„Kalandos életem volt” – Beszélgetés Kubička Kucsera Klára építészettörténésszel

Az augusztusban 85. évébe lépett Kubička Kucsera Klára a szlovákiai, egyben a felvidéki magyar építészettörténet nagyasszonya. A felvidéki modern építészetről kevesen tudnak nála többet, a magyar alkotók terén pedig alapkutatások fűződnek a nevéhez. Az Építészfórum határon túli magyar építészetet bemutató összeállításához Balassa Zoltán készített vele személyes hangnemű interjút.

Kubička Kucsera Klára (1936. augusztus 15., Léva) művészet- és építészettörténész. Munkásságát több ízben díjazták; a Magyar Művészeti Akadémia 2019-ben Építőművészeti Díjában részesítette, idén pedig a szlovák köztársasági elnök tüntette ki a Pribina-kereszt II. fokozatával. Én gyermekkorom óta ismerem. Besztercebányán születtem és Klára apám, Balassa Géza[1] régész, művészettörténész, muzeológus munkatársa volt egyes időszakokban. Élete során különféle munkahelyeken dolgozott. 1997-ben visszatért Besztercebányára és azóta – többek között – a város építészeti örökségét dolgozza föl.

Balassa Zoltán: Mi indított arra, hogy művészettörténet szakra jelentkezz?

Kubička Kucsera Klára: Léván nevelkedtem, és a képek lakásunk falán, meg a zene végigkísért fiatal koromon. De a festészettel nem kísérleteztem. Képzeld, úgy jelentkeztem 1953-ban a pozsonyi Comenius Egyetem Filozófiai Karára, hogy életemben nem voltam egy tárlaton sem! Egyszerűen azokban az években nem volt erre mód.

1945 előtt négy évet jártam magyar iskolába. Utána hat évet szlovákba, és rögtön, ahogy erre lehetőség nyílt, magyar iskolában folytattam a tanulmányaimat. A szlovák nyelv elsajátítása nem okozott gondot. Ráadásul a tanintézményeket átszervezték és én a tizenegyéves iskolába kerültem. Tehát 17 évesen érettségiztem. Így még egy évet nyertem is.

Öten jártunk a művészettörténet szakra, s én voltam a legfiatalabb. Egyetemi társaim viszont szülési szabadságra mentek, vagy behívták őket katonának, és az évfolyamban egyedül maradtam. Felajánlották, hogy vagy megszakítom tanulmányaimat, vagy Prágában folytatom azokat. Ott a színvonal sokkal magasabb volt. Viszont Pozsonyba jártam vizsgázni. Prágában hatalmas könyvtár állt rendelkezésünkre, képtárak és az egész város építészete. És európai hírű tanárok.

Egyik pozsonyi tanárunk Alžbeta Güntherová[2] volt. Mivel férjét politikai okoknál fogva bebörtönözték és ott meghalt, őt a Rozsnyó melletti Betlérre[3] száműzték. Onnan járt Pozsonyba hetente egyszer tanítani. Vonattal  az út 10 órát tartott. Ha egyedül voltunk, velem mindig magyarul beszélt.

BZ: Hogyan lett belőled végül építészettörténész?

KKK: Diplomamunkám témájául a csallóközi szakrális épületek, kúriák és kastélyok feldolgozását vállaltam. Vásároltam egy robogót és azzal jártam be a terepet. Édesapám már korábban meghalt és édesanyamán nem tudott anyagilag támogatni, így fordításokat és más munkákat vállaltam. Így meg tudtam oldani a motorkerékpár vásárlást. Fotóztam is természetesen. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy még a nagy árvíz[4] előtt láthattam ezeket az épületeket. Sajnos, ez a diplomamunkám nincs meg.

Így kezdtem tehát az épített örökséggel foglalkozni. Mielőtt a besztercebányai Műemlékvédelmi Hivatalhoz kerültem volna, Bajmócon dolgoztam. Ott egy kiváló építésszel ismerkedtem meg, akitől sokat tanultam. Amikor Besztercebányán kezdtem dolgozni, a lengyel és magyar határ között én voltam az egyetlen művészettörténész. Ha néha munkahelyet kellett váltanom, éppen ezért mindig sikerült elhelyezkednem.

BZ: Különböző munkahelyeken dolgoztál, majd nyugdíjba mentél, de ekkor egy szomorú esemény hátráltatta munkádat.

