Jogtalan építészet II. - egyszerűen bejelentve

Számtalan kamarai nyilatkozatot olvashattunk az elmúlt időszakban a 300 nm-es törvény kapcsán, ám mi a helyzet a nyilatkozatokon túl, a valóságban? Rumi Imre januárban átesett az egyszerű bejelentési eljáráson, tapasztalatait olvashatják most. 

Közel hat esztendeje, 2009 közepén publikálta az építészfórum hasonló című írásomat. Úgy gondolom, hogy napjainkban időszerűvé vált, hogy folytassam a korábbi gondolatokat. 

Azóta sok minden megváltozott a társadalmunkban. Azok közé tartozom, akik nagyon várták az építésügy változásait is. Most végre erre is sor kerül. Mégis egy kicsit értetlenül nézem a történéseket. Nem értem, hogy a jogalkotók miért nem koherens rendszerben nyúltak az építési joghoz és nem értem az ellenséges szakmai reakciókat sem. Csodálkozva nézem a valótlan állításokkal tűzdelt, a saját érdekek alapján vezérelt írásokat, állításokat.

Azt hiszem, hogy a szakmán belül szélesebb körben kellene egyet értenünk. Vitathatatlan, hogy az 1977-es építési törvény (Étv.) alapján felállított rendszer nem hozta meg a hozzá fűzött eredményeket. Az épített környezet minősége nem javult az elvárt mértékben és a bürokrácia az építészeti minőségtől függetlenül akadályozta a beruházók céljainak megvalósítását. Az engedélyezési eljárás során a hatóságok nem voltak partnerek a fejlesztésben (tisztelet a kivételnek), az építészeti minőség valójában nem is érdekelte őket. Sajátos jogértelmezéssel (kevés kivétellel) valósággal sanyargatták az építtetőket. Úgy vélem, teljes joggal mondhatja a lakosságot képviselő politika, hogy erre nincs szüksége az országnak. Álláspontom szerint, nem a politika építi le az építésügyet, hanem eddigi tevékenységünkkel mi magunk (együtt!), a szakma gyakorlói értük ezt el. Tucatszám tudnám ismertetni a hatóságok packázását, konkrét példákkal bizonyíthatom, ha van erre érdeklődés.

Eddigi, több évtizedes munkáim során az építésügyet érintő ügyeket (építészeti és településrendezési ügyeket is) átélhettem már tervezői, szakértői, építtetői, főépítészi és kamarai tisztségviselői, sőt önkormányzati képviselői oldalról is. Ráadásul különböző településeken, különböző módon. Határozottan állíthatom, hogy az egyesek által most hirtelen féltett helyi építési szabályzatok is elvetették a sulykot. Nagyon sok településen túlszabályoznak, fölösleges előírásokat tesznek, sokszor jogszabálysértően, végrehajthatatlan szabályokkal burkolt építési tilalmat tartalmaznak. Természetesen erre is van tucatnyi példám, de csak egyet emelek ki, amely módszer szerintem hazánkban több ezer ember építési jogait korlátozza évtizedek óta, mert az önkormányzatok nem korrektül végzik el kötelező településrendezési feladataikat.

Egyik megyei jogú városunk önkormányzata a helyi építési szabályzatában, lakóterületi építési övezeti telkekre bevezette az ún. „Tak” jelölést, ahol a kialakult rendezetlen telekszerkezetben a szabályozási terv nem jelöl tömbfeltárást, hanem a tulajdonosok helyenként több százas közösségének írják elő, hogy összefogva, megegyezve – amely szinte lehetetlen – készítsenek a teljes tömbre telekalakítási és újraparcellázási tervet. 

Ehhez hasonló módszert több településen alkalmaznak, és az okait is értem, de ez a jogilag is erősen kifogásolható megoldás eddig felért egy burkolt építési tilalommal. Most aggódnak a helyi döntéselőkészítők, hogy mi lesz, ha nem kell figyelembe venni a HÉSZ-nek ezen előírását és a tulajdonosok végre házat építhetnek a saját, több mint egy évtizede kertvárosias lakóterületben lévő telkükre. Hozzáteszem, mindezt az önkormányzat az érintett államigazgatási szervekkel egyeztetve az állami főépítész „áldásával”, a települési főépítész előkészítésében iktatta be és tartja fenn, mintegy 15 éve.

