Káposzta és New York?

Elsőre őrültségnek hangzik, mégis egyre nagyobb méretekben hódít az Egyesült Államokban a városi mezőgazdálkodás ideája. Hogy egy mai modern metropolisz létezni tudjon, ahhoz a világ minden tájáról mezőgazdasági terményeket kell vásárolnia. Lehet ezen a pályán legalább egy kicsikét módosítani? Termelhető a városban egészséges vetemény?

Veteményeskertet? A Józsefvárosban? Mintha azt javasoltam volna, hogy termesszünk káposztát a hold árnyékos oldalán.

Épp a kerület egyik tömbjének rehabilitációjáról tartottunk megbeszélést, amikor a zöldterületek hatékonyabb kihasználásához kértek tőlem javaslatokat. Az általam felsorolt ötletek között volt a veteményeskertek kialakítása is. Nem először hoztam fel ezt a témát, és végképp nem most először fogadták kétkedéssel, és találták nevetségesnek az ötletet. Én pedig minden alkalommal azon tűnődöm, miért van az, hogy a városi mezőgazdaság gyakorlatilag a világ minden pontján annyira népszerű és aktuális, Budapesten mégis elutasítják? Hogy lehet, hogy városi zöldségveteményt itt legfeljebb a sarki virágboltban árult – egyébként drága – díszkáposzta képében láthatunk?

De fordítsuk csak meg a kérdést: mitől vált máshol ennyire aktuálissá a városi mezőgazdaság? Az ötlet egyáltalán nem új, és már egy ideje számos társadalmi-gazdasági és környezetvédelmi kérdésre jelent megoldást. Jac Smith, az Urban Agriculture Network (Városi Mezőgazdasági Hálózat) elnöke egy 1994-ben készült jelentésében megjegyezte, hogy az ezredforduló utáni első évtizedre (azaz éppen mostanra) a világ lakosságának körülbelül fele városlakó lesz, míg a világ fogyasztásának háromnegyede a városokban folyik majd. Emiatt a városi mezőgazdaság nem csupán egy jó ötlet, hanem gyakorlatilag elkerülhetetlen. A városi mezőgazdaság előnyei messze meghaladják a vidéki fenntartható mezőgazdaság pozitívumait. A termesztés a kereslettel egy helyen, a szállítással és a tárolással járó energiafelhasználás és szennyezés nélkül, kisebb mennyiségű csomagolással és hulladékkal folyhat. A városi szemét újrafelhasználásával, többek közt használt vízzel történő öntözéssel éppen ott javíthatja életkörülményeinket, ahol a legtöbben lakunk. Ezen kívül mentesítheti a kisebb vidéki földeket és vízlelőhelyeket, és ezzel jótékony hatást gyakorolhat a globális környezetre.

A városi mezőgazdaság fogalma alatt az élelem városban történő megtermesztésének igen széles skáláját értem – a csak a család által használt, fűszernövénnyel beültetett balkonládáktól kezdve a közösségi tetőkertekig, amelyek akár profitot is hozhatnak. Néhány éves budapesti kerttervezői működésem ideje alatt már találkoztam néhány innovatív városi zöldesítési próbálkozással, de valahogy a városi mezőgazdasági termelés ötlete mindig mellőzött maradt. Miközben valójában most lenne igazán aktuális. Az utóbbi időszakban bekövetkezett gazdasági válság és a növekvő üzemanyagárak pozitív hozadéka, hogy Kanadában, ahonnan származom, egyre többen saját maguk termelik meg zöldségeiket. És igen, még a városokban is! A New York Times július 29-i számában kijelentette, hogy “a városi mezőgazdaság ugyan már a 18. században, vagy korábban is létezett, de most jött el igazán az ideje az Egyesült Államokban.” Egy nemrégiben a New Yorkerben megjelent esszé a helyben és környéken megtermelt táplálék örömeit és előnyeit ecsetelte. A cikk azt javasolta, hogy mézet egy SoHo-i tetőn működő méhészetből, friss tojást a Bronxban nevelt szabadtartású tyúkoktól, bio görögdinnyét Brooklyn szívéből, vadsalátát a Central Park növényei közül begyűjtve vásároljunk.

Elismerem: létezik valós oka annak, hogy Budapesten kevésbé lelkesednek a városi mezőgazdaságért, mint nálunk otthon, az Egyesült Államokban. Először is, Budapesten még mindig rengeteg termelői piac működik, míg az Egyesült Államokban mindent megtesznek azok felélesztésére. Itt még a szűkösen élő emberek egy részének is van egy kis megművelt vidéki telke. Amerikában ez legfeljebb a középosztály vagy az afölött álló rétegek archaikus hagyománya, mindenesetre egyáltalán nem megszokott. A hozzám hasonló anyagi helyzetben levő otthoni ismerőseim közül egyet sem tudok mondani, akinek vidéki nyaralója lenne, és a jómódú amerikaiak is inkább tengerparti vagy külföldi timeshare-rendszerű üdülési jogban gondolkoznak. Bár ez csak feltevés a részemről, de talán egy meglehetősen sok termőfölddel rendelkező országban a földművelésnek nincs olyan romantikus vagy egzotikus hangulata a budapestiek számára, mint például egy harmadik generációs New York-inak. Aztán ott van a helyhiányra való – egyébként nem valós – hivatkozás is. Nézzük csak meg a Square Foot Gardening (“Négyzetméteres kertészet”) honlapját (www.squarefootgardening.com - angol, holland és orosz nyelven), amelyen azt olvashatjuk, hogy egy átlagos felnőtt számára a szükséges zöldségmennyiség megtermesztésére három négyzetméternyi kert éppen elegendő.