KKK: Második lányommal[5] kapcsolatban az a legnagyobb bánatom, hogy 37 évesen rákban meghalt. Itt laktak Besztercebányán. Abban az időben voltam a legnagyobb svungban, mert nyugdíjasként független voltam és tudtam kutatni. A Domus Hungarica  Scientiarum et Artiumtól ösztöndíjat nyertem. Végig tudtam járni a könyvtárakat, levéltárakat.

BZ: Tehát a tragédia a legrosszabbkor jött.

KKK: Így én neveltem az unokákat. Amikor a kisebbik az első osztályt kijárta, bejelentették, Prágába mennek, ott a vőm apja egyedül élt. Mára az unokáim felnőttek. A nagyapjuk, aki ott nevelte őket, tavaly halt meg.

BZ: Korábban beszélgettünk arról, mennyire bizonytalan az építő- és képzőművészek nemzeti hovatartozása. Terveik szövegeit más-más nyelven, a megrendelőnek megfelelve írták. Az 1943-as budapesti képzőművészeti katalógusban, amit itt látok nálad, Zmeták Ernő festőművész is szerepel. Mennyiben tekinthető magyarnak?

KKK: 1945-ig tekinthető annak. Addig részt vett magyarországi kiállításokon is. Ott is tanult. Azután már nem látogatta a magyar köröket.

BZ: Látom, Terbóts Gábor[6] is szerepel a katalógusban. Róla keveset tudunk. Ő tervezte Vass Bélával[7] az 1941-es kassai bombázás áldozatainak emlékművét és Teleki Pál emléktábláját. Párizsban élt, Kassán a köztemetőben nyugszik.

KKK: 1997-ben sikerült kis példányszámban kiadni az ipolysági születésű Winter Lajosnak, a pöstyéni fürdőhely tulajdonosának és fejlesztőjének önvallomását. Ezt az anyagot a pöstyéni levéltárban találtam meg. Ehhez a kötethez utószót írtam.[8] A fürdőt a kommunisták elkobozták tőle és emberileg is tönkre tették. Nyomorban élt, a rőzsét az erdőből hordta. Személyesen nem ismertem.

Utánanéztem a rokonságának is. Gyönyörű családi sírhelyek maradtak Ipolyságon. Ezeket le is fotóztam. Ugyanazok a neves pesti építészek, akiket Pöstyénbe hívott, tervezték a sírboltjaikat is: Alpár Ignác, Pollák Manó, Hegedűs Ármin és Böhm Henrik.

BZ: Életed során azokkal az építészekkel foglalkoztál, akik megragadták figyelmedet. Hány személyről van szó?

KKK: Akikkel egyénileg foglalkoztam, lehetnek 10 vagy 12-en. De sokkal többel foglalkoztam csoportosan, vagy csupán lexikonszerűen foglaltam össze pályájukat. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy főleg azokhoz nyúltam, akik valahol be voltak jegyezve és számontartják őket. Oelschläger Lajost például a legutóbbi időben fedezték föl és fogadták el.[9]

BZ: Mennyire ismerjük a felvidéki, Csehszlovákiában és Szlovákiában dolgozó magyar építőművészeket?

KKK: A fontosabbak ismertek és megtalálhatók különböző szakkönyvekben. Ahol el kellene kezdeni a kutatást, azok az egyes városokban dolgozó, kevésbé ismert személyek. Példának okáért hadd mondjam el, élt Aranyosmaróton egy jeles modern építész, Drexler Adolf Artúr.[10] Maga után hagyott egy sor szép villát. Léván, Nyitrán és Maróton is. 1939-ben még sikerült kimennie Angliába. Ott nyoma veszett. A rokonok sem tudták sokáig, mi lett a sorsa. Talán Londonban kellene utánanézni. Ma már ez nem gond.

A következő ilyen személy Cibulka Rezső[11] építészmérnök. Léván sok házat tervezett és épített. Az ő életrajzi adatainak sem nézett utána senki.              

Az említettek helyi építészek voltak és mindenhol éltek ilyenek. Nyitrán is ismerünk több nevet, de hogy közülük kik a kimondottan magyarok, az ember nem tudja. Voltak köztük zsidók, akiknek nehéz eldönteni hovatartozásukat. Három nyelven beszéltek kiválóan. Említsük például Skuteczky Sándort, aki a világháború végén halt meg a hegyekben. Hogy harcolt-e, vagy csak menekült, azt nem tudjuk. Sehol sem találunk hivatalos feljegyzést, hogy meghalt volna. Ő Budapesten tanult. Prágai élettársától, akit aránylag későn vett el, egy fia született. Édesapja a neves festőművész, Skuteczky Döme[12] volt. Feleségének, Lőwy Cecíliának[13] szerencséje volt. Ismeretlen helyen bujkált a világháború alatt. Megmenekült.