Tudomásul kellene vennünk végre, hogy a lakosság nem fogja örökké tétlenül nézni a hivatali packázást. Érdekeik érvényesítésére elmennek a politikai döntéshozókhoz és a 300m²-es törvényhez hasonló döntések születhetnek. Valljuk be, hogy teljes joggal! Be kell látnunk, hogy a városépítészet nem határoz meg társadalmi folyamatokat, hanem csak befolyásol, és jó esetben szolgál és segít.

A lassan húsz évessé váló Magyar Építész Kamara szerepe a jogszabály előkészítési folyamatban rendkívül rejtélyessé vált. Számomra nyilvánvaló a szakmai közreműködés a jogszabályok előkészítésénél. A hibáktól és hiányosságoktól függetlenül ez látszik a 456-os kormányrendelet szövegén is. Több építész kollégát megkérdeztem, hogy személy szerint ki volt az, aki szakmailag közreműködött a jogszabály előkészítésében. (Olyanokat is, akikről köztudott, hogy dolgoznak a politikusok közelében.) Érdekes módon mindenki tagad és elhatárolódik. Pedig belátható, hogy nem Rogán Antal és Varga Mihály fogalmazta meg a 300m2-es törvényt és a 456-os kormányrendeletet.

A Magyar Építész Kamara „határozott hangú közlemény”-ben a kormánnyal kötött stratégiai együttműködéséről filozofál és általános elveket ismertet konkrét javaslatok helyett. Közlik, hogy a Magyar Építész Kamara egy éve dolgozik együtt a Miniszterelnökséggel. Vajon személy szerint ki képviseli a Magyar Építész Kamarát a tárgyalásokon? Milyen feladattal és milyen felelősséggel és konkrétan, a részleteket illetően mit képvisel? Úgy látom a nyilvánosság a Magyar Építész Kamaránál megszűnt. Sőt, egy korábbi közleményből megtudhattuk, hogy aki egy közérdekű szakmai kérdésekről folytatott, zártkörű tárgyalásról információt tesz nyilvánossá, azt elmarasztalják.

Emlékeztetőül jelzem, hogy a Magyar Építész Kamara önigazgatás elvén működő, közfeladatot ellátó köztestület. Törvényi feladatai között szerepel többek között, hogy „tájékoztatják a mérnököket, illetve építészeket az aktuális szakmai kérdésekről”. Lehet, hogy nem kísérem megfelelő figyelemmel a Magyar Építész Kamara munkáját, de az elmúlt időszak aktuális kérdéseiről nem láttam konkrét tájékoztatót. Annak viszont örülök, hogy legalább néhány területi kamara veszi a fáradságot és viszonylag konkrét véleményt fogalmaz meg, amelyek – hibáik ellenére – talán további tárgyalásra is alkalmasak.

Januárban próbaképpen átestem az egyszerű bejelentési eljáráson. Saját magam számára készítettem bejelentési dokumentációt egy kb. 230 m²-es, négylakásos lakóépületre. Számomra sok tanulsággal járt ez a kétségtelenül szokatlan, egyszerű bejelentési eljárás, de hiányosságai ellenére közel sem annyira rossz, mint ahogy azt sokan ismertetik. Javaslom, hogy aki erről nyilatkozik, legalább egyszer próbálja ki. Valójában néhány kérdéskör beiktatásával, pontosításával rendbe lehetne tenni az eljárás rendjét. Kétségtelenül szükség lenne valamiféle közérdeket érintő, szabályozott, egyszerű kontrollra. Az új és meglévő épületek között is szükség lenne valamiféle arányosságra.

Lássuk tisztán, hogy az egyszerű bejelentési eljárás nem arról szól, hogy nem kell tervet, mondjuk alaprajzot készíteni. Arról van szó, hogy csak bizonyos terveket kell benyújtani. Saját példámon is megtapasztaltam, hogy nem lehet pontos helyiséglistát készíteni jó alaprajz nélkül. Ráadásul, amikor az alaprajzot 1:50-ben feldolgoztam önmagamnak, akkor a helyiségek méretei pontosodtak, megváltoztak és új bejelentést tettem. Bár nem tisztázott, hogy milyen mértékben térhetünk el a bejelentéstől.

