Design/Belsőépítészet

Jövő otthona: van szakmai összefogás – a lakberendezők képesek rá

2017.04.06. 15:53

A LOSZ, a Lakberendezők Országos Szövetsége érték- és érdekszövetség, célja, hogy a lakberendező szakmát a nagyközönség számára bemutassa. Impresszív standot raktak össze a Construmán, mondhatni ez itt az éves építőipari kiállítás nagy dobása. Ács Erzsébetet, a LOSZ elnökét, a Jövő otthona projektmenedzserét kérdeztük.

Pásztor Erika Katalina: Miért vágtatok bele a Jövő otthonába?

Ács Erzsébet: Eddig minden évben voltak kiállításaink. Tavaly nagy sikerrel mutattuk be a Jövő konyháját. Ahogy akkor, idén is kaptunk a Hungexpotól anyagi és erkölcsi támogatást a stand megépítéséhez, és azok a cégek, akik évek óta támogatják a LOSZ-t, most lehetőséget kaptak egy különleges megjelenésre. A Hungexponak egyetlen kérése volt: olyan cégekkel dolgozzunk együtt, akik saját standdal vannak jelen a vásáron. Végeredményben közel 30 cég összefogásából jött létre a Jövő otthona. Az érdeklődő itt egyben, egy komplett lakásba beépítve nézheti meg azokat a termékeket, amelyeket külön-külön az adott cég kiállításán is megtekinthet.

PEK: Ez egy nagy projekt, mi az, amiért megéri megcsinálni a LOSZ-nak?

ÁE: A szakma szeretete. Minden évben megpróbáljuk túlszárnyalni az előző évi kiállításunkat. Mindig az Év Lakberendője pályázat nyertesei kapják a lehetőséget, hogy a kiállításban tervezőként részt vehessenek. Ez a kiállítás négy lakberendező, Petyerák Katalin, a 2015-ös Év Lakberendezője, Cseh Edit és Somlyai Tamás a pályakezdő kategória tavalyi nyertesei, valamint Bajainé Károlyi Zsuzsanna, a 2015-ös Év lakberendezője pályázat közönségdíjasának közös alkotása. Mindannyian a Junior Art Centerben végeztek, amelynek vezetője, a LOSZ egyik alapító tagja, Kővári Judit. Őés jómagam projektmenedzserként dolgoztunk a projektben. 2016 októberétől szervezzük a megvalósítást.


PEK: Mit hoz a LOSZ-nak egy ilyen stand?

ÁE: Szakmai ismertséget és elismertséget. Egy ilyen kiállítás után megnő azon cégek száma, akik jelentkeznek a szövetség tagjai közé.

PEK: Kik ezek a cégek?

ÁE: Többnyire kereskedő-, illetve gyártó cégek vagy küldöldiek, akik keresik a kapcsolatot a magyar piaccal. Tulajdonképpen a LOSZ összehozza a tervezőket a cégekkel. A tervezők és a cégek itt egy szövetségben vannak.


PEK: Nem okoz problémát a megrendelő felé, ha a tervezők és a gyártók egy hajóban utaznak?

ÁE: Nem, mert mindig az ügyfél dönt, hogy milyen terméket választ. De nem mindegy, hogy tervezőként milyen kapcsolatom van egy adott céggel. Más az, amikor az ügyfél csak úgy beesik az utcáról vagy velem megy oda, mert akkor kiemelt figyelmet és szakmai támogatást kap.

PEK: Gyakorlatilag a LOSZ promója ez a stand. Kiértékelitek utólag ezt a cégekkel?

ÁE: Amikor véget ér a projekt, akkor csinálunk majd egy ún. afterpartit, amikor megköszönjük a résztvevőknek, és megbeszéljük, hogy mi volt jó és mi az, amin igazítani kell. Egy hét alatt építettük fel ezt a házat itt a Construmán, s ha egy láncszem sérült, akkor az egész projekt veszélybe került. Adott esetben itt percek alatt kell újratervezni és megoldást keresni, míg a való életben erre hetek, hónapok vannak. Természetesen az építésnél most is voltak kisebb-nagyobb problémák, amelyeket azonnal kezelni kellett, folyamatos újratervezés volt, de végeredményt tekintve elégedettek vagyunk. Judit szokta mondani, hogy olyan ez, mint a szülés: akkor frissiben mindig azt mondod, hogy soha többé, de ahogy telnek a hetek, hónapok, készen állsz a következő kihívásra.


PEK: Ezt a projektet nehéz lesz túlszárnyalni jövőre.

ÁE: Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója is támogatja a projekt hosszú távú fennmaradását, mert azt mondta, hogy innentől kezdve legyen minden évben Jövő otthona kiállítás. A Hungexpo finanszírozta a stand megépítését, és ha elégedettek az eredménnyel, az számunkra nagy elismerés. Mindenképpen meg kell említenem Szalai Leventét, a Construma igazgatóját, mert valójában az ő fejéből pattant ki az ötlet, ez az ő szellemi gyermeke, ami óriási szakmai összefogással, sok munkával és nagy sikerrel valósult meg. Utólag azt gondolom, hogy minden tervezőnek legalább egyszer az életben érdemes lenne részt vennie egy ilyen kiállításépítési projektben. Ez egy igazi, felemelő csapatmunka, amiben a nehézségek ellenére minden pillanatban az együttműködésre koncentrálunk. Nagyon jó volt a mi kis csapatunk, s annak ellenére, hogy voltak közöttünk olyanok, akiknek ez volt a debütálása, a kritikus időszakban képesek voltunk harmonikusan együttdolgozni.

Pásztor Erika Katalina