Kanadában kolbászból?

Bardóczi Sándor kérdezte Andrea Bazlert, a Waterloo Park közösségi részvételi tervezésével megbízott csapat egyik önkormányzati tagját a kanadai helyi gyakorlatról. Hogy a kerítésnek ott hány százaléka kolbász, arról ítéljen maga az olvasó. Ám talán akad ebben a történetben néhány mondat, amit érdemes átgondolnunk köldöknézegetés közben. Kanadai kitekintésünk a ZÖLDÖVEZETBEN.

BS: Leírnád pontosan, hogy melyik városban, melyik parkon, melyik önkormányzat megbízásából dolgozol?
AB: Waterloo város alkalmazottjaként (Ontario állam, Kanada) dolgozom a közberuházások menedzselésével foglalkozó osztályon tájépítészként és projekt menedzserként. Jelenleg az egyik legnagyobb projekt, amin most az időm felében dolgozom az a Waterloo Park Master Plan, de a munkám ezen túlmenően 7-8 másik most futó projekthez is köt.

BS: Ez a park a városközpontban van?
AB: Igen, a park a város „szívében” van, és egy idén tartott közvélemény-kutatás eredménye szerint a lakosság kb. 90 százaléka a „város gyöngyszemének” tekinti a parkot. A terület körülbelül az Albert Street - Father David Bauer Drive - University Avenue West-el határolható le. A Seagram Drive és a University Avenue felett vannak az egyetemeink (University of Waterloo és a Wilfrid Laurier University).

BS: Körülbelül mekkora területről van szó?
AB: Kb. 50 hektárról... Ez nagyjából egy fél városligetnyi területnek felel meg budapesti viszonyok között.

BS: A futó projektbe csak a park zöldfelületei tartoznak, vagy egy nagyobb városi egység részeként foglalkoztok vele?
AB: Mi csak a park zöldfelületeit tervezzük, de a városi, sőt területi egység részeként kezeljük a tervet, azaz együttműködünk más csoportokkal, akik más projekteken dolgoznak a park körül. Ezek között vannak lakás-, iroda-, kereskedelmi egység- és intézményfejlesztések illetve közlekedéshálózati fejlesztések.

BS: Mi a tervezési program? Miért van szükség a park revitalizációjára?
AB: A közparki tervezésre nagyrészt az imént említett változások miatt van szükség. Itteni divatos kifejezéssel élve ez „intenzifikációt” jelent, azaz egy intenzívebb, sűrűbb beépítés történik a park körül. A két egyetemen növekszik a hallgatói kapacitás, ezért új épületeket építenek. Ez egyrészt a Seagram Drive feletti területrészt érinti. Azután az University Avenue alatt van két hatalmas parkoló a park mentén (mind a kettő a Waterloo Egyetemé). Azokat is lassan elkezdik beépíteni... De ott még nem tudunk tervezési paramétereket mondani, ők később kezdték el a tervezést, mint mi: két hét múlva fogunk majd találkozni velük először. Ezen túlmenően lesz egy másik nagy fejlesztés (The Barrel Yards project) a Father David Bauer Drive alatti üres területen, ahová lakások, irodák, üzletek, és két hotel kerül. Kb. 1000 db új lakásról, kb. 230 000 négyzetláb üzletről és kb. 300 db új hotelszobáról van szó. Konkrét tervezési programunk nem volt a projekt elején, vagyis ennél pontosabban úgy lehetne fogalmazni, hogy a tervezési program az, hogy a park kielégítse a lakosság igényeit...

BS: De semmilyen támpontot, alternatívát nem kínáltok, amiből lehet választani?
AB: A legelején nem kínáltunk semmit... Az ezzel kapcsolatos egyeztetés folyamatosan történik a projekt időtartama alatt.

