Jurányi Közö/n/ség Ház – Surján Borka diplomaterve
Surján Borka a BME Középülettervezési Tanszékén Jurányi Közö/n/ség Ház: Alternatív játékterek sorozata címmel készült diplomamunkájában Buda belső, sűrű környezetében, egy foghíjtelek beépítésével hoz létre izgalmas téri lehetőségeket alternatív színházi előadások számára.
Színházi élményeim közül talán a legmeghatározóbbak autofikciós lakásszínházi produkciók voltak. Megragadott az a jelleg, hogy a néző és a színész teljesen egy térben, szabadon mozog, a néző is aktívan használja a játékteret, közel megy, eltávolodik, annak függvényében, hogyan hat rá az előadás. Diplomatervemben olyan kulturális közösségi teret szerettem volna létrehozni, amely téri lehetőségeivel támogatja a nézőben a személyes katarzis létrejöttét. A budapesti független színházakat, játszóhelyeket vizsgálva a Jurányi Házra esett a választásom, ahol a bővítési szándék – vagy inkább vágyálom – ismert volt a Ház részéről. A Jurányi program- és kiállításszervező művészeti munkatársával, valamint Valcz Péter független színész-rendezővel folytatott beszélgetések formálták az építészeti programot.
A Jurányi a tervemben egy úgynevezett közönség-házzal bővül, melynek lényege, hogy olyan átlátható, könnyen befogadható, inspiráló tereket adjon, ahol a Jurányiban alkotó művészek és közönségük aktívan tud kapcsolatot teremteni egymással, adott esetben együtt is tud dolgozni, a közönség helyett közösség elv mentén. A jelenlegi épület erre szűkösen és a közönség számára sokszor kényelmetlen módon nyújt csak lehetőséget. A művészek számára a privát alkotótér mellett fontos a komfortzónából kimozdulás, külső hatások beengedésének lehetősége. A terv ennek a kétféle alkotótérnek a térbeli szétválasztása mellett érvel.
A meglévő hatszintes egykori iskolaépület folyosó-tantermes elrendezése „társasházszerű" működésben alkalmas az intim csak saját teret adni, jelenlegi formájában szinte minden tanteremben más-más alkotócsoport dolgozik. Ezzel szemben az új épület lényegében kortárs közösségiház, minden olyan eseményt befogad, ami a Jurányi művészeinek, alkotócsoportjainak a közönség bevonását célzó kezdeményezése (tánc és jóga órák, kiállítások, előadások, nyílt próbák, kerekasztal-beszélgetések, workshopok).
A telek a Várhegy északi lejtőjén, a Jurányi Ház közvetlen közelségében, a szintvonalakkal párhuzamosan futó Csalogány és Hattyú utcák között helyezkedik el, a két utcát összekötő hársfás lépcsős közre nézve. A háború óta foghíj, közvetlen szomszédságában a 18.- 19. század fordulóján épült lakóházak találhatóak zártsorú beépítésben. A Csalogány utca 1930-as években történt szabályozása és a második világháború pusztításai nyomán viszont jellemző a környékre a 70-80-as évek építészete. A Csalogány utca nem csak jogi értelemben határ két kerület között, hanem léptékváltás is történik a beépítésben, a telkek méretében, zegzugossá alakul kicsit a város, nem véletlenül szeretünk olyan sokan errefelé sétálni. Az épített környezet sűrű, történetileg és fizikailag is, a tűzfalak, intim belső kertek, gangok hangulata uralkodó, néha mégis bepillantást nyerhetünk a belső világba, bizonyos pontokon, kapukon, foghíj telkeken feltárulnak a történeti rétegek.
Az építészeti program alapját a 2018-ban Gentben közreadott színházi élet megújítását szolgálómanifesztum adta, amelyben 10 pontban foglalták össze, milyen elvek mentén szeretnének a kortárs színházművészet megújításáért dolgozni. A telek kis mérete és a program kísérleti jellege egy irányba terelték a gondolkodásomat, mégpedig, hogy olyan szigorú szerkesztett keretet adjak, ami a kis hely miatt a lehető legkompaktabban képes befogadni a nem szokványos „kortárs művház" funkciót. A házat a minimális programnak megfelelően jól láthatóan két félre bontottam, az északi kisebb traktusban minden szinten a tér hangulati gyökere a „nappalitér" szóban rejlik, minden szinten idomulva a hozzá kapcsolódó nagyobb traktusban elhelyezett főfunkcióhoz. Ezek a nagyobb funkció egységek a próbaterem, a kávézó, a produkciós tér és annak galériája, valamint a terasz. A két traktust közlekedősáv választja el, amelyhez szorosan kapcsolódnak a függőleges közlekedés elemei a lépcső és a lift. Ez a közlekedő sáv biztosítja a két traktus közötti kapcsolatot az egyes szinteken.
Azt figyeltem meg, hogy a színházban mindig alapkérdés, hogy egy adott előadás mennyire épít, vagy épít-e egyáltalán a valós, fizikai térre. Szerettem volna a Víziváros karakterét behozni ebbe a játékba, minden lehetőséget megadva a rendezőnek az előbbi kérdésben. A ház ilyen módon eltérő karakterű játékterek sorozata, melyben a földszint az, ahol a ház belső világa és az utca külső világa egyenlő mértékben hat: átmenet a kint és bent között. A feketedobozos produkciós térben ezzel szemben csak az előadás belső atmoszférája érvényesül. Tűzfalak és gangok hangulatába helyezett játéktérként tekintek az emeleti teraszra, valamint a Vándor utcai hársfák árnyékában kialakított, védett köztérre is.
A tömeg alakításában fontos szerepe volt a telken tapasztalt első benyomásomnak, mely szerint értékes foghíj kialakult képe. Szerettem volna a beépítéssel a belvárosi zártsort úgy folytatni, hogy közben a „tetőtáj" látványát minél nagyobb mértékben megőrizzem. A tömeg játékából adódóan a ház minimális felületen csatlakozik a tűzfalakhoz, teret ad a szomszéd gangnak, keskeny bevilágító udvart hoz létre a földszint minél erősebb feloldása érdekében úgy, hogy közben vizuálisan kijelöli a Csalogány utca felőli utcasarkot.
Az épület szoborszerű tömege és a környező épületek tégla, vagy vakolt felületű tűzfalai határozták meg a ház nyers agyagszerű homlokzatképzését. A durva kapart vakolat hordozó felülete szilikát anyagú hőszigetelés. A homlokzati ablaknyílások a vakolat síkjába helyezve fogják össze a talán szokatlan tömeget, a ház kiemelt belépési pontjai ezzel szemben a belső síkra visszahúzott, bélletes kialakításúak. A belső térben a festett vasbeton felületek mellett meghatározott funkcionális helyekre fa, illetve mdf burkolatok kerültek, ezzel kiemelve a belső tér hangsúlyos pontjait.
Surján Borka
Szerk.: Somogyi Krisztina
