Isztambul nagyító alatt

Az Európa Kulturális Fővárosa szerepére készülő Isztambul építészeti szempontból is többet nyújt a jól ismert műemlékeknél. Baku Eszter írása a kortárs török építészet mesterei, a Tabanlıoğlu Architects munkáiról, a város urbanisztikai változásairól és számtalan egyéb isztambuli érdekességről.

Amikor az építészethez alapvetően vonzódó ember Isztambulba indul, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy életre szóló impressziót kapjon a hajdan Konstantinápolynak nevezett csoda memorandumaiból, s egyfajta képet alakítson ki az elmúlt száz év, de főleg a modern építészet produktumaiból, a lélekben való felkészülést azonnal a könyvtárban kezdi. (Legalábbis én így kezdtem...) S ekkor szomorúan tapasztalja, hogy mindent, ami az 1900-as évek után történt építészet s egyéb művészeti ágak terén Isztambulban a saját érzékszerveivel kénytelen megtapasztalni, mert úgy tűnik, török építészetről szóló szakirodalomnak híján vannak a magyar könyvtárak. A felkészülési fázis második szakaszához az ismerősök kikérdezése tartozott, akik isztambuli élményeikből adtak nekem egy csokorra. S ekkor követtem el azt a hibát, amit Platón barlangjában a tudatlan emberek – már-már elkezdtem elhinni, hogy Isztambulban a régi világ lenyűgöző maradványain s a Nagy Bazáron kívül semmi igazán izgalmas nincsen. S ami igazán hab volt a tortán, amikor végső elkeseredésemben az internet keresőihez fordultam segítségül, vajon mi okosat tudnak mutatni kortárs török építészet, esetleg kortárs isztambuli építészet kulcsszavak megadásával... az eredmény gyakorlatilag siralmas volt.  Utóbb kiderült, hamis tükör volt ez a városról, mert Isztambul lenyűgöző hely mind építészeti, mind kortárs művészeti szempontból, hogy a városrendezési tervekről és koncepciókról már ne is beszéljek.

Isztambul népességét tekintve ma 15 milliós város, területét nézve pedig egy Budapest-Győr átmérőjű körön helyezkedhetne el (természetesen az adat csak megközelítés), egyszóval felfoghatatlanul nagy város, sokszorosa az ókorban egyik legnépesebbnek tekintett Konstantinápolyának. Éppen ezért nem lehet teljes képet adni az olvasóknak, bármennyire is szeretnék, Isztambul kortárs építészetéről és tendenciáiról, csupán impressziót nyújthatok a címben megjelölt nagyító segítségével fókuszálva egy-két problémára, vagy éppen néhány számomra izgalmasnak tűnő épületre.

A várost alapvetően két különálló, európai és ázsiai részre tagolja a Boszporusz, melyen 1988 óta két híd, a Boszporusz-híd és a Fatih Sultan Mehmet híd ível át (mindkettőt Freeman Fox & Partners tervezte). A két oldal nemcsak árfekvésében, építészetében is igen különböző. Már korántsem helytálló az a sztereotípia, miszerint a két városrészt összekötő hajójáratok utasai nagyrészt birkák és kecskék, na meg az őket kísérő pásztorok. Az általam kiemelt területek az ázsiai oldalon vannak: a robbanásszerűen fejlődő történelmi városrész, Üsküdar s a tőszomszédságában fekvő apró negyed, Kuzguncuk.

Kuzguncuk a 17. század óta nagyrészt nem muzulmán vallásúak (pl.: zsidók, örmények) által lakott városrész, amely a 19. század második felében nyerte el mai jellegzetes városképét, hiszen ekkor indult meg a rendszeres hajóforgalom a Boszporuszon, ami jelentős fejlődést jelentett az ázsiai oldal településeinek. A rendszeressé váló tűzvészek miatt Kuzguncuk építészeti öröksége részben elpusztult, megmaradt viszont a helyi elit és az építészek által igen kedvelt központi városrész, mely a 19. század végén, 20. század elején épült, s amelyet nagyrészt emeletes fa sorházak és fából épült pavilonok alkotnak. A helyi műemlékvédelmi szakemberek komoly erőfeszítése tükröződik a szakszerű és korhű felújítási munkákon, amelyek visszaadják a városrész régi hangulatát. Igen érdekes megfigyelni a műemléki rekonstrukcióhoz maximális mértékben idomulni kívánó helyi építészetet, amely a 20. századi építészeti sajátosságokat felhasználva s másolva a meglévő sorházakhoz idomulva alakít ki új lakóházakat. Mindemellett itt is érezhető a török építészet jelenleg dívó értékmegőrzési és hasznosítási stratégiája, amire a későbbiekben, Isztambul európai oldalának építészetét bemutató példák is utalnak majd, miszerint a meglévő műemléki épületeket új funkciókkal látják el, s ezáltal ismét bekapcsolják a város vérkeringésébe. Az igen kis alapterületű Kuzguncukban is kiváló példát szolgáltat erre az egykor Monopólium Múzeum névre keresztelt, korábban magtárként működő épület, ami ma Kulturális Központnak és Modern Művészeti Múzeumnak ad otthont.