BS: Ez érdekes. Mikortól is kezdtetek el foglalkozni ezzel a projekttel?
AB: 2006. szeptember környékén kezdődött a jelenlegi projekt egy ún. előkészítési fázissal. Az előkészítési fázison belül első lépésként kidolgoztunk a csapatunkkal egy a folyamatot vezénylő forgatókönyvet, amely ütemezi a projekt lépéseit. Az első lépés nagyjából a lakosság érdekeltségi fokának felméréséből állt. A második lépésben az érdekelt felek és a városi hatóság megegyezett a participációs folyamat részleteiben (módszerek, résztvevők szerepe és kötelességei, a konszenzus elérésének szabályai, stb.). A harmadik fázisban történt az érdekcsoportokkal történő egyeztetés és a participációs struktúra felállítása. Most a negyedik fázisban vagyunk (szcenáriók kidolgozása), de egy kicsit már az ötödikbe (egyetértés kialakítása) is belekóstolgatunk. Mivel már az első lépésben nyilvánvalóvá vált, hogy az érdeklődés nagy, ezért minden lépesben részt vesznek a "civilek" is, akiket mi „public”-nak (azaz nyilvánosságnak) nevezzük.

BS: Gondolom, veszít a fejlesztés miatt valamit a park a területeiből, és ezért szükséges ez az egyeztetési folyamat? Van valami törvény, városi szabály, stb., ami előírja, hogy ha egy területen megváltoztatják a beépítés sűrűségét, akkor el kell indítani egy ilyen közösségi részvételi ( participációs) folyamatot?
AB: Kis túlzással akasztás és néplázadás lenne, ha a park veszítene a területéből. A participációs folyamat nem a beépítés sűrűségének változásától függ. A participációs folyamat nálunk a tervezés kötelező része. Teljesen mindegy, hogy milyen okból tervezel valamit. Követelmények vannak a participációra vonatkozóan minden döntéshozatali szinten (állami, térségi, városi), de szerintem nem ebből a követelményből ered a participációs folyamat itteni "előrehaladottsága", hanem abból, hogy a lakosság nagyon aktív, és mintegy megköveteli, hogy figyelembe vegyék az ő szempontjait is.

BS: Leírnád, hogy eddig mi az, amit elvégeztetek ebből az óriásinak tűnő munkából?
AB: Eddig kb. 50 különböző érdekcsoporttal vettük fel a kapcsolatot. Meginterjúztattuk őket. Velük ezek után már csak az 5. lépesben fogjuk konzultálni, mert ők már megmondták, hogy mit szeretnének a parkban látni. Ezek után megkerestük a nyilvánosságot. A „forgatókönyv” második lépése alatt felállítottunk egy civilekből álló bizottságot, amellyel karöltve folyik a tervezési folyamat. A bizottságnak 14 tagja van és van közöttük például középiskolai tanuló, egyetemi hallgató, fiatal értelmiségi, kisgyermekes szülő, mozgássérült, nyugdíjas, művész, üzletember, stb. A bizottság úgy lett összeállítva, hogy a lakosság legtöbb rétege képviselve legyen. Persze ebből meg senki nem hiszi azt, hogy a lakosság teljesen képviselve van, mivel a lakosság igényei mindig sokrétűbbek, és ezért még más participációs technikákat is alkalmazunk azok bevonására, akik nincsenek a tanácsban. Most a szcenáriók (tervezési forgatókönyvek) kidolgozásán munkálkodunk, és lassanként egyeztetjük a különböző érdekeket.

BS: Hogyan néznek ki az időarányok? Mennyit kell szánni a participációra, és mennyit a tervezésre? Mondhatjuk hogy több mint a fele a munkának a participációs folyamat?
AB: Ezt így nagyon nehéz megmondani, mert a kettőt nem lehet elválasztani egymástól. És nem időarányra megy a dolog, hanem megegyezésre. Ha egy folyamatban mindenki egyetért, akkor nem kell sok időt rászánnod, hogy közös megegyezésre jusson mindenki, de ha nagyon ellentmondásos egy terv, vagy folyamat, akkor évekbe is beletarthat, amíg megegyeztek a végső tervekben...

BS: Szerinted a Waterloo park esetén mikorra értek el az 7. fázis (kivitelezés) végére?
AB: Azt nehéz így megmondani, mert még nem tudjuk, hogy mi lesz a parkban, az mennyibe fog kerülni és ki fogja rá adni a pénzt. A hatodik fázis (végső tervek kidolgozása és jóváhagyása) végére talán elérünk az idén ősz végére, de hogy utána mi mikor lesz kivitelezve, az nem tudom. A terv le lesz bontva megvalósítási fázisokra, és gondolom évente 1-2 fázis lesz kivitelezve a nagyobb beruházásokból.

