Kaotikus romkocsma helyett érzékeny környezet

Mi történik akkor, amikor építész, bölcsész, barátok és törzsvendégek fognak össze egy közös cél, jelen esetben a szegedi Várkert "megújítása" érdekében? Mit tehetünk, amikor a megrendelő az utolsó utáni pillanatban változtat az igényein? És egyáltalán, hogy kerül egy norvég halárus stand Szegedre? Az 5x5 építész csapat közös várépítése.  

A Várkert

A Tisza-part fölött, a belvárosi Stefánia park közepén, egy mélyen fekvő területen, hársfák árnyékában csendesen áll egy téglaépület. Ezt - lehet, hogy mérete és visszafogottsága miatt - sokan a városlakók közül sem ismerik, s a Szegedre látogató vendégek is csodálkozva kérdezik: Szegednek is van vára?

A vár előtti udvart téglafal és a mellette húzódó fedett kőtár veszi körbe, ami múzeumi belépővel látogatható, de önmagában sohasem vonzott sok látogatót. Noha a kert kihasználatlan, mégis erős, egyedi hangulata van, amit évekkel ezelőtt a Grand Café Szeged stábja is felismert és amely szellemiséget a nyári szezonokban itt működő szórakozóhelyükben is érvényesítettek. Noha a várkert életében voltak mélypontok, 2016 tavaszától új fejezet nyílt az irodalmi délutánoknak, esti borozgatásoknak, koncerteknek otthont adó helyszín életében. S itt vette kezdetét a közös építés története.

Előkészületek és koncepció

2016 tavaszán a Grand Café pályázatot nyújtott be, mely építészeti kialakításáról szóló fejezetét a már összeszokott páros, Tanács Éva és Fülöp Tamás írta. Koncepciójuk egy olyan egyedülálló hangulat és karakter megteremtése volt, amit a barkácsáruházban vásárolt bútorokkal és dekorációs elemekkel nem lehetne elérni. Emellett a kaotikus romkocsma hangulat - ami sokszor már klisé - helyett az érzékeny környezetre való reagálást helyezték előtérbe, hiszen a fesztiválokra jellemző élénk és zaklatott viselkedés szükségtelenül konkurált volna a meglévő erős karakterrel. A pályázat célja éppen az volt, hogy az alkotások kézműves jellegéből adódóan minden egyes elem egyedi legyen, és alkotóik a saját munkájuk eredményét láthassák bennük.

A pályázat elnyerése után Pauer Dániel segítségével egy budapesti építészekből álló projekt csapat verbuválódott össze, akiknek összesen két hét állt rendelkezésre a koncepció kitalálására és megtervezésére. Ez a kis lépték ellenére is kevésnek bizonyult, hisz minden résztvevő késő estig dolgozott, és a találkozókra munka utá,n esténként kerülhetett sor. Talán pont ez volt a garancia a töretlen lelkesedésre, ami egy ilyen jellegű munkánál elengedhetetlen.

Alapvetés volt, hogy nem feltétlenül bútorokat kell tervezni, hanem olyan térbeli tárgyakat, melyek egyszerre bírnak egyedi karakterrel és funkcionálnak bútorként is. A tervezők feltett szándéka volt a felhasználókat kreativitásra késztetni, éppen ezért készültek moduláris elemekből, szabadon alakítható, az adott helyzetre reagáló tárgyak. Minden tervben az volt a közös, hogy az elemek megépítése egyszerű, könnyen tanítható, bárki által megépíthető legyen, hiszen az építkezésnek is az volt fő célja, hogy minél többen részt vegyenek benne.