Kuzguncuk  szomszédságában terül el az ázsiai oldal egyik legdinamikusabban fejlődő s egyik legrégebbi települése, Üsküdar. Stratégiai jelentőségét, amit a Konstantinápolyba érkező muszlim katonák s az itt letáborozó keresztes lovagok is kihasználtak, évszázadokon át megőrizte. Ezt mutatja, hogy II. Mehmed szultán uralkodása alatt Isztambul három nagy kerületének egyikévé nyilvánították. A patinás városrész jellege igencsak megváltozott a 20. században, hiszen a tradicionális raktárak és házak helyét lassan átvették a beton épületek, s a lakosság folyamatos növekedése szinte megkövetelte a városrész központi területének piaccá, bazárrá alakítását. A piaci forgatag és a jellegzetes, árucikkektől roskadó török bazár itt megfér egy 18. századi Hamam, vagyis török fürdő épületében. A Hamam árkádjait funkcionálisan tökéletesen a piac igényeihez alakították. Bár hajdanvolt kereskedelmi szerepét elvesztette, Üsküdar visszakaphatja központi jelentőségét, ha megvalósul az Európát és Ázsiát összekötő víz alatti vasúti alagút. E gigantikus alagút építésének előkészületei már észrevehetők Üsküdar központjában, hiszen a lezárt központi területen folynak a megelőző régészeti ásatások.

Az európai oldallal összehasonlítva a kissé provinciális jellegű ázsiai rész egyedi hangulatát és báját  pontosan a tradicionális török építészeti emlékek, a historizáló, nemzeti romantikus tengerparti villák, a szecessziós jegyeket mutató fa pavilonok vagy éppen a sorházak adják meg. Ezzel éles kontrasztot alkotnak a túlpart modern minaretként égbe meredő felhőkarcolói, s Isztambul robbanásszerűen fejlődő új negyede, Levent korszerű irodaházai. 

Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy vajon mi történt Isztambulban az elmúlt 20-30 évben, a kulcsmomentum feltehetően a főváros, Ankara és Törökország legnépesebb, legnagyobb városa, Isztambul szerepének átértékelődésében rejlik. Az 1980-as évek második felétől az isztambuli privát szektor fokozatosan megerősödött, s az ország zárt gazdasága fokozatosan nyitni kezdett a globális piac felé. A bankok, amelyek korábban Ankarához kötődtek, az 1990-as években átköltöztek Isztambulba, s itt alakult meg a török tőzsde is, egyszóval Isztambul Törökország pénzügyi központjává vált. Az évek során Isztambul a legdinamikusabban fejlődő, a legnyitottabb, a leginkább komplex s a leginkább modern városává vált az országnak, egyszóval igazi nagyvárosi identitást tudhat magáénak.

Természetesen ezekre a változásokra gyorsan reflektált a helyi építészet is. Kitágult a független építészeti piac, s a történelme során először, a kortárs török építészet egyszerre van jelen a világ különböző nagyvárosaiban. Az elmúlt néhány évben gombamód szaporodtak Isztambulban a különböző óriás bevásárlóközpontok, mint a Galleria, a Capitol, az Akmerkez, vagy az egészen újszerűnek mondható Kanyon, ami az egyik legnagyobb és legnevesebb isztambuli építész iroda, a Tabanlıoğlu Architects látványos és újszerű munkája. A Levent negyedben elhelyezett Kanyon bevásárló központ az isztambuli felső tízezer kedvelt helye, ahol a luxusboltok kirakatai mellett élvezhetik az épület téralakításából adódó folyamatos hullámzó mozgást, ami egyfajta állandó változást szimbolizál. A Kanyon szomszédságában, szintén a Levent negyedben található ugyanennek az irodának több más alkotása is, nagyrészt természetesen felhőkarcolók, illetve luxus társasházak/apartmanházak (Levent Loft I. II.). Ezek az épületek újfajta körülmények között valósítják meg az otthon fogalmát, hiszen megpróbálnak zöldövezetet varázsolni Isztambul barátságtalan, autópályától zajos negyedébe, s igyekeznek megadni a természet illúzióját az elit itt élő tagjainak (Melkan Gürsel Tabanlıoğlu, Murat Tabanlıoğlu).

A Levent negyed pénzügyi központtá válása s az Új Pénzügyi Centrum megépülése nagymértékben hozzájárult a város látképének átalakulásához. Fantasztikusan izgalmas számomra egy olyan város, ahol képes egymás mellett létezni a bizánci Hagia Sophia és a Levent felhőkarcolói, s ahol lehetőség van egyfajta építészeti időutazásra csupán azáltal, hogy az ember a történelmi városrész hátterében szemlélheti korunk építészeti alkotásait. Szerencsére a város fent említett kiváló adottságait, a kultúrák és a korok különböző egymásra rakódását és építészeti realizálódását a városvezetés és a műemlékvédelem is felismerte. 2000 óta több tanulmány és kutatás született műemléki rekonstrukció és hasznosítás témájában, amelyeket igyekeznek alapul venni az egyes felújításoknál.

