Kán - egy kihalásra ítélt falu újjáélesztése

Több évig tartó felmérés, tervezés és újjáépítés után egy apró baranyai zsákfalu visszakerült Magyarország térképére. A beruházóval közösen kialakított „üdülőfalu” koncepcióban az értékőrzés mellett a többcélú hasznosítás jelentette a kulcsot fennmaradáshoz. Az egykori sváb falu újjászületésének történetét - az Építészfórum olvasói számára hiánypótlásként - Széll Attila Béla építész idézi fel, aki DLA-fokozatát is ebből a témából szerezte meg.  

Elöljáróban

„Amikor szakkörünk elhatározta Kán, az egyik elpusztuló baranyai kisközség felmérését, magunk sem tudtuk, mire vállalkozunk. A feladat nagyságát ez év január havának egyik szürke szombatján értettük meg a Hétméhek-völgyének peremén, amikor letekintettünk a völgybe. Skodánk a perem határán állott, itt használhatatlanná vált.
Hogyan tovább?
Hol van Kán?
Hogy jutunk el Kánba?”

Ezt írta Debitzky István keresztapám, iskolaigazgató 1975-ben, amikor elkészítette diákjaival Kán falu felmérését. Ezt az örökséget kapva indultunk el több mint húsz év múlva, az immár teljesen feledésbe merült és kihalt falut újjáéleszteni.

Kán

Kán a Mecsek és a Zselic találkozásánál, egy É-D irányú völgyben kialakult település. Minden oldalról erdőrengeteg veszi körül az egyetlen utcából álló zsákfalut, így közlekedés-földrajzi szempontból elzártnak tekinthető. Alapítása a XII. század elejére tehető, egy 1126-ban kelt oklevélben már fellelhető a falu neve, amely a Kán nemzetségtől eredeztethető. A terület a török időkben elnéptelenedett, majd a Württembergből betelepített lakosságnak köszönhetően az 1760-as években újjáéledt.

A káni emberek életében mindig fontos szerepet töltött be a hit. Az egyház, a vallás jelentette az egyetlen olyan intézményt, amely a betelepülés óta állandónak bizonyult. Bár templomuk nem volt, de az egyházi ünnepeket mindig megtartották a kocsma, illetve az iskola épületében. Tárgyi kultúrájukban fellelhetők a keresztek, illetve a Hetvehelyről átvezető „miseút” is. Az iskola intézménye volt a második legfontosabb a kániak életében. Békeidőben itt tartották a rendezvényeket, illetve a csoportosulások, szakkörök helyszínéül szolgált.

Történelem

Az 1930-as évek végétől az 1960-as évek végéig terjedő időszakban olyan nagy hatású események zajlottak Magyarországon, amelyek Kán történelmében is sorsdöntő változásokat hoztak. A második világháború időszakában egyre inkább erősödött a közösség megosztottsága, elsősorban a különböző oktatáspolitikai irányvonalak következtében. Később a megalakult Volksbund is újabb megosztottságot eredményezett, majd az SS-sorozások hatására ismét törés következett be a közösség életében. 1945-ben megkezdődött a németek kitelepítése, de a helyükre betelepített lakosok elhagyták a települést. A németek elleni első megtorlást a „malenkij robot” jelentette. Az elkobzások, kitelepítések és a lakosságcsere következtében a homogén faluközösség etnikailag, kulturálisan, nyelvileg és vallásilag is megosztott lett.

A második világháború után a hagyományos paraszti lét és kultúra felbomlásának folyamata odáig vezetett, hogy 1978-ban Kán mint önálló község megszűnt. Néhány szomorú esztendő után a falu ismét életre kelt, hogy kedves hangulatával újra fogadja a látogatókat. A rekonstrukcióknak köszönhetően a századelő magyar népi építészetének értékes öröksége újult meg az érintetlen természeti környezetben.

Tervezés

A feladat nem csupán a meglévő épületek megmentése, felújítása volt, hanem a falu egészének komplex vizsgálata, életre keltése. Az integrált nemzeti örökségvédelem mellett szerettünk volna útmutatást adni a hasznosításra is. Az állapotrögzítés és a múlt nyomainak felkutatása mellett a tapasztalatok figyelembevételével tettünk néhány javaslatot a falu tovább élésének biztosítása érdekében. Mivel a beruházó célja sem egy falumúzeum, „skanzen” létrehozása volt, teljes egyetértésben kerestük a falu felélesztésének lehetőségeit.