A Skuteczky-gyerekek közül hárman haltak meg erőszakos halállal. Fanni[14], aki operaénekesnő volt, Neumann Salamon újságíróhoz ment feleségül. Olaszországban élt, Bécsből hurcolták el. A litvániai Kaunasban végezték ki. Sándort említettem. Ő tervezte a budapesti szecessziós Tivoli mozi[15] belső tereit.  A második világháború előtt a pozsonyi Igazságügyi Palotát Holesch Bélával együtt[16] tervezték. A következő testvér, Nándor[17] Budapesten végezte a jogot. Hudec László[18] műépítész mellett dolgozott Sanghajban, majd Torinóban egy biztosító igazgatója volt. Megszerezte az olasz állampolgárságot. Valahogy sikerült elmenekülnie. 1956-ban Caracasból küldött egy képeslapot. Azóta nem adott életjelt magáról!

A negyedik Skuteczky testvér, Karola[19] Budapesten magánúton tanult festészetet. Orvos férjével együtt a garamnémetfalvai mészégetőnél végezték ki a nácik a világháború vége felé.

Az elébb említettem Holesch Bélát,[20] aki szintén Budapesten folytatott tanulmányokat, majd az első világháború után, Pozsonyban telepedett le. Több villát és lakóházat tervezett. Munkásságának feltárása további kutatás feladata.

Most adjuk ki Hugyecz György[21] építész monográfiáját. Olyan nagy volt a besztercei vállalata, hogy az első világháború elejéig 750 embert alkalmazott!

BZ: Az ő tragédiáját, unokája Jánosy István[22] költő írta meg a Távolodó arcok c. kötetben. Ő is Besztercebányán született.[23]

KKK: A cseh adminisztráció ráadásul még egy óriási adósságot is be akart hajtani a családon! Ez nem ment, mert már korábban tönkrementek.

BZ: Hugyecz Jolán, a besztercei építész lánya Pesten mesélte nekem az 1970-es években, hogy amikor áttelepültek, a bútor szállítás közben nagyon zörgött. Nem értették ennek okát. Amikor azután megnézték, megijedtek. Ugyanis Hugyecz György vadászott. Ha összejött a vadásztársaság a szobájában, onnan fegyverrel távoztak. Majd a vadászat után újra bementek és fegyverek nélkül mentek el. Nem értették, hová tűntek. Akkor kiderült. A bútor felső részében volt a rejtekhely. Ezek a fegyverek okozták a zajt. Ha ez a vámvizsgálat alatt kiderült volna a csehszlovák-magyar határon, annak beláthatatlan következményei lettek volna!

Nem messze lakásodtól létesült a Hudec László Ede Építész Központ nonprofit szervezet,[24] mely a te szellemi gyermeked. Hogyan került erre sor?

KKK: Édesapád, Balassa Géza volt az egyetlen, aki az 1968-hoz közeledő években a Műemlékvédelmi Hivatal Közlönyében[25] írt a két Hugyeczról. A háború óta más cikk róluk nem jelent meg, mert Hudec László a kínai kommunisták elől menekült el. Emigráns lett, Amerikában fejezte be életét. Nem került be a köztudatba. Keveset tudtunk róla és így pontatlan adatok kerültek lejegyzésre, amin nem lehet csodálkozni. Édesapád nekem szóban is beszélt róluk. 

Hadik András művészettörténészen keresztül felvettem a kapcsolatot Jánosy Istvánnal, akitől dokumentumokat is kaptam. Leveleztem a családdal. De a fő lökést az adta, hogy a Szlovákia Építészeinek Szövetsége[26] elnöke, Štefan Šlachta[27] 2008-ban járt Sanghajban, mert ott éppen jubileumi ünnepet tartottak és Hudec-kiállítást rendeztek az építész születésének 115. és halálának 50. évfordulója alkalmából. Néhány templomát ugyan lebontották, de a kínaiak nagyon tisztelik őt és minden épülete műemlék. Szállodákat, mozikat és lakóépületeket is tervezett.

