Kék iskolából színes iskola: A budaörsi Herman Ottó Általános Iskola épülete
2009-ben komoly érdeklődés mellett lezajlott egy tervpályázat egy iskola korszerűsítésére. 2014-ben elkészült az átépítés első, ezidáig egyetlen fázisa. Marián Balázs építésszel jártunk a helyszínen.
A budaörsi Herman Ottó Általános Iskoláról az átalakítására 2009-ben kiírt építészeti pályázat kapcsán írtunk utoljára. Az 1977-ben épült UNIVÁZ-szerkezetű iskola átalakítása kettős szempontból vált sürgetővé: egyfelől a 16 tantermesre tervezett iskola már akkor is több osztállyal működött a környéken megnövekedett gyerekszámnak köszönhetően. Az iskola ezért az épület minden szegletét belakta, valójában kinőtte, agyonzsúfolta azt. Másfelől szerkezeti és energetikai gondok is voltak az épülettel: a kéregpanel rossz szigetelő adottságai és a páraképződés miatt avuló szerkezet sürgetővé tette a korszerűsítést. A felújításra, bővítésre kiírt pályázatra komoly építészirodák jelentkeztek, a zsűri két tervezőirodának (a Gereben Építésziroda Kft. és a Fernezelyi, Basa Iroda Kft.) megosztott első díjat ítélt. A közbeszerzéses eljárás eredményeképpen Gerebenék Evva Ambrussal tervezték meg az iskola átalakítását: az eredeti felvetés csak részben valósult meg egy nehéz kivitelezési folyamat eredményeként.
Persze most felmerülhet az olvasóban, hogy mi az értelme építészeti kritikát írni egy több éve használatban lévő iskolafelújításról? Egyáltalán miért érdekes visszamenni egy olyan épületbe, aminek az adottságai eleve nem különlegesek, hiszen típusépületről van szó és a felújítás sem bontakozott ki az elképzelt mértékben? Előregyártott, vasbeton pillérvázas, UNIVÁZ-szerkezetű iskolából, de még „Kék-iskolából” is valóban sok található országszerte. Éppen ez a típusosság az egyik oka annak, hogy foglalkoznunk kell vele! A kortárs iskolaépítészetről való gondolkodás során ugyanis fontos tény, hogy az új pedagógiai, közösségi és más elvárásoknak megfelelő iskolai környezetet sok esetben meglévő épületben kell kialakítani. Nem lehet, nem szabad mindig, mindenhol újat építeni. Meggyőződésem, hogy nemcsak a 2009-ben már érzékelhető válságnak tudható be, hogy a kiírt pályázatra jelentős építészirodák tettek érdekes ajánlatot, hanem ebben az az építészeti értékszemlélet is megnyilvánul, hogy az alakító gesztusoknak, az átépítéseknek is nagy a jelentősége. A budaörsi Herman iskola átépülése is azt bizonyítja, hogy az okos és arányos építészeti beavatkozás egyértelműen megtérülő, pozitív, hozzáadott érték.
A megvalósításra kiválasztott terv talán legfontosabb és ma is jól látható állítása, hogy a belső és külső térben is megjelenő buherát, a belakásokat, kinövéseket, toldásokat és más „okos” megoldásokat letisztogatta a házról, majd az építési technológiából adódó szelvényezett szerkesztést olvashatóvá és megélhetővé tette. Az iskolaépület 3 önálló egységre tagolódik: két osztálytermet egy lépcsőház követ, ebből 3 blokk sorol egymás mellé. A lépcsőházak keskenyebb traktusai, a homlokzati síktól való beugrások ma színes hasítékokként jól láthatóvá válnak. Ez a bontás ritmizálja az összképet és emberibb léptékűvé teszi az iskolát. A külső megjelenésnél fontosabb a belső térhasználat letisztázása: a lépcsőházi blokkokkal szemközti tér a korábbi túlhasználat során beépült, így a folyosók sokkal sötétebbek voltak, a tér pedig szűkösebb. A legfontosabb építészeti döntés ezeknek a térrészeknek a felszabadítása, a közösségi térbe való visszacsatolása volt, ami egyben tágasságot és a középfolyosó jobb megvilágítását is magával hozta.
Az emeletráépítés nehézsége a meglévő épület rossz szerkezeti adottságaihoz köthető: a tervezők egy könnyűszerkezetes megoldás, a Hardell-szerkezet mellett döntöttek, ami tulajdonképpen a beltéri szerelt válaszfalak mintájára kültérre optimalizált, minősített vázas szerkezet. A ráépítés a meglévő ablakkiosztást raszterét követi, ugyanakkor nagyobb belmagasságú: ez jól érzékelhető mind a belső térben, mind az épület déli bütüfalát nézve. Egy sokkal arányosabb, kompaktabb és elegánsabb arányú épület jött létre a ráépítés következtében. Mintha most kapott volna megnyugtató formát, harmonikus méretet ez az épület.