BS: Nem tapasztalható politikai nyomás egy ilyen folyamat felgyorsítására, vagy átlépésére néha? Gondolom, azért ott is szeretnek a politikusok választások előtt szalagot átvágni?
AB: He-he. Az átlépésre tett mindennemű kísérlet itt általában egyenlő a „lincseléssel” és „néplázadással”...

BS: Tehát van egy igen erős civil kontroll?
AB: Mondhatjuk úgy is. Gondolom. Előbb-utóbb ugyanis kiderülnek a dolgok és akkor annak itt súlyos következményei vannak a felelősre nézve. A lakosság rendszeresen jelen van a városi tanács ülésein, és kérdőre vonja a városatyákat.

BS: Tehát elképzelhetetlen az, hogy ha valaki például megsürgesse a dolgot „felülről” annak érdekében, hogy legyen már valami „egyetértés” és így rákényszeríti másokra az akaratát? Vagy ha igen, akkor rögvest kitör a botrány?
AB: A sürgetés nem feltétlenül gond, a dolgok mederben tartására tett kísérlet azért általában akceptálható dolog. Inkább az lehetetlen, hogy valaki a saját akaratát ráerőszakolja a lakosságra. Ilyen esetben sem mondanám azonban, hogy kitör a botrány: eléggé jóindulatú itt a közösség, de mindenesetre „megértetik” a gondolataikat... A civilek aktivitása rendkívül erős: nagyon odafigyelnek a történésekre.

BS: Milyen összegekből gazdálkodtok ebben a projektben? Hogyan aránylik a participációra elköltött pénz a tervezési pénzhez?
AB: Megint csak lehetetlen a kettőt szétválasztani. A tervezés a participációs folyamattal együtt történik kéz a kézben... Mondok példát... Több szintű a konzultáció a civilekkel. A legfelső szinten van egy csoport civil, akik bizonyos fokig részt vesznek a tervezésben. Ebben a fázisban például kéthetente találkozunk az előzőekben leírt bizottsággal és a tervezés tehát nemcsak a megbeszélések között zajlik, hanem a megbeszélések alatt is aktív tervezés folyik. Van, amikor arról szól egy találkozó, hogy döntést hozunk egy-egy tervelemről, de van „fizikai” tervezés is... A találkozók között mi továbbfejlesztjük azt, ami a találkozókon elhangzott, és aztán a következő megbeszélésen folytatódik a dolog...

BS: Mégis, gondolom más hivatali részleg viszi a participációt, és más a tervezést (vagy a participációt a parkot tervezők készítik?) Ha mégis megkísérelnéd legalább becsülni, hogy mibe kerül a projekten belül (tervezés és participáció együtt) a participációs rész, akkor a bekerülési összeg hányadát saccolnád erre?
AB: A Waterloo Park esetében a mi csapatunk viszi a participációt és a tervezést is. A projekt team lényegében három tájépítészből áll (ebből ketten a város alkalmazottai vagyunk, a harmadik tagunk egyetemi tanár.) Tudom, hogy nehéz ezt „közép-kelet európai aggyal” megérteni, de szerintem téves hozzáállás a két folyamatot külön részként kezelni, ezért téves a pénzösszeget is szétválasztani. Úgy kell elképzelni az egész folyamatot, mint egy participációs folyamat, aminek a végeredménye egy terv. Az egész tervezés a participációs folyamat körül forog. Az a projekt gerince, és a tervezés arra épül. Egyébként pénzösszegről nincs nagyon szó, mert házon belül, hivatali időben, hivatali kötelezettségek között formáljuk a terveket, amelyért közalkalmazotti bért kapunk. Az egyetem kap valamennyi pénzt a segítségért, de nem túl sokat...

BS: Ezt akkor lehet úgy értelmezni, hogy a tervezést soha nem adja ki az önkormányzat külsős tervezőirodának, hanem házon belül oldja meg saját apparátussal?
AB: Ebben az esetben így van. De ez nagymértékben függ attól, hogy mire irányul a terv. A park tervezését egyébként a város szerette volna kiadni, de a lakosság azt mondta, hogy NEM. Azt kérték, hogy házon belül legyen a projekt elkészítve, mert ebben látták a biztosítékát annak, hogy jó és minden tekintetben átbeszélt terv születik.