Ekkor fedezték őt fel. A budapesti Hugyecz-rokonok létrehozták a Hudec Kulturális Alapítványt. 2010-ben bemutattak egy filmet, melyet Ladislav Kaboš[28] filmrendező készített. Volt pénze arra, hogy elutazzon Amerikába és beszéljen a gyermekeivel. A film és az itteni kiállítás úgy mutatja be, mintha szlovák lett volna.

BZ: Pedig közismert az álláspontja ebben a kérdésben. Idézzük őt, hiszen ő a legilletékesebb. „Hogy vajon magyar vagy tót vagyok, én nem tudom, nem is keresem, magamat széjjel nem vághatom, mint szétvágták hazámat, mindig az maradok, ami voltam. Nem kérdezte senki tőlem a régi szentistváni Magyarországon, hogy vajon tót vagyok-e vagy magyar? Szerettem mindkettőt, hiszen anyám magyar, apám tót származású volt, és én is mind a kettő voltam."[29]

KKK: Iparkodom mindkét oldalon tompítani a helyzetet Hudec László kívánsága szerint, hogy mindkét nemzet éljen békességben egymás mellett.

BZ: Szerinted van még mit kutatni?

KKK: Ajaj!

BZ: Várhatók meglepetések is?

KKK: Az a helyzet, hogy a háborús éveket és a 20. század első negyedét kutató kolléganőim a budapesti Hadtörténeti Múzeumból jártak az itteni levéltárban. Ők bontották ki először a piros-fehér-zöld maslikat az anyagról. Azelőtt senki! Ugyanez a helyzet a selmecbányai levéltárban. Válaszom tehát, igen.

Két éve fordultak hozzám a pesti egyetem fiatal építészei, akiket összehoztam itteni kollégákkal. De végeredményben nem egyeztünk meg, mert nagyon rövid idő, vagy két hónap alatt állították össze az anyagot másodlagos forrásokból. Így nem biztos, hogy minden helytálló és akkor ezeket a hibás adatokat fogják idézni, görgetni maguk előtt és lehetetlen lesz kigyomlálni a tévedéseket.

Amikor megkezdődött a szakmai szervezkedés, akkor az ipolysági születésű Jankovich Imre építész rögtön jelentkezett, de egyedül ő tartott ki végig mellettünk. Egyik születésnapján pont én voltam a méltatója és felköszöntője.

A Csallóköztől az ukrán határig egy-egy embert találunk mindenütt, viszont fontosnak tartanám, hogy kimutassuk, az egyes városokban kik dolgoztak.

2000 körül megismerkedtem Budapesten azokkal a szakemberekkel, akik ezzel a témával foglalkoznak, de sajnos már egy sem él közülük. Ők is vitatkoztak egymással. Mert ha valaki Pesten folytatta tanulmányait, attól még nem lesz magyar építész. Erre jó példa Milan Michal Harminc[30] műépítész, akinek több épülete áll Pesten, sőt a Magyar Királyság egész területén dolgozott.

Vagy itt van Dušan Jurkovič[31] műépítész. Vele is foglalkoztunk. A szakolcai Kultúrházat a magyar címer díszíti és teljesen a magyar historicizmust követi. Ő kilógott a sorból. Harminc jobban alkalmazkodott a mindenkori helyzethez, Jurkovič ragaszkodott a nézeteihez. A Szlovák Állam[32] idején egyáltalán nem működött együtt a hatalommal. Még az akadémiai tanács tagságát is visszautasította. Nem a sikert nézte meg azt, hogy munkája legyen, hanem ragaszkodott elveihez. Ez az építészek között ritkaság. Nyugati gondolkodású demokrata volt, aki inkább csehszlovakistának volt mondható. A csehek is elismerték. A két világháború emlékműveit tervezte. Keremcsére[33] tervezett világháborús emlékműve volt élete utolsó munkája. A nácik ott elfogott katonákat és zsidókat végeztek ki. Magára az emlékműre három kereszt került, de a tetején is az állt. A riolitból készült keresztek megmaradtak, de a tetejére egy kéz került, mely vörös csillagot tartott. Most helyreállították és visszakerült az emlékműre a kereszt. Ebben is van részem.

BZ: Volt valamilyen sajátossága a felvidéki magyar építőművészetnek?

KKK: Hogy nálunk kialakult volna egy sajátos stílus, arról sajnos nem beszélhetünk.