Az iskola tehát egy emelettel nőtt, kívülről nézve azonban nem ez tűnik fel, hanem a blokkokra való tagolódás lett jelleg. Ennek oka az erőteljes és izgalmas színezés, amely a lépcsőházi osztások belső falát és az ablakok és ajtók béleteiben jelenik meg. A külső falsík fehér, az erre merőleges síkok, a bevágások pedig színesek: zöld, narancssárga, lila és kék. Erőteljes színek jelennek meg egymás mellett, jobban mondva egymással szemben, hiszen a színezés az épület előtt haladva „átfordul”, tehát az egyik irányból nézve más, mint a másik irányból. Egyszerű optikai megoldás ez, játékos eszköz, de nagyon hatásos és persze költséghatékony is. Nem összevethető persze a tervezők pályázatban megfogalmazott elképzelésével, hiszen abban egy innovatív szendvics-fal szerepelt, ami a meglévő homlokzattól eltartott kopolit-üveg vagy polikarbonát külső hártya lett volna, egy könnyűszerkezetes, átszellőztetett klímahomlokzat. A két épített réteg között dézsában nevelt és onnan felfutó növényfalnak kellett volna kinőnie, a növények öntözése az iskolára jellemző ökologikus nevelés részeként valósult volna meg. A matt fényáteresztő képességű külső hártyában színes átkötő tölcsérek törték volna át a felületet tiszta kilátást és friss levegőt biztosítva az ablakokon át. A klímahomlokzat a tervezés korai fázisában elhalt. Helyette a már említett, sokkal egyszerűbb, egyrétegű, de még is csak szerethető, az épület működésétolvashatóvá tevő megoldás épült meg.
Az eredeti felvetésből szintén elmaradt, de bármikor pótolható - tulajdonképpen a továbbépítésnek egy újabb lehetséges fázisa - az oktatási szárny és a tornaterem bejáratait összekötő közlekedőknek az újradefiniálása és a tér bővítése. Marián Balázs a bejárás során elmondta, hogy a most szűkös átjárást biztosító földszinti rész terjeszkedése mindkét irányba megoldható: könyvtár és szabadon használható közösségi terek lehetnének ezekben a merev struktúrát feloldó terekben. Ez az elképzelés összhangban van azzal a kortárs iskolaépítészeti felvetéssel, ami a közlekedésre optimalizált folyosók helyett sokféle közösségi tevékenységre, tartózkodásra alkalmas, gazdag térként gondol a hajdani közlekedőkre. Tanulási tájként, speciális kiscsoportos tevékenységek, játékos foglalkozások számára kialakított helyként, otthontérként, kuckóként, pihenő sarokként, de akár a szülők-tanárok-diákok találkozási zónájaként is el lehetne képzelni az építészek által vizionált teret.
A közösségi tevékenységeket támogató téralakítás a szűkített büdzséből és szűkített programmal végbement 2014-es beavatkozásban is megfigyelhető: ottjártunkkor a legfelső szinten a nagyobb belmagasságú középfolyosón forgóztak a pingpongasztal körül. A déli traktusban, tehát az autópálya és nagy áruházak irányában lévő iskolaudvar felé tájolt dráma teremben dzsúdó oktatás folyt. Az alsóbb szinteken a lépcsőházakkal szemben lévő beugrókban különböző hangulatú terek kisebb csoportok téri elkülönülését teszik lehetővé. Ehhez a hangulathoz a belső térben is jelentkező erőteljes színezés is hozzájárul. A feliratok, emeltszámok origami „hajtogatással” formált tipográfiája szintén az építészirodában készült. A festéseket persze erőteljesen megkoptatta a sok aktív gyerek. De talán éppen ezért majd újra előkerülhet az iskola szépítésének szándéka, és ez talán a már említett kisebb léptékű továbbépítés lehetőségét is magában hordozhatja.
Az iskola idén 40 éves: amikor létrehozták, egy gyorsan és olcsón megépíthető típushelyzetben látták a megoldást. 10 éve, az energiahatékonyság és a növekedésből adódó helyhiány orvoslása volt a cél. 2020-as években új szempontként felmerülhet, hogy a gyerekek viselkedése, az oktatás, általában a tudásátadás, a kommunikáció és a kultúra olyan jelentős mértékben változott meg, hogy ez is oka lehet egy építészeti beavatkozásnak. A Herman most is jó hírű általános iskola. Az adottságokban az építészek látnak még tartalékot. A meglévő állapot örömteli, de van még hova tovább. Pár év múlva jó lenne újra írni az iskola tovább alakulásáról, egy várt 2. ütemről.
Somogyi Krisztina
