző méretű irodákhoz a középső magban közvetlen megvilágítást nem igénylő helyiségek - tárgyalók, másolószobák, teakonyha, irattár, stb.- telepíthetők.

Az általános irodaszintek kialakításánál fontos szempont, hogy a legkisebb egyben kiadható irodaterület megközelítőleg 200 m² legyen. Ez a funkcionális egység önállóan megközelíthető a központi elhelyezésű lépcső - lift előteréből, átjárás nélkül elérhető a WC csoport, lehetőség van minden ilyen egységben teakonyha kialakítására, valamint az igény szerinti önálló energia mérésre.

Az épület felső szintjei az épület tömegének megfelelően a homlokzati síktól visszalépnek, illetve a folyamatosság tetőteraszok létesítésével megszakad. A tetőteraszokon járható tető és extenzív zöldtető alakul ki.

Az épület homlokzatain kétféle anyaghasználat került alkalmazásra. A Váci úti és az Agyag u. menti homlokzatok a kontúrok mentén keretszerűen átforduló és a tömegek között liánszerűen átfolyó téglaburkolat készült, a tégla keretek között a homlokzati nyílászárók és parapetek előtt a téglával azonos színű, kerámia jellegű bevonattal ellátott alumíniumból lamellával, mely ezeknek a felületeknek egységes megjelenést kíván adni, egyben árnyékoló funkciót is betöltve.

A belső udvari homlokzatok, illetve az Agyag utcai szárny tűzfala szálas anyagú hőszigetelésre felhordott Dryvit rendszerű nemesvakolatot kapott – részben a takarékosság jegyében.

A bejárati előterek hűvös eleganciáját az oldalfalakra felfuttatott, padlón is alkalmazott mészkő burkolat adja, ebből készült a recepciós pult is, mely mögött erős erezetű márvány burkolatot alkalmaztunk. Az ülőbútorokat Minotti szállította.


BSR Center, Budapest XIII. Váci út

vezető tervező: Szász László - Stúdió'100 Kft.
építész munkatárs: Mórocz Balázs
szakági tervezők:
statika: dr. Lendvai Miklósné, V. Nagy Zoltán - LMI Kft.
épületgépészet: Pfeningberger Ottó - ENCO Kft.
elektromos tervezés: Komm Péter - VA-IQ Kft.
közmű: Hobl Géza - Mélyterv Kft.
kert- és tájtervezés: Torma Sarolta - Land-A Kft.
forgalomtecnika: Szegő János - Közlekedés Kft.
környezetvédelem: dr. Bite Pálné - Vibrocomp Kft.
épületakusztika: dr. Kotschy András - Kotschy Bt.
tűzvédelem: Venczel Sándor - Tűz-ért-ő Bt.