BZ: Magyarán: nem volt egy felvidéki Kós Károlyunk.

KKK: Nem. Már az nagy dolog, ha valami nyugatról eljutott hozzánk és azt időben alkalmazták. De voltak igen jó építészeink, akik átvették az alapvető stílusjegyeket, viszont alkotó módon kezelték őket. Ezek közé tartozott Tornallyay Zoltán.[34] Róla külön tanulmányt is írtam.[35] Fiánál is jártam Budapesten. Az első világháború után hazajött Tornaljára és hű maradt a magyaros stílushoz. Szép eklektikus épületeket épített ott.

Egy szlovák teoretikus foglalkozott ezekkel az épületekkel és észrevette, Tornallyay és Skuteczky Sándor ugyanabban az évben végzett. Megállapította, hogy az utóbbi rögtön áttért a modernebb funkcionalista építészetre, Tornallyay viszont a hagyományos építészetet folytatta. Nem vette észre, hogy ennek a régi nemesi családból származó építésznek a működési területén ők voltak egykor az urak és szíve Magyarország felé húzta.

Csehszlovákia megalakulása után a Felvidékre sok cseh értelmiségi érkezett. Cseh építészek is. Magukkal hozták a cseh rondokubizmust. Csehországra a közeli németországi Bauhaus is hatott. Amikor Londonban jártam, akkor megtudtam, hogy számukra Hollandia után Csehország volt a példa, a funkcionalizmus tisztasága szempontjából.

BZ: Mint nemzeti stílussal, Csehszlovákiában a neoreneszánsszal is kísérleteztek. Ennek éppen a besztercei banképület szép példája. Személy szerint ennek jobban örültem volna, ha ez honosodik meg a funkcionalizmus helyett.

KKK: Nézd, a világháború alatt rengeteg érték, épület pusztult el. Az embereknek olcsó lakásra volt szükségük. Gyorsan kellett építeni.

BZ: Később döbbentem rá, hogy aki ilyen sivár házban nő fel, annak a lelkivilágát is károsan befolyásolja az ilyen épület.

KKK: Azzal szoktam a régi épületek mellett érvelni, hogy miért nem szabad lebontani őket, annak ellenére, hogy kopottak. De ha mindent lebontunk, akkor ezek az új házak unalmassá teszik a várost és annyira egyformák, hogy azt sem tudom, hol vagyok.

Amikor a besztercei Pedagógiai Karon oktattam,[36] olyan feladatokat is adtam a diákjaimnak, hogy konkrét családok számára tervezzenek lakást. Kétgyerekes család, a papa tanító. Mert a típusterveken az előszobából nyílott a WC és a fürdőszoba, a diákok ezt házimunkájukban gondolkodás nélkül átvették.

BZ: Hogyan lehetne a kapcsolatokat a felvidéki magyar képzőművészek és a magyarországiak között szorosabbra fűzni, gyümölcsözőbbé tenni?

KKK: Számba kell venni hozzá a hazai helyzetet. Révkomáromban van egy csoport, melynek tagja tudtommal a város főépítésze is. Pozsonyban korábban volt ilyen szervezet. Az említett Jankovics Imre fia, Péter szintén apja nyomdokaiba lépett, de hogy milyen környezetben dolgozik, nem tudom. Kassán a Makovecz-tanítvány Pásztor Péter működik Krcho János műépítésszel.

Nemrég alakult a SzMÉF, a Szlovákiai Magyar Építészek Fóruma. Ennek Szabó Krisztián az elnöke, vagy főszervezője, ötletgazdája. Huszonhárom szakmabelit fog össze. Istenes József is közéjük tartozik Érsekújvárból. Ő az alsóbodoki Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolna, és az Esterházy János Zarándokközpont tervezője.[37]

Vannak tehát szórványosan csoportosulások. Istápolni kellene őket, hogy jobban összetartsanak. De baj van az utánpótlással. Nincsenek utódok, nincsenek művészettörténészek!

BZ: Szigorúan szakmai szempontból hogyan lehet meghatározni az épületek értékét, hogyan lehet őket rangsorolni?

KKK: Nagyon fontos, hogy minden községben és városban legyen egy bizonyos organikus rend. Tehát elengedhetetlen a várostervezés. Nemcsak a funkciókat befolyásolja, hanem a területek beépítését és kompozícióját. Egyfajta biztonságot és életérzést kell közvetítenie. A középületeknek ki kell emelkedniük. Nem tartom jó ötletnek, ha a zöld területeket beépítik. És azt sem, ami most történik, hogy a közterületeken mindenütt parkolókat alakítanak ki.

