Jogtalan építészet

A tizenegy éves építési törvény 63 paragrafusa eddig 259 módosításon esett át. Ez évi mintegy 24 változást jelent. Most ismét jelentős módosítását tervezik, noha bátran le kellene vonni végre a következtetést: az Étv és hozzá kapcsolódó építésügyi jogszabályok nem érték el céljukat, sőt sok esetben az eredeti céllal ellentétes hatást fejtenek ki. Vajon mi jöhet még?
Rumi Imre cikke.

A hazai építészet, építésügy jogi bázisát meghatározó szakmai alaptörvény az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv vagy építési törvény) 1998. január 1-jén lépett hatályba. Már több mint 11 éve! Talán nem haszontalan megnézni, mennyire váltotta be az új törvény és a hozzá kapcsolódó építésügyi jogszabályhalmaz a hozzá fűzött reményeket. Hova jutott szakmánk, a sokat hangoztatott EU-konform jogszabályok alkalmazásával? Azért is időszerű mindezt végiggondolnunk, mert a hírek szerint napirenden van az építésügyi jogszabályok jelentős felülvizsgálatának, módosításának előkészítése. (Ismét a gyorsítás jegyében!)

Építész tervezői munka során feltehetően nem csak én tapasztalom, hogy az építésügyi szakmai jogszabályokból és azok alapján folytatott hatósági munkából az építészeti minőség kérdése egyre inkább kimarad. Mára oda jutottunk, hogy a rendkívül bürokratizált hatósági munka során az építészeti minőség kérdése már jóformán senkit nem érdekel. A tervtanács az egyetlen fórum, ahol még az engedélyezési eljáráshoz kapcsolódóan építészetről, szakmai gondolatokról lehet beszélni. (De ott is csak szűkülő jogi keretek között.)

Az engedélyezési eljárásokban szinte kizárólag a jogszabály betűje számít. Ráadásul általában annak is az ügyfél szempontjából a legszigorúbb értelmezését alkalmazzák, az eljáró hatóságokat terhelő előírásokat pedig sok esetben észre sem veszik. Mintha a hatóságot nem  kötelezné a határidő, jogszabálysértéseinek szinte soha nincs következménye.

Ezzel szemben a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó építési beruházások terveztetésénél nem számít a jogszabály. A tervpályázatokat – néhány kivétellel – olyan természetességgel kerülik ki a közpénzből beruházók, főként az önkormányzatok, mintha nem is létezne kormányrendelet a tervpályázati kötelezettségről. De említhetném a változtatási tilalom intézményével összefüggő, önkormányzati jogalkotási lehetőséggel történő visszaéléseket is. Az alkotmánybíróság állásfoglalása ellenére konkrét beruházások blokkolására, sarcolására, visszamenőleges hatállyal értelmezve rendelnek el önkormányzatok változtatási tilalmat. Hatalmi mámorban egyesek attól sem riadnak vissza, hogy egy építési engedélykérelem benyújtását követő napon sürgős előterjesztéssel rendeltessenek el az érintett telekre, visszamenőlegesen értelmezett változtatási tilalmat.

Néhány kivételtől eltekintve, hazánkban jelenleg nem az a lényeg, hogy mit akar valaki megvalósítani, hanem van-e hozzá politikai támogatottsága. Jóformán senki sem mérlegeli, hogy városépítészeti szempontból előnyös vagy hátrányos egy beruházás, nem számít annak színvonala. Ha megvan a döntéshozói támogatás, bármi megvalósítható, mert egy polgármester (főleg ha többsége van a képviselő-testületben) a helyi hivataltól bármilyen döntést nagyon gyorsan kikényszeríthet. Az önkormányzatok feletti törvényességi kontroll pedig nem működik.

Oda jutottunk, hogy ma Magyarországon az „erősebb kutya" szándéka és jogértelmezése számít. Az ügyfél pedig felháborodva és kiábrándulva szemléli, amint előkerül egy jogszabályi előírás, nyakatekert értelmezéssel, ami miatt nem adható engedély a városépítészeti szempontból elismert, jó tervére. Azt meg végképp értetlenül nézi, hogy nem minden esetben alkalmazzák ugyanazt a jogértelmezést.

Jogalkotási szempontból vizsgálva a kérdést, talán még inkább elgondolkodtató a válasz. A környezeti értékek megőrzése és védelme, minőségének javítása érdekében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény állapította meg, hogy az ember által létrehozott épített (mesterséges) környezetről mint egyik környezeti elemről az épített környezet alakításáról és védelméről szóló külön törvény rendelkezik.

Tehát alapvető jogalkotói célként a környezeti értékek megőrzése és védelme, minőségének javítása került meghatározásra. E nemes cél biztosítása érdekében egy rendkívül hosszú és bonyolult mechanizmuson, a településrendezési terv és helyi építési szabályzat elkészítésén, elfogadásán keresztül jutunk el egy konkrét létesítmény, épület terveinek engedélyezéséig és megvalósításáig. Azonban a folyamat végén éppen a lényeg, a környezeti minőség, a városépítészeti érték veszik el, az álságos jogszerűség hosszú folyamatában. Az építésügyi döntéshozatal, jogalkotás és jogalkalmazás során sokkal inkább meghatározók a személyi (politikai, gazdasági) érdeket érvényesítő, jogszabály mögé rejtett szempontok, mint a környezeti minőséget figyelembe vevő célok.

A 11 éves Étv 63 paragrafusa eddig 259 módosításon esett át. Ez évi mintegy 24 változást jelent. Most ismét jelentős módosítását tervezik. Sőt nem csak az építési törvény, hanem egy tucat kapcsolódó építésügyi jogszabály módosítása is napirendre került. Az építésügyi hatósági eljárásokról szóló „37-es esete" óta elborzadok az ilyen híreken.
Vajon mi jöhet még?

Szakmánkat gyakorlóknak, azokat tömörítő szakmai szervezeteknek határozottan és bátran le kellene vonni végre a következtetést: az Étv és hozzá kapcsolódó építésügyi jogszabályok nem érték el céljukat, sőt sok esetben az eredeti céllal ellentétes hatást fejtenek ki. Ezért szervezett formában, sürgősen fel kell vetni a jogalkotásról szóló törvényben foglalt „Felelősség a jogszabály-előkészítésért" kérdéskört. Elérkezett az idő, hogy az építész kamarák (területiek és az országos egyaránt) nyilvánosság előtt is kifejtsék (már helyenként hallható) véleményüket, hogy az elmúlt évtizedben végzett jogalkotási előkészítő munka alapján nem tartjuk alkalmasnak feladatuk elvégzésére azokat, akik ezt a kaotikus építésügyi-jogi helyzetet teremtették.

Rumi Imre
Pest Megyei Építész Kamara alelnöke