Ahogyan már említettem, rengeteg műemléki épület kapott új esélyt és lehetőséget, hogy funkcióváltás révén ismét a városi szövet részévé válhasson. Az európai oldalon három kiváló példát szeretnék bemutatni, amelyek példaértékűek lehetnek. Az első az Aranyszarv-öböl felső szakaszán elhelyezkedő komplexum, amely a Santral Istanbul nevet viseli. Santral Istanbul egy izgalmas példája annak, hogyan lehet egy elhagyott, lepusztult városrész 19. századi ipari örökségét bekapcsolni egy olyan épületegyüttesbe, amely egyetemi menzától kezdve éttermen, undergrund sörözön át múzeumnak és művészeti galériának is otthont ad. A késő oszmán kori erőmű-komplexumot közösségi funkciók szolgálatába állították. A központból induló ingyenes buszokkal főleg a helyi egyetemistákat csábították ide, akik mára már rendszeres látogatói Santralnak. Az egykori erőmű épülete ma egyrészt az Energia Múzeumnak ad otthont, másrészt egy kortárs képzőművészetet bemutató galériának. Az Energia Múzeum, amely valaha Siahtarağa Erőmű néven volt ismert, külön érdekessége és magyar vonatkozása a Ganz Budapest által gyártott vezérlőmű. Az erőmű 1914 és 1952 között az egyetlen elektromos energia-ellátó volt Isztambulban. 2004-ben az Isztambul Energiatudományi Egyetem tulajdonába került, s 2007-ben megnyitották a ma is működő Santral Istanbult.

A másik két, általam választott példa a műemléki rekonstrukció témában az Isztambuli Közlekedési Múzeum (KOC) és az Istambul Modern névre keresztelt modern és kortárs török képzőművészetet bemutató múzeum. A két épületegyüttes sajátossága, hogy mindkettő egy-egy késő oszmán kori raktárépület átalakításából jött létre. Az utóbbi a fent említett Tabanlıoğlu Architects munkája. A Hagia Sophia és a Topkapi kiváló hátteréül szolgál a kávézónak, ezen felül pedig gyerekfoglalkoztató, könyvtár és könyvesbolt is várja az érdeklődőket. Az épület raktár jellegét meghagyva a modern kialakítású oszlopokkal lazán áttört egybefüggő kiállítótér az állandó, míg a földszint könnyen alakítható, mobilis termei az időszaki kiállításoknak adnak otthont. E mellett kapott helyet a szellemes megoldásokkal operáló, fém huzalokon lebegő könyvek alatt a könyvtár. A múzeumhoz kapcsolódik egy nyitott kiállítótér, amely kiváló lehetőséget nyújt plasztikák, szobrok elhelyezésére.

Befejezésül talán még annyit, hogy az elmúlt években a külföldi sztárépítészek is feltűntek Isztambulban. Évek óta parlagon hever Frank O. Gehry terve az Isztambul belvárosába megálmodott, a bilbaói Guggenheim Múzeumhoz hasonló kulturális centrumról (Suna Kıraç Kulturális Központ), amely a mai Televízió- és Rádiószékház impozánsnak éppen nem nevezhető kék-piros épületének helyére kerülne. Az épület befejezését 2010-re irányozták elő, de ez egyenlőre  meghiúsulni látszik. Az Európa Kulturális Fővárosaként 2010-ben szereplő Isztambul Péccsel együtt lép majd porondra, azonban a nagy felhajtással beharangozott tervek megvalósítása a vártnál kisebb energiákkal folyik.

Baku Eszter

Források:
Modern and Contamporary, Architectural Guide to Istanbul, Prof. Dr. Afife Batur, Chamber of Architects of Turkey Istanbul Metropolitan Branch, 2006.

Bosphorus and The Asian Side, Architectural Guide to Istanbul, Prof. Dr. Afife Batur, Chamber of Architects of Turkey Istanbul Metropolitan Branch, 2006.

Galata, Architectural Guide to Istanbul, Prof. Dr. Afife Batur, Chamber of Architects of Turkey Istanbul Metropolitan Branch, 2006.

Historic Peninsula, Architectural Guide to Istanbul, Prof. Dr. Afife Batur, Chamber of Architects of Turkey Istanbul Metropolitan Branch, 2006.

Architecture in Turkey Around 2000, Issues Discourse and Practise, Tansel Korkmaz, Chamber of Architects of Turkey, 2005, Ankara.

A concise History: Architecture in Turkey, During the 20^th Century, Afife Batur, Chamber of Architects of Turkey, 2005, Istanbul.

Modern Turkish Architecture 1900-1980, Renata Holod, Ahmet Evin, Suha Özkan, Chamber of Architects of Turkey, 2005, Ankara.

10^th turkish architectural exhibition and awards 2006/Mimarlar Odasi 10. Ulusal Mimarlik Sergisi ve Ödülleri, Chamber of Architects of Turkey, 2006.

National Architectuer Exhibition and Awards Turkey 1988-2004/Ulusal Mimarlik Sergisi ve Ödülleri Türkiye, Chamber of Architects of Turkey, Aydan Balamir, 2005.

Architecture in Turkey 2009, Chamber of Architects of Turkey, Ankara, 2009.