Csak példaként említem, a férjem[38] készített egy öt méter magas kerámia szökőkutat. Egy közeli házban lehetett be- és kikapcsolni a villanyt és vizet. A szezon elején bekapcsolták, a végén meg kikapcsolták. Semmi más munka ezzel nem volt. Először egyesek kővel kezdték dobálni és rongálni a kerámiákat. Azután már be sem kapcsolták. Végül összetörték, eltávolították. Körülötte zöld terület és padok álltak. Ez mind eltűnt. Parkoló áll a helyén. Utánajártunk, 18 köztéri szökőkút közül csak négy működik Besztercebányán. Újat meg nem építenek.

A lakótelepeken a gépkocsi tulajdonosoknak állandó parkolójuk van. Amikor kocsival munkába mennek, a parkolóhelyük üresen marad, mégsem parkolhat oda senki, mert az le van zárva. A városi hivatalok sem állnak a helyzet magaslatán. Gond van a várostervezéssel.

BZ: Ti gyűjthetitek az építészek adatait, ha viszont sok értéket lebontanak, akkor alkotásaik nem maradnak meg. Egyes szakemberek szerint, amióta Szlovákia 1993-ban önállósult, a műemlékek 30, sőt 40%-a semmisült meg.

KKK: Sok helyütt az épületeket visszakapták az egykori tulajdonosok, azok meg képtelenek felújítani azokat és azután addig pusztulnak, míg össze nem omlanak…

 

Balassa Zoltán

A szerző besztercebányai születésű újságíró, helytörténész, honismereti vezető, egyetemi oktató. 2019-ben Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki.

Az Építészfórum határon túli magyar építészettel kapcsolatos összeállítása a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre. Az összeállítást Kovács Dániel szerkesztette.

 

[1] (1914-1994) – a jegyzetek az interjú készítőjének a megjegyzései

[2] (1905-1973), szül. Mayer, művészettörténész, műemlékvédő, szakmájának kimagasló és meghatározó egyénisége.

[3] A betléri Andrássy-kastélyról Güntherová 1954-ben írt egy szakmunkát.

[4] 1965. június 15-én és 17-én átszakadt két védőgát és az áradó Dunából majd egymilliárd köbméter víz öntötte el a Csallóközt. 1200 km2 került víz alá. A táj tengerré változott. 37 település 54 000 lakosát kellett kimenteni. Négyezer lakóház pusztult el, tovább hatezer rongálódott meg. 94 000 ha termőföldön ment tönkre a termés. 250 km-nyi úthálózat és 70 km-nyi vasútvonal került víz alá. A víz két hónap múlva tért vissza medrébe.

[5] Két leánya és egy fia született.

[6] (1918-1992)

[7] (1907-1987), 1939-től 1944-ig Kassa főmérnöke

[8] Winter Lajos: A mankótörő. Egy kapitalista önvallomása. Méry Ratio, Somorja 1997

[9] Adriana Priatková – Peter Pásztor: Architekt-építész-architect Oelschläger-Őry. Reprint, Košice 2012 – háromnyelvű kiadvány (szlovák, magyar, angol)

[10] (1905-1955)

[11] (1870-?), néha Czibulkának írták a nevét.

[12] (1849-1921)

[13] (1857-1956), 1881-ben házasodtak össze.

[14] (1881-1941), 1900-ban ment férjhez.

[15] 1912-ben épült, ma ez a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ (Bp., Nagymező u. 8).

[16] A terv 1925-ben készült el, a kivitelezésre 1937-38-ban került sor.

[17] (1885-?)

[18] (1893-1958), a besztercebányai evangélikus temető családi sírboltjába temették

[19] (1893-1945), beceneve Rola, fia Peter Karvaš (1920-1999) szlovák író, drámaíró, pedagógus.

[20] (1892-1938)

[21] (1858-1920), Hudec László apja

[22] (1919-2006) atyai jóbarátom. Édesanyja Hugyecz Jolán.