Mivel az építés első hétvégéjén járt először a helyszínen a csapat nagy része, nem meglepő, hogy ott is tovább formálódott a már késznek vélt koncepció. Mindezt a feje tetejére állította, hogy közvetlenül a fatelepre indulás előtt változott meg a megrendelői igény. Az "öncélú installációk" helyett hirtelen bútorokra lett szükség, azaz asztalokra és padokra. Annak ellenére, hogy ez már a legelső megbeszélésen sem tűnt jó ötletnek. A frissen érkezett, lelkes építész csapat rögtönözve - az egyik installáció (SÜNI) szerkezeti logikájából kiindulva - egy új bútorcsalád tervével rukkolt elő. Az első hétvége így első garnitúra kikísérletezésével telt, ami megrendelői szemmel tekintve lassú tempó volt. Öröm az ürömben, hogy sikerült egy olyan munkamódszert kifejleszteni, amivel a bútorokat könnyedén, építész segítsége nélkül, a helyi csapat is képes összeszerelni. A bútorokon kívül az arculati elemek kidolgozása is plusz feladványt jelentett, ekkor született meg a Várkert új logója egy vonalas grafika is, hogy a webes megjelenés is teljes legyen.

Várkert 2.0

Az első építés előkészületei során nem lehetett előre tudni, hogy mire lesz pontosan szükség, hogyan fogják a vendégek használni a helyet és az építményeket. Egy év távlatából, a Várkertben töltött hétvégék és koncertek után, és a visszajelzések hatására új koncepcióval tét vissza az új felállású csapat (5x5). Az egy évnyi intenzív használat úgy tűnt, hogy kikezdi a fabútorokat, amik emiatt folyamatos karbantartást és odafigyelést igényelnek, ám erre ezúttal sem idő, sem erőforrás nem volt. A gyors nyitás érdekében az építés menetét az előző évhez képest gyorsrabbra és hatékonyabbra kellett tervezni, ezért az új bútorcsalád terve az előző év bútoraihoz képest egyszerűbben megépíthető és jóval masszívabb lábakon álló koncepciót követelt. De a megfáradt bútorok feljavítása helyett az újrahasznosítás volt fontos célkitűzés. 

A bútorok mellett egy térelem terve is megszületett, ami színpadként, asztalként, vagy stégként is használható. A több rétegű felhasználáson felül megoldást ad a hársfákat körbevevő kőlábazatok kihasználására is, amire már az előző évben is igény volt. Így épült meg a 9 méter hosszú asztal/stég/színpad, ami a kerthelység feltűnő eleme. A söntés egy kis sztenderd borfesztiválos faházban üzemel, amely a felújítását már nem lehetett tovább halogatni. Az 5x5 koncepciója az volt, hogy a szétszedett bútorokból egyedi, rácsos burkolat kerüljön a házikóra, a burkolat mögötti felületek pedig kapjanak egy karakteres színt. Így kékségével a házikó a norvég halárus standokat idézi és meglepően jól harmonizál a téglafalas-szoborkertes hangulattal működni. 

A Várkert 2.0 alkotóhétvége legnagyobb büszkesége mégis az volt, amikor a helyi segítség először egy egyedi, háromszög alakú talponálló pultot, majd egy ahhoz tartozó magas padot tervezett és épített, ráadásul kizárólag újrahasznosított anyagokból. A vendégeknek - no és persze az alkotóknak is -azóta is ez a kedvenc bútoruk. Hogy mindebből mi a tanulság? A jövőben nemcsak az építési munkálatokba, hanem a tervezésbe is érdemes bevonni a lelkes résztvevőket.

Folytatás

Jó volt megtapasztalni, hogy mennyire addiktív lehet egy csavarbehajtó, és hogy mennyire kikapcsol mindenkit az ilyen jellegű aktív munka. Az építészirodából kiszabadult, nagy projekteken dolgozó építészeknek hatalmas élményt jelentett, hogy a terveket saját kézzel kell megépíteni, hogy a tervből a nap végén már produktum lesz. Végül megépült több mint egy tucat asztal+pad garnitúra, pár kisebb installáció és végül egy fát körbeölelő színpad - mindez csupán egy hétvége alatt.

A kezdés rögtönzött és olykor-olykor szervezetlen volt, de a számos együtt dolgozott nap és közösen létrehozott alkotások okozta öröm egyértelműen produktív jövőképet vázol fel. Egy olyan jövőt, amely során fesztiválokon, szórakozóhelyeken és akár szociális színtereken is a tervezők és használók felszabadult közös építése jön létre.

az 5X5 csapata