BS: Ha a város kiadja a tervezést, akkor arra a bizonyos irodára nézve is kötelező a participációs folyamat elvégzése? A lakosság azért fordult ezzel a kéréssel a tanácshoz, mert vannak rossz tapasztalatai a külsős tervezésekkel kapcsolatban?
AB: Igen, minden ugyanúgy érvényes a külsős tervező irodákra is, nekik is kell participációs folyamatot csinálniuk. A lakosság ebben az esetben azért kérte hogy házon belül legyenek a tervek kidolgozva, mert úgy ítélték meg, hogy kisebb költségvetéssel, de ugyanannyi erővel házon belül sokkal jobb tervet fognak kapni. De ez esetenként változik.

BS: Erről is megkérdezték előre a népet, vagy csak valami spontán, de nagyon aktív civil kezdeményezésről van szó? Egyáltalán miből táplálkozik végső soron ez magyar viszonyok között rendkívülinek mondható participációs kényszer?
AB: Mivel a lakosság a legelejétől be van vonva a dologba, ezért ők kifejezik a véleményüket akkor is, ha nem is teszed fel a kérdést. Tegyük fel, hogy te városatya vagy és nem figyelsz oda, hogy a választóid milyen típusú és mekkora beleszólást akarnak az egyes tervekbe. Ha így állsz hozzá, akkor biztos lehetsz benne, hogy minimum nem fognak újraválasztani, de annál jóval többet is veszíthetsz: az egész karrieredet tönkreteheti egy ilyen botrány. Tehát általában az van, hogy ha mondjuk a választópolgárt egy terv nem nagyon érdekel, akkor megcsináljuk a minimumot, amit kell (erre vannak a törvények) és a választópolgár azzal boldog. De ha érdekli őket valami (mint például ennek a városközponti parknak a sorsa), akkor bevonjuk őket sokkal jobban, mert másképp sokkal többet kockáztat a városvezetés, mint amennyit megér a trükközés és elkenés. Ezzel azt akarom mondani, hogy itt a politikusoknak megéri úgy táncolni, ahogy a nép muzsikál... Persze, ez most nem az egész demokráciára volt kommentár, csak a városi szintű döntéshozatalra.

BS: De ha te városatya vagy, akkor nem érzed a nyomást a másik oldalról (például az ellenzéki irányból), hogy valami kézzel foghatót a választási cikluson belül muszáj letenned az asztalra? Azaz nem sürgeted mégis a folyamatot, hogy még választás előtt átvághasd a boldogító nemzeti színű szalagot az „istenadta nép” orra előtt?
AB: Persze hogy érzel nyomást, de nem ez az egyetlen projekt a városban. Sok minden más is van, ami közül választhatsz... Tavaly, Waterloo varos például megnyerte az "Intelligent Community of the Year" címet, ami elég nagy dolog... Szerintem egyébként, ha a lakosság kellően be van vonva, és elégedett ezzel a folyamattal, akkor az már egy jól kommunikálható eredmény. Így tudják jelesül azt is, hogy mennyi pénz van a kivitelezésre, és mi az ésszerű, indokolt megvalósítási ideje egy adott projektnek, és ahhoz hasonlítják az eredményeket. Nem várják el például, hogy egy év alatt mindent kivitelezz, ha ez azt jelentené mondjuk, hogy ez a csatornázás vagy a víztisztítás megoldásának kárára történne. Figyelnek, mint a Nagy Testvér…

BS: A beépítési intenzitás növelését "okozó" fejlesztő (tehát jelen esetben az egyetemek és a Barrel Yards fejlesztője, az Auburn) áll valamit a park kivitelezési költségeiből, amiért növelik a sűrűséget? Vagy meg van az nálatok előre határozva, hogy a fejlesztésből származó helyi adó a park megújítására, fenntartására fordítódik, legalább részben?
AB: Alap esetben minden fejlesztés köteles a terület egy bizonyos hányadát közparkká alakítani, vagy abban az esetben, ha nincs közparkra szükség a fejlesztés környezetében, akkor %-ban megadott összeget fizetnek a városnak, ami parkfejlesztésre fordítódik. Jelen esetben a Barrel Yards területén lesz egy kisebb park és valamennyit még ennek tetejébe is fizetnek majd, de még nem tudjuk hogy mennyit. Megegyezés kérdése a dolog.