[23] „Nagyapám építési vállalkozó volt, és a múlt század [értsd: a 19. sz.] 90-es éveiben városi mérnök, aki az akkori igen tevékeny, kiváló polgármester Csesznák Gyula [(1863-1933), 1893-1923 között állt a város élén, a menye keresztanyám volt - BZ] irányításával alakította ki Besztercebánya modern arculatát, úthálózatát, csatornázását: a házakban levő középkori kutak már életveszélyesen szennyezettek voltak, nagyapám létesítette a vízvezetéket, melyet több kristálytiszta hegyi forrás táplált. E létesítményeiért és legendás segítőkészségéért ő volt a legnépszerűbb ember a városban. És nagyon magyar érzésű, noha egyetlen őse nem volt magyar nevű. (…)

               Nagyapám ez idő tájt már tönkrement. A háború kitörése után lényegében megszűnt az építkezés, munkásait ekkor is fizette, mert család[j]aiknak élnie kellet, ha nem is volt munka, meg aztán a hadikölcsön… ilyenféle gondokban emésztődött, cukorbaja elhatalmasodott. Megtudta, hogy a cukorbajt Pesten már inzulinnal gyógyítják, oda akart utazni, de a cseh hivatalnok nem adta meg a vízumot neki, így kómába esett, és meghalt 62 éves korában. (…)

Aztán a besztercebányai házat nagyanyám eladta, valamint átellenben a nagyobb bérházat is… Most a [nagyanyám] nyakába szakadt minden, a vállalat fölszámolása (adósságok!), és úgy látszott, hogy az egész család átköltözik a trianoni Magyarországra. Nekünk mindenképpen mennünk kellett, mert apámat kiutasították. (…) Ezek a hercehurcák nagyanyámat annyira megviselték, hogy szívinfarktus érte és meghalt Szliácson 1922-ben, 54 éves korában." Jánosyék hetekre vagonlakók lettek. (Távolodó arcok, Magvető, Bp. 1990, 11-14.)

[24] C.A.L.E.H. n. o. – nezisková organizácia Centrum architekta Ladislava Eduarda Hudeca, Skuteckého ulica (Skuteczky u.) 22, Besztercebánya

[25] Spravodaj, majd Zpravodaj – apám szerkesztette és részben írta a cikkeket. Kubičkáné Kucsera Klára is publikált benne. 1963-1969 között 12 száma jelent meg.

[26] Spolok architektov Slovenska

[27] (1939-2016), Pozsony főépítésze

[28] (1953-), a tévéfilm címe: Zmenil tvár Šanghaja (Megváltoztatta Sanghaj arcát), 2010 – A film kassai bemutatója alkalmából a rendező közölte velem, magyar gyökerekkel rendelkezik. (l. Balassa Zoltán: A férfi, aki megváltoztatta Sanghajt, Felvidék.ma 2015.12.25., https://felvidek.ma/2015/12/a-ferfi-aki-megvaltoztatta-sanghajt/ [2020.11.27.]

[29] Csejdy Virág (szül. Jánossy Virág, rokona Hudec Lászlónak): Besztercebányától Sanghajig, Hugyecz László építész (1893-1958) életpályája.

Url: http://epiteszet.hudecproject.com/hu/essays/besztercebanyatol-sanghajig-hugyecz-laszlo-epitesz-1893-1958-eletpalyaja (letöltés dátuma: 2020.11.27.)

[30] (1869-1964), neve egy mulatságos félreértést okozott. Egyszer egy tátrafüredi szállodába kívánt biztosítani magának szállást. Budapestről táviratozott. Erre a gyorshoz 30 kocsi érkezett, 30 ágyat vetettek meg és harminc vacsorát készítettek a számára!

[31] (1868-1947) A homlokzati festmények Szent István egy szlovák családot áld meg. Ez Mikoláš Aleš (1852-1913), cseh képzőművész alkotása. Jurkovič ugyan 1878-84 között Somorján és Sopronban magyar iskolába járt, de apja a Matica slovenská alapítói közé tartozott, így nemzeti hovatartozását az otthon határozta meg.

[32] 1939-1945, a náci Németország bábállama

[33] 1947-ben készült el, 1949-ben leplezték le. Keremcse ma Besztercebánya része. A zsidó áldozatok emlékművével egészítették ki a 90-es években.

[34] (1882-1946)

[35] Atelier 2004, 2. sz.

[36] 1965-71 között

[37] Esterházy János (1901-1957), a szlovákiai magyarság kimagasló politikusa hamvait oda temették 2017-ben.

[38] Jaroslav Kubička (1930-2009) cseh szobrász 27 évig volt Kucsera Klára férje