Épületek/Középület

Kálvin János Református Idősek Otthona

2004.11.17. 14:37

"Páratlan kilátású, erős lejtőre illesztett, egyházi szociális létesítmény, hangsúlyozva a református egyház megújulásra törekvő jellegét." - írja Kálmán Ernő DLA a Kálvin János Református Idősek Otthonáról. 

Nemrégen egy mondatban kellett összefoglalnom a Kálvin János Református Nyugdíjasotthon elkészült épületegyüttesének jellemzését, mely így hangzott: "Páratlan kilátású, erős lejtőre illesztett, egyházi szociális létesítmény, hangsúlyozva a református egyház megújulásra törekvő jellegét."

Ez így talán túlságosan is szikár meghatározás, hiszen 1996 áprilisa óta, a pályázatokat elbíráló grémium megfogalmazta javaslatát a "Szendrő utcai nyugdíjas ház célmeghatározásához" sok minden történt, sok munka, terv készült, míg az elképzelés építménnyé formálódott. Küzdelmes feladat és kihívás volt ez az épület. Visszafogott építészeti eszközeink naturalista világával hidat szerettünk volna teremteni az emberek és családok, az idősebbek és a fiatalok között, mint azt a tervezéskor célul kaptunk: "az épület elsősorban önmagukat ellátni tudó, de közösségben élni akaró nyugdíjasok otthona" a főváros egy olyan kiemelt pontján, amelyet a körülmények állítottak az előtérbe.

A református puritánság találkozik e házban, a környezetével kölcsönhatásba lépő, és azt strukturáló adottságokkal. Ezt a feszültséget igyekszik feloldani az épület a környék beépítési karakterhez való idomulásával, és ilyen jellegű építészeti hagyományainak felidézésével (Széchenyi-hegyi szanatóriumok, villák). Emellett - az egész együtteshez viszonyítottan alapterületében elenyésző, szellemében azonban meghatározó - szakrális jellegének kiemelése és annak hangsúlyozása volt a cél. Ezért kifelé zártabb, szigorúbb megjelenése, homlokzati felületeinek tégla-jelképei, befelé feltáruló mediterrán hangulata.

Így hát olyan szeretettel és gondoskodással született meg ez az épület - csaknem 8 év alatt - mint amilyen rendíthetetlen kitartással és odaadással hozták létre azt a közreműködők, az a sok jó szándékú ember, aki részt vett az épület megalkotásában, kivitelezésében, a működés feltételeinek megteremtésében.

S néhány szám, adat a házról:

A Magyarországi Református Egyház a négy telek összevonásából keletkezett területet, mely így összességében 6828 m2, a XII. kerületi Önkormányzattól kárpótlásként kapta kifejezetten szociális létesítmény céljára.

A két utcára nyíló telek lejtéséből adódóan a két utcai bejárat között 16 m - 5 emelet szintkülönbség van. Az 57 db lakóegység alapterülete összesen 1978 m2, a teljes épület 4746 m2.

A közösségi életet szolgálják a szintenkénti társalgók, a könyvtár, a páratlan panorámájú, 5. emeleti télikert és nyáron a kerti pavilon. Az otthonban étterem, gyülekezeti terem található, a 150 adagos konyha, mosoda és a terápiás tornaterem mellett. A hatodik emeleten orvosi szoba és betegszobák vannak.

Az épület megvalósítását a Magyar Kormány a Széchenyi Terv keretében támogatta. Az építkezés 2002 nyarán kezdődött.

Kálmán Ernő DLA