Jogtalan építészet III. – Partnertelenség
Az utóbbi időben egyre gyakoribb lett a lakossági igényfelmérés online kérdőívek vagy fórumok formájában városfejlesztési projektek kapcsán, a közösségi médiában pedig bárki kifejtheti véleményét. De az építészet ilyen irányú demokratizálódásának megvannak a maga hátulütői. Az Építészfórum újrainduló Véleményszerda sorozatában ezúttal Rumi Imre fejti ki gondolatait a témában.
Már több éve, hogy az Építészfórum hasábjain megjelent a Jogtalan építészet című írásom első és második része. Azóta sokat változott világunk. A társadalmi viszonyok, a polgári viselkedés változásai nagy hatással vannak épített környezetünk tervezésére, alakulására is. Azt tapasztalom, hogy az átalakuló világunk legfőbb mozgatórugója az emberi egoizmus, mely már-már határtalannak nevezhető. Egyre több olyan jelenségre figyelhetünk fel, amely korábban sokkal visszafogottabban volt tapasztalható.
Úgy látom, napjainkban egyre többen (tiszteletem a kivételeknek) akarnak megmutatkozni, feltűnni. Ide sorolom azokat is, akik talentum híján az utca közepére parkolnak a nagy autójukkal, hogy észrevegyék őket. Ha jól megnézem, ez főként a "Móriczi-kisemberekre" jellemző. De a településrendezésben a legnagyobb fejtörést mégis a Facebook-csoportok okozzák. Névvel, név nélkül ontják az általuk fantasztikusnak gondolt "okosságokat". Általában tiltakozásra, panaszkodásra buzdítva másokat. Sajnos szakmán belül sem kerül el minket ez az áramlat. Van olyan kolléga, aki az internetes közösségben szakembernek adja ki magát, de amikor beszélek vele a konkrét ügyről, akkor arra hivatkozik, hogy csak egy civil véleményt ismertetett.
A nagy mennyiségben terjedő különböző lakossági vélemények többnyire érdekek és érzelmek alapján fogalmazódnak meg. Néhány kivételtől eltekintve, az észrevételek jelentős részéből a "józan paraszti ész", a racionalitás gyakorlatilag kiveszett. Nagyon gyorsan megtanulta mindenki, hogy engedély nélkül egyre több mindent építhet. A jogát azonnal megjegyzi az ember, de azt, hogy bizonyos szabályokat minden esetben be kell tartani, arra elenyésző az érdeklődés. A legszomorúbb, hogy a szabálytalan építkezésekhez találnak tervezőt, felelős műszaki vezetőt, sőt hatóságot is, akik szentesítik a szabálytalanságot.
Ugyanakkor a településrendezés terén egyre nagyobb az elvárás a partnerségi egyeztetésre, együttműködésre. A Budapesti Agglomeráció városaiban már jellemzően több tucat észrevételt nyújtanak be egy egyszerű Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) módosításhoz is, amelyekben gyakran használt vezényszavak hangzanak el. Például: "Tiltakozom!" "Fellebbezést nyújtok be" a HÉSZ ellen (!?). "Beperlem!" A "nem értek egyet" megfogalmazás már üdítő gesztusnak tekinthető a levelekben.
A pálmát azonban az a jogász érdemli, aki ismertette véleményét és felhívta a figyelmünket, hogy ha egy gyűjtő utat jelölünk ki a településszerkezeti tervben a városnak abban a negyedében, ahol az Ő háza is van, akkor a vezető településtervező és a főépítész "foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés" esetét valósítja meg. (Azonnal érdeklődtem is, hogy a partnerségi egyeztetés lakossági fóruma után vajon még hazamehetünk-e? A településszerkezeti tervet (TSZT) azóta jóváhagyták, de valahogy nem indult eljárás az ügyben.)
Legutóbbi HÉSZ módosításkor tettünk egy kísérletet. Sokan hangoztatták aggódásukat, hogy túlépül a városunk. "Állítsuk meg az urbanizációt!" Ezért felajánlottuk, hogy aki tényleg ilyen nagy felelősséget érez a települése iránt, visszaadhat építési jogot. Az ingatlan tulajdonosainak kérésére szívesen csökkentjük, szigorítjuk a telkükre érvényes beépítési paramétereket. A partnerségi egyeztetés lezárásáig egyetlen ilyen irányú kérelem sem érkezett. Ezzel szemben a saját telkére vonatkozó enyhítő előírásokra és más telkén történő korlátozásra több is. Korábban, néhány évtizede még hiányoltuk a helyi társadalom részvételét a településrendezésben. Pedig milyen szép idők voltak! Azt sokan elismerik, hogy a várost fejleszteni kell, de nem a megszokott környezetükben, nem a saját telkük közelében. A lakossági elvárás egyértelmű. Röviden: "zöldterületet ki kell jelölni, de focipálya és nagyobb forgalmat okozó funkció nem lehet rajta".
Az elmúlt években bennem többször felmerült, hogy a jelenlegi módon teljességgel felesleges napjaink társadalmi viszonyai között a városlakók részére partnerségi egyeztetésre bocsátani településrendezési eszközöket. A városfejlesztés megalapozásához egészen biztosan szükség van a társadalmi részvételre is, de az együttműködés szakmaiságát kellene erősíteni. Bizonyos esetben a vitának nem arról kellene szólnia, hogy kell-e focipálya vagy sem, hanem arról, hogy mekkora és milyen legyen, és kinek építjük. A legtöbb esetben a területhasználat mértékét és módját kellene megvitatnunk, nem pedig a tényét, mert helyenként még focipályára is szükség van.
Az időnként felmerülő jogos lakossági felvetéseket a döntéshozók a helyi politikai harc részének tekintik és gyakran ezért utasítják vissza a megalapozott javaslatokat is.
Számomra mindebből az következik, hogy a településrendezési döntéseket előkészítő vitákban sokkal inkább a szakmai véleményezést kellene előtérbe helyezni és a szakmai szervezetek, akár civil szakmai szervezetek szerepét erősíteni. Továbbra is állítom, hogy szakmán belül szélesebb körben kellene egyetértenünk alapvető kérdésekben. A komplex városfejlesztési tevékenység a történelem folyamán mindig csapatmunka volt, de a csapatot többnyire tudatosan válogatták össze, és nem a Facebook-csoportokból. Napjainkban a szakmai szervezetek városi szinten leépülnek. A tervtanácsok munkája lassan teljesen ellehetetlenül, helyi építész csoportok pedig nem működnek.
Többször felmerült bennem, hogy az építésügyi jogalkotással foglalkozók nem tudják, hogy mi is történik a "való világban". Azonban az is elképzelhető, hogy nagyon is jól tudják és egyfajta "demokratikus gumicsontnak" tekintik a helyi partnerségi egyeztetést.
Magam sem tudom, hogy mit lehetne tenni egy sokkal értelmesebb párbeszéd kialakítása érdekében. Jobb ötletem nincs, minthogy a zarándokutak (El Camino, Magyar Zarándokút) megjárását javasoljam mindenkinek. A meditáció és az elmélkedés, fizikai megterhelés közepette rendkívüli eredményeket hozhat a gondolkodásunkban.
A partnerségi egyeztetésben résztvevő városlakókkal folytatott eszmecserémről Sándor György híres mondása jut eszembe: Meg tudná mondani, hogy merre van? – Micsoda? – Hát honnan tudjam, azért kérdezem!!!
Rumi Imre, építész