BS: Vannak ma a parkban olyan területrészek, amelyeket közhasznú társaság, vagy az önkormányzattól teljesen független vállalkozás üzemeltet, esetleg egyes területhasználatokért díjat szed, és ezzel hozzájárul a park fenntartásához?
AB: Van a parkban egy pár épület, ami ki van adva (itt sincs belépti díj vagy használati díj jelenleg), de ezeken kívül nincs más ilyen jellegű együttműködés – ma gyakorlatilag mindent a város tart fenn a parkban. Viszont ennek a rendszernek az "elbírálása" is a tervnek a része, és az új rendszert is mi dolgozzuk ki. Különböző menedzsment modelleket fogunk elbírálni (természetesen a lakossággal együtt) és ezután fogjuk eldönteni, hogy mi legyen park jövője financiális, fenntartási tekintetben.

BS: Van arra a városon belül politika, hogy a beszedett helyi adóknak melyik típusa, vagy mekkora része kell, hogy a közterületekre, parkokra fordítódjon vissza? Vagy csak egyszerűen a nagy kalapból adnak valamennyit költségvetési évenként?
AB: A várostanács dönti el a költségvetést. Egy minimálisan elegendő összeg persze mindig szerepel a költségvetésben, de az ezeken felüli extra fejlesztési összegek a költségvetési vitán dőlnek el. (Sokszor ez is participációs folyamattal van egybekötve - ha a lakosság érdekelt - hogy az adott pénzkeret hogyan lesz elköltve.) Waterloo város pillanatnyilag hároméves költségvetési terveket készít, de ez városonként változik.

BS: Hogyan lehet összeegyeztetni a nyilvánossággal történő találkozásokat, megbeszéléseket a hivatali idővel? Vagy vannak találkozók este és hétvégéken is? (netán internetes szolgálat?)
AB: Általában hét közben esténként, de van, amikor hétvégén vannak a találkozók. Várostanács például hétfőnként este 6:30-kor van. Az Interneten keresztül is fenntartjuk a kapcsolatot a lakossággal. Akit érdekel, az feliratkozik a levelezőlistánkra, és időközönként megkapja a hírlevelünket, amelyben röviden leírjuk, hogy hol tart a folyamat és mik a következő lépések.

BS: Milyen más projekteken dolgozol még? Azok is részvételi tervezések?
AB: A projektjeim nagy része valamilyen szinten magába foglalja a részvételi tervezést. Ebben szerencsém van, mivel a vezérigazgatóm tudja, hogy szakmai érdeklődésem ilyen irányú, és így örömmel nekem osztja le az ellentmondásos vagy nagy lakossági érdekű projekteket. Ezen kívül a szakmai mesterfokozat elérésén dolgozom a Guelf-i Egyetemen, ahol a diplomamunkám is részvételi tervezéssel foglalkozik. Ez utóbbi a városi mezőgazdasági tájépítéssel (Urban Agriculture) kapcsolatos. Kanadában ugyanis egyre erősebb az a környezettudatos irányzat, amely arra ösztönzi az embereket, hogy a mezőgazdasági szükségleteiket a lakóhelyükhöz közel elégítsék ki. Egyes városi területek, mint például a lakótelepek úszó telkei közötti zöldfelületek (természetesen talajcsere után) alkalmasak lehetnek arra, hogy közös vagy egyéni parcellás művelésben az ott lakók megtermeljék a saját szükségleteiket fedező gyümölcsöket, zöldségeket. Számos kérdéskör azonban nyitott, szabályozatlan, ezért a projekt célja, hogy egy participációs folyamat végén kialakuljon valamiféle szabályrendszer az új tájhasználati formával kapcsolatosan. Azaz itt is egy participációs folyamatról van szól, csak itt a végtermék nem egy terv, hanem egy szabályzat (politika) lesz.

az interjút Bardóczi Sándor készítette