A feladat súlyát megérezve tevékenyen részt vett a munkálatokban Gradwohl János építész, Széll Judit építész, valamint Bokor Csilla, Herczeg László, Kis-Simon Gábor, Weinberger Norbert építész munkatárs. Nélkülözhetetlen segítséget kaptunk Búzás Miklós építésztől, Ráday Mihály városvédőtől és Dr. Andrásfalvy Bertalantól. A település megmentése és hasznosítása érdekében egy olyan több lábon álló programot javasoltunk, amely megteremti a falu fennmaradásának feltételeit.

Elsődleges feladatként kézenfekvőnek látszott egy falusi turisztikai központ létrehozása. Itt nem csak a szálláshelyek megteremtése volt a cél, nem a kulcsosházas, egyéjszakás vendégfogadás, hanem a többcélú hasznosítás. Azt szerettük volna, hogy a falu ne tranzit állomás, turista-pihenő legyen, hanem egy turisztikai-kulturális központ, ahol az autentikusan felújított és újraépített házak építészeti értékei mellett az ide látogatók a valamikor ott élő emberek kultúrájából, hétköznapjaiból is kaphatnak ízelítőt, a kulturált pihenés és szórakozás lehetőségével együtt.

Ezt a célt szolgálja a kultúrpajta, a volt iskola épülete, az istálló, valamint az étterem, ahol a hagyományos sváb disznóvágás mellett teret kapott a nagybányai művésztelep kiállítása, festő és kézműves tábor, számos erdei iskola és az immár elhíresült Káni Filmfesztiválok sorozata is. Feladatunknak tekintettük továbbá az eredeti lakosság hagyományainak bemutatását, valamint a környező városok lakosainak aktív pihenését és a napjainkban elterjedő konferenciaturizmus céljait szolgáló épületek kialakítását (szauna ház, ispotályos ház).

A falu megmentésére irányuló törekvésünk második eleme egy bizonyos létszámú állandó lakosság megteremtésére, megtelepítésére irányult – ez jelentette a nehezebb feladatot. Ehhez és az előző pontokban említett program megvalósulásához elengedhetetlen a legalább egy nyomon járható, szilárd burkolatú bekötőút. Az állandó lakosságot a hazatelepülő vagy az itteni körülményeket elfogadó nyugdíjasokkal, illetve az őket kiszolgálókkal lehet megoldani.

Kán érintetlenségének megőrzése érdekében a létesülő új épületeknek alkalmazkodniuk kell a helyi hagyományokhoz. Tömegükben sem léphetik túl a meglévő épületek tömegeit. A szerkezetekben lehetőleg vályogépítészet elemeit kell alkalmazni. Fontos lenne a csatornázás környezettudatos megoldása. Kiegészítő tevékenységként - szintén a hagyományokból merítve - célszerű lenne a biogazdálkodás és feldolgozás elterjesztése (aszalás, veteményeskert). A tervezés és kivitelezés során szem előtt tartottuk, hogy az építkezések nem vezethetnek a falu jelenlegi szerkezetének megváltoztatásához, nem lehet cél új utcák kialakítása. Szintén óvatosan kell bánni a telkek beépítésével is és jó lenne megtartani az 1975-ös felmérés során a helyszínrajzon ábrázolt szellős beépítést. Mindezeket az általunk készített Építészeti Örökség Helyi Védelem Rendelete biztosítja.

A beruházóval karöltve próbáltuk a falut újjáéleszteni, amelynek során az is világossá vált, hogy a program több évet hidal át és komplexitásából fakadóan számos feladatot vet fel. A projektben az örökségvédelmi építészeti tervezés, városrendezés és a helyi értékvédelem mellett a kivitelezés ellenőrzése és a bonyolítás is feladatunkká vált. A feladatot építészetileg két részre osztottuk, figyelembe véve a társadalmi, szociológiai kutatásokat és a hasznosítás lehetőségeit.

1. Nemzeti örökségvédelem tervezése

• Településvizsgálat
• Településtörténet
• Lakóházak típusai és koruk
• Gazdasági épületek
• Középületek
• Homlokzati motívumok

2. A nemzeti örökségvédelem épületszerkezeti tervezése

• Építési anyagok és technikák
• Alapozás
• Falszerkezetek
• Födémszerkezetek
• Tetőszerkezetek
• Kiegészítő szerkezetek /tüzelő, főző berendezések/

A harmadik pontban térhetünk ki a falu hasznosítására, a kivitelezés, megvalósulás és a finanszírozás kérdéseire, az ott-tartózkodásunk alatt született barátságokra, az egész projektet kísérő élményekre és anekdotákra. Mindez túlmutat az egész feladaton, de lehet, hogy számomra ez a legfontosabb, mert az ízlés, a szépség, a haszon elvont fogalmai mellett egy csapat közösen teremtett valamit:

ÉRTÉKET!

Széll Attila Béla DLA