A 456-os rendeletben az sem tisztázott, hogy több utcára nyíló telek esetében több utcaképet kell-e készíteni. Nem szeretnék nagyon elveszni a részletekben, mert a korábbi építésügyi rendszer éppen a részletesen leíró jellegű jogalkotás miatt vált túlszabályozottá, elfogadhatatlanná. A jogszabályoknak nem csak a szó szerinti nyelvtani értelmezése lehetséges, hanem létezik logikai, sőt rendszerszerű értelmezési módja is. Ha ezt legalább szakmán belül elfogadnánk, akkor egyértelmű lenne, hogy a 456-os egyes számban fogalmaz ugyan, de akkor is minden utcáról készítünk utcaképet. Szakmailag azt is ki tudjuk találni, hogy mi az utcakép. Nem kell értelmezést kérni görbe vagy erősen lejtő utcák esetében sem.

Mivel a bejelentett adatoknak megfelelő épületet – szerintem – tervek nélkül nem lehet megvalósítani, legalábbis én magamnak sem tudom terv nélkül megépíteni, így elkezdtem a kiviteli tervek készítését is. Nem értem, hogy miért tételezik fel rendre a megszólalók, hogy az építtetők nem fognak tervdokumentációkat készíttetni. Tételezzük fel, hogy elkészülnek a szükséges tervek, amelyek a jogszabályoknak is és a szakmai követelményeknek is meg fognak felelni.

A helyi építési szabályzatot, amely legalább 40%-os és legfeljebb 60%-os beépítettséget ír elő, kétségtelenül megsértettem, mert nekem csak 24%-ot sikerült teljesítenem. Általában attól félünk, hogy túlépítik a telkeket. Saját speciális helyzetemben, a legkisebb beépítettséget nem tudtam teljesíteni, mert a telek fele az önkormányzaté és az általa használt részre mégsem illik építeni. Nem érzem, hogy szakmai, etikai vétséget követtem volna el a fenti HÉSZ előírás figyelmen kívül hagyásával.

A Budapesti Építész Kamara tájékoztatója is tartalmaz számomra meglepő kijelentést „Jogszabálysértést és jogosulatlan tervezés etikai vétségét követi el az építész tervező, ha a szakági munkarészeket jogosult szakági tervező bevonása nélkül készíti el, illetve aláírja.” A 456-os kormányrendelet egészen pontosan a „g) közműellátás ismertetése, h) gépészeti rendszerek összefoglaló leírása,” megfogalmazással határozza meg a műszaki leírás tartalmát.
Nem gondolom, hogy jogosulatlan tervezést követek el, ha összefoglaló leírást, ismertetést írok a saját házam közműveiről és a gépészetéről. (A saját egészségi állapotomról is tudok ismertetést írni, mégsem tekinthető orvosi tevékenységnek, ha megteszem.)



A saját házam szakági kiviteli terveit pedig értelemszerűen, arra jogosult tervező kollégákkal fogom elkészíttetni, de csak akkor, ha időszerű lesz.
Szerintem, abba kellene hagyni ezt a saját érdekeken nyugvó, nem teljesen korrekt jogértelmezést és arra kellene koncentrálnunk, hogy pontosan milyen szövegszerű módosítási javaslatot tegyen a szakma. Erre vonatkozó konkrét javaslatot még nem láttam.

Korábban, amikor tudtuk, hogy személy szerint ki a felelős egy-egy jogszabály előkészítésért, volt hagyománya az építési jogszabályok egyeztetésének. Például, a 2012-es építési és kamarai törvény módosítás során nekem is volt lehetőségem közel egy tucat módosító javaslatot írni, amelyeket egy országgyűlési képviselő terjesztett be, s melyeknek kb. felét befogadta az előterjesztő minisztérium és bekerült a törvénybe. Ennek köszönhető például a kettős kamarai tagság kezelése. Nem hiszem, hogy jelenleg nincs lehetőség arra, hogy a Magyar Építész Kamara konkrétan, szövegszerűen előkészített jogszabály módosítást kezdeményezzen, amelyet széles körben, előzetesen meg is vitathat a tagjaival.

Szerintem az általános elvekben eddig is egyetértés volt, ezek rendszeres ismételgetésével, konkrétumok nélküli filozofálással nem jutunk előre, még akkor sem, ha nyelvészkedve, az elveket egyre szebben, sikerül megfogalmazni. Gondolom, nem vagyok egyedül, aki megtapasztalta, hogy az idő nagyon gyorsan elszalad. Szebben mondva: „Elhull a virág, eliramlik az élet...” Konkrét, kézzel fogható, szemmel látható eredmények nélkül nem sok értelme van a szakmai közéleti tevékenységnek sem.

Rumi Imre
Érd, 2016. február 3.