Tény, hogy a városi mezőgazdaság kihívásokkal teli műfaj, de minden probléma legyőzhető. A legfontosabb akadály az emberek fejében van: hogy tudniillik a városi mezőgazdaságot nem lehet megcsinálni, mégpedig azért, mert nem lehet, és kész. Így vagy úgy sem lehet megcsinálni, mert még sose csináltuk és nem is fogjuk, mert nem lehet megcsinálni – hiszen pont ezért nem is csináltuk meg eddig. Persze lehet, hogy máshol működik, de itt biztosan nem fog, és ezért nem is kell megcsinálni. Vagyis a legnagyobb akadály az, hogy képtelenek vagyunk elfogadni a szokatlant, a mást, az újdonságot.

Tény az is, hogy a városi bérházakhoz tartozó udvarok legalább 80%-ában nem jutna elegendő napfény a legtöbb zöldség megtermesztéséhez. És a városi mezőgazdaságnak olyan környezetvédelmi vonzata is van, amely a dísznövény-kertészet esetén alig merül fel. Talán a Millenáris az egyetlen hely a városban, ahol a zöldségágyakat a kertterv részeként kezelték. A kert jópofa motívumai a mai gyerekek számára szinte teljesen ismeretlen egykori mezőgazdasági és ipari múltra való utalásokkal vannak tele. És a kert ráadásul még jól is néz ki – bár mielőtt megkóstolnám az ott termesztett paradicsomot, mindenképp elemeztetném az egykori ipari terület földjét. Természetesen léteznek új és hagyományos módszerek is a városi telkekkel kapcsolatos környezeti problémák megoldására: ott vannak a fitoremediációs módszerek, a szennyezett telkek befedése, a földcsere, az emelt ágyások kialakítása, a tárolók építése. Igenis, a városi környezetben is létezik megoldás minden egyes problémára!

Számos olyan városi helyszín van, ahol a városi mezőgazdaság működhet, többek között:

• az erkélyeken és a teraszokon, a kis alapterületet jól kihasználó ötletes, függőleges termesztéssel;
• a tetőkön;
• az üres telkeken (ne felejtsük el bevizsgáltatni a talajt!);
• a helyi intézmények (iskolák, egyetemi campusok, templomok) kihasználatlan területein;
• a már létező városi parkok (pl. a Népliget) kevéssé használt részein.

Az utolsó általam említett megoldás, amelyet Sacramento-ban és más amerikai városokban igen nagy hatékonysággal használnak, további magyarázatra szorul. Veteményeskerteket telepíteni a már létező városi parkokba sok előnnyel jár: amellett, hogy a városlakók nagyobb méretű kerttel gazdagodnak, az amúgy kevésbé használt helyi parkokban a közösség közreműködése és összefogása is megnövekszik. Így a helyi önkormányzat is megkönnyebbülhet, hiszen a jelentős alapterületű kertekben a városi “földművesek” elvégzik helyettük a szükséges munkákat. Az önkormányzat vagy a parkfelügyelet még jövedelemhez is juthat így: a washingtoni Bainbridge Island-en fekvő Battle Park közösségi kertjének kis parcelláit például évi 5000 Ft-nak megfelelő összegért bérelhetik ki a lelkes városi termelők. Bár egy városi park sokkal inkább ki van téve a vandáloknak, mint például egy tető, a tapasztalatok alapján általánosságban elmondható, hogy a lopások ellen elegendőnek bizonyul a kerítés felállítása és a termények rendszeres leszüretelése.

Tanuljuk meg végre szeretni a veteményeskertek szokatlan szépségét ahelyett, hogy csúnya, közönséges “mostohagyerekként” kezeljük őket! Több szempontból is megvilágosító élmény volt számomra az angliai Kew Gardens tanulmányozásával töltött időm: azon a nyáron a park ún. “Color Wheel” (színkerék) elnevezésű, egynyári növényekből összeállított kertbemutatójának piros szegmensében a kardinális lobéliák, élénkvörös dáliák, és kánna liliomok közt feltűnés nélkül olyan váratlan vendégek is felbukkantak, mint a mángold, a vöröslevelű saláta és a cékla. Egy jól megtervezett zöldségeskert talán nem annyira tetszetős a teljes év folyamán, mint mondjuk egy ezüstfenyős park, de megfelelő változatossággal ültetve akár évi kilenc hónapon át is hasonlóan szépen zöldell. Ha szépnek találjuk a város virágágyásaiban igen gyakran feltűnő egynyári celózia bársonyosságát, miért ne ültethetnénk mellé ízletes és sokoldalú, proteinben, kalciumban és magnéziumban gazdag amarantot?

Kristin Faurest