Emberek/Interjú

Izgalmas homlokzati megoldásokat vár az Év Homlokzata 2021 pályázat

2021.04.28. 14:06

A nagy múltú építészeti megmérettetés meghosszabbított jelentkezési határidővel, 2021. május 31-ig várja a jelentkezőket. Kékesy Pétert, a Baumit Kft. alkalmazástechnikai vezetőjét, szakértőjét kérdeztük a pályázat múltjáról és az elbírálás részleteiről.

Dudás Beáta: Hogyan született meg az Év Homlokzata pályázat ötlete?

Kékesy Péter: A pályázat azzal a céllal jött létre, hogy olyan épületeket keressünk, amelyek izgalmasan és igényesen mutatják be milyen változatosan lehet alkalmazni a színeket a vakolt homlokzaton. A Baumit színpalettájából összesen 888 árnyalat választható, a megannyi színezési lehetőség ellenére, mégis sokan részesítik előnyben a minimalista törtfehér színt. Ennek oka részben a mai építészeti trendekben keresendő, de sok esetben inkább arról van szó, hogy kevés a pozitív követendő példa, amelyek másokat is inspirálhatnának arra, hogy kiaknázzák a homlokzati színekben rejlő lehetőségeket. A pályázatra beküldött épületek változatosságával arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy milyen sokat lehet dobni a homlokzat megjelenésén, már azzal is, ha csak egyetlen szín különböző árnyalatait használjuk, vagy ha egy hangsúlyos pillér kiemeléséhez komplementer színt választunk. Szívesen látnánk ezekből a kísérletező kedvű megoldásokból több jó hazai példát. Ezért is szeretnénk a pályázattal nagyobb szakmai nyilvánosságot biztosítani a számukra.

DB: Külföldön bátrabban nyúlnak a homlokzati színekhez?

KP: A magyar verseny „nagytestvére" a Baumit Life Challenge Nemzetközi Építészeti pályázat, amely kétévente kerül megrendezésre 26 európai ország részvételével. Tapasztalatunk szerint a versenyen résztvevő épületek esetében szintén a fehér kapja a legnagyobb hangsúlyt, de gyakrabban látunk az indulók között merész koncepciókat. 

DB: Kik vehetnek részt az Év Homlokzata 2021 pályázaton, és melyek a nevezés legfontosabb kritériumai?

KP: Kizárólag építészek vagy kivitelezők jelentkezhetnek olyan épületekkel, amelyeknek a homlokzati kialakításában Baumit anyagokat használtak fel. Újépítésű és felújított épülettel is lehet pályázni, amiket lehetőség szerint az előző pályázat óta eltelt időben építettek vagy újítottak fel.

DB: A versenyre öt kategóriában várják a pályázati projekteket: családi ház, társasház, középület, utólagos homlokzati hőszigetelés és műemlék felújítás. Általában melyik kategóriában érkezik a legtöbb nevezés?

KP: Szinte mindig a családi ház kategóriában. Mindig is ez a kategória volt a legnépszerűbb, de például a műemlék pályázatok száma évről-évre arányaiban is nő az összes beérkezett pályázathoz viszonyítva, aminek külön örülünk, mert az értékmegőrzés a pályázat egyik fő célja.

DB: Kizárólag a családi ház kategóriája esetében egy nyilvános, online közönségszavazásra is sor kerül majd. Hogyan zajlik majd a közönségszavazás?

KP: A családi házakat az evhomlokzata.hu oldalon lehet majd megtekinteni. Az a ház nyeri a közönségdíjat, amelyikre a legtöbb érvényes szavazat érkezik a megadott határidőn belül. A közönségdíj mellett ügyvezetői díj is átadásra kerül majd az ünnepélyes eredményhirdetéssel egyidőben, amit a Baumit ügyvezetője ítél oda a kiválasztott versenyzőknek.

DB: Milyen módon lehet nevezni a pályázatra?

KP: Elektronikusan lehet regisztrálni és feltölteni a pályázati dokumentumokat a verseny hivatalos felületén az evhomlokzata.hu honlapon, ahol minden lényeges információ megtalálható a verseny menetével kapcsolatban. Ha esetleg valaki mégsem találná meg a pontos választ a kérdésére, kérem küldje el az evhomlokzata@baumit.hu címre és a kollégáim készséggel válaszolni fognak.

DB: Mi történik, ha egy nevezett épületnél utólag derül ki, hogy hiányzik valamely adat? Ilyen esetben van lehetősége a pályázónak kiegészítésre?

KP: Természetesen van mód az utólagos kiegészítésre. Ilyenkor felvesszük a pályázóval a kapcsolatot és időben felhívjuk a figyelmét a hiányzó paraméterek pótlására.

DB: Hogyan alakul azoknak a pályaműveknek az elbírálása, amelyeket építész és kivitelező közösen nyújt be vagy amelyeket előzetes egyeztetés nélkül, egyidejűleg adnak be?

KP: Mindkét verzió lehetséges, külön-külön és együtt is pályázhat az építész és a kivitelező. Gyakorlatilag nincs különbség a kettő között a díjazásban, mert a nyertesek arányosan megosztva kapják meg a díjat. Egy pályázó több épülettel is nevezhet.

DB: Milyen díjazásban részesülnek a nyertesek?

KP: A kategória győztesek 1 millió forint díjban részesülnek. A járulékterheket a kiíró vállalja.

DB: A beérkező pályázatok szakmai elbírálását egy független szakmai zsűri végzi. Kik azok a szakértők, akik idén részt vesznek az öttagú bizottság munkájában?

KP: Fontos kiemelni, hogy a zsűri elsősorban arra törekszik, hogy a legjobb és legszínvonalasabb épületeket válassza ki a mezőnyből, amik bemutatják milyen lehetőségek vannak ezekben a termékekben. Az idei évben Jánosi János (Ybl-díjas, Pro Architectura-díjas építész), Vadász Bence (Ybl-díjas, Pro Architectura-díjas építész), Máté Klára (a Magyar Építéstechnika főszerkesztője), Vidor Győző (Xella közép-európai igazgatója) és Dr. Tari Gábor (PhD egyetemi docens, BME Rajzi és Formaismereti Tanszék, Színdinamika Szakmérnöki Műhely) alkotja a szakmai zsűrit. Ez az ötösfogat már egy jó ideje állandónak mondható és nagy tapasztalatuk van pályázatok zsűrizésében.  

DB: A nevezési határidő május 31., éjfél. Hogyan zajlik ezután az elbírálás menete?

KP: A megadott határidőig beérkező jelentkezéseket összegezzük, ellenőrizzük, hogy esetleg hiányzik-e valamilyen adat. Ha szükséges, hiánypótlásra szólítjuk fel a pályázókat, majd az érvényes pályázatokat ezután anonim módon átadjuk a zsűrinek, így a pályázók nevét nem, csak a pályázati projekteket látják a szelektálási folyamat során. A zsűri első körben kiválasztja a döntősöket, majd utána második körben pedig a kategória nyerteseket és a különdíjasokat. A díjazottakat a gálán hirdetjük ki, melyre várhatóan 2021 novemberében kerül sor. Egyelőre még nem tudjuk, hogy a jelen körülmények között online vagy élőben tudjuk megszervezni a nagyszabású díjátadót. A pontos időpontot és a megrendezés módját az evhomlokzata.hu honlapon tesszük majd közzé.