Épülettervek/Hallgatói terv

Kelenföldi Pályaudvar felvételi épülete

2007.08.09. 12:41

Tóth Zoltán Zsombor díjazott diplomamunkája a BME Építéskivitelezési Tanszéken.

A feladat
A XI. kerület, azon belül is az Etele tér és környéke Budapest déli kapuja. Az ide bekötő autópályák és főutak mellett fontos szerepe van a Kelenföldi Pályaudvarnak, mely a Déli Pályaudvar forgalmának tervezett csökkentésével, valamint a 4-es metróvonal kiépülésével még nagyobb súllyal szól bele a városrész fejlődésébe. Az itt kialakuló központ nemcsak közvetlen környezetét szolgálja, hanem Budapest belvárosát is tehermentesíti.

Diplomamunkám témája a pályaudvar új felvételi épülete, a MÁV által készített tervezési program alapján. A kiírás egy fejépületről szól, mely a Palatium Stúdió által tervezett (és lassan a kivitelezés fázisába jutó) vasúti aluljáró Etele-téri kijáratát képezi. Mivel a vasúti peronokhoz és a metró megállójához is az említett aluljárón lehet lejutni, az épületnek az utóbbit elérni szándékozó gyalogosforgalmat is be kell tudni fogadni. A meglévő felvételi épület illetve a Volán buszpályaudvar sorsáról egy a napokban kiírt pályázat dönt majd, ezért ezen épületekhez igazodtam ugyan, de a tervezésnél számoltam esetleges lebontásukkal is. Az említett adottságok és kötöttségek képezték a tervezési feladat kiindulási alapját.

Funkció

Az épület kialakítását alapvetően két tényező határozta meg:
– tereinek biztosítani kell az áramló tömeg akadálytalan haladását (funkció)
– megjelenésével ki kell ’emelkednie’ környezetéből, ikonná kell válnia (reprezentáció)

Előbbi feltétel kielégítésére az épületet mint közlekedési csomópontot kezeltem, mely a gyalogos áramlás fő irányait fogja össze:
1. Nyugat felől: a már említett aluljáró, mely nemcsak a metróhoz illetve a vasúti peronokhoz biztosít kijutást, hanem összeköti a sínpályák által kettévágott városrészeket. Itt lettek kialakítva a metró jegypénztárai, valamint a falak mentén poggyászmegőrzők, üzletek, büfék (a Palatium Stúdió tervei alapján).

2. Dél-kelet felől: Alapvetően a távolsági buszpályaudvarra és az ebben az irányban elhelyezkedő, jövőben tervezett kereskedelmi és iroda negyedre szervezett bejárat. Ezen épületrész főleg a metrót használó tömeget szolgálja ki, mely az itt áthaladó – becslések szerint – napi 20-30000 ember 80 százalékát teszi ki. Itt kapott helyet a vizesblokk az utasok részére, hírlapárus, virágüzlet és turista információ, valamint a második szinten – galériás kialakítással – a mozgólépcsőn elérhető gyorsétterem. A legfelső szinten a gépészet, valamint az átutazó személyzet által használt szobák találhatóak.

3. Észak-kelet felől: a BKV megállóra illetve a lakóövezetre szervezett épületszárny. Ezen megközelítés a MÁV utasai számára kialakított főbejárat, ebből következően itt kaptak helyet a vasúti pénztárak, fizetős zuhanyzók, illetve az ingázó diákok részére kialakított, az utascsarnokból határozottan leválasztott, kifelé szintmagas üvegfallal megnyitott tanulóváró. Utóbb említett helyiség falai egyben a délkeleti szárnyból átúszó, a forgalmas csarnokból kiemelt várótérként funkcionáló első emeleti födém támaszául is szolgálnak. A pénztárak felett belső közlekedéssel érhetőek el a felvételi épülethez tartozó adminisztráció helyiségei (a pályaudvar vasútüzemi funkciói továbbra is az Őrmező felőli oldalon található, meglévő épületben maradnak.)

4. Észak felől: A már említett MÁV adminisztráció főbejárata, mely az előzőektől eltérő módon az Etele tér magasabb szintjéről nyílik. Utasforgalmi szempontból a 19-es és 49-es villamosok megállójára, illetve a jelenlegi felvételi épületre irányított épületszárny. A szintkülönbség áthidalásáról (lejtős ösvény helyett) lépcső, mozgólépcső, és – az akadálymentesség biztosítására l – felvonó gondoskodik.
A szükséges parkolók elhelyezése az Etele tér szintje alatt kialakítandó P+R parkolóban biztosítható.

Tömegformálás, homlokzatképzés
A reprezentáció igénye az épület tömegének – és jellegének – szoborszerű kialakításához vezetett, mely az előzőekben leírt irányokra illesztett, Dél felé emelkedő cikk-cakk formaként írható le. Az épület északi homlokzata illeszkedik a meglévő felvételi épület párkánymagasságához, míg magasabb, déli felőli szárnya átvezet az ebben az irányban megvalósulni tervezett épületek léptékébe, egyúttal kiemeli a legnagyobb embertömeg által használt épületrészt.
A tervezésnél igyekeztem következetesen végigvinni a szoborszerűséghez köthető monolitikus jelleget. Ezen törekvés a belső térben látszó monolit vasbeton szerkezetek alkalmazását tette indokolttá (kivételt képeznek a belső téren belüli ’belső terek’), míg a külső a tetőre beforduló, az ablakok előtt is végigfutó perforált, barnára előpatinásított rézlemez burkolatot kapott.
Az üveg a homlokzaton csak nagy felületeken jelenik meg, hangsúlyos pontokat (bejáratok, étkező, stb.) jelölve ki. Az utascsarnok természetes megvilágításáról a cikk-cakk formára szerkesztett vasbeton gerendarács közeiben elhelyezett, a körbefutó rézlemez burkolattal síkban lévő felülvilágítók gondoskodnak, melyek játékos rajzolatát a gerendáknak a homogén önterülő padlóra vetett árnyéka mutatja.

Alapadatok
Az épület megnevezése: Kelenföldi pályaudvar többfunkciós felvételi épülete
Az épület helye: Etele tér, XI. ker., Budapest
Szintszám: Fsz+2
Telek területe: 4331 m2
Beépített nettó szintterület: 3337 m2
Beépített terület: 2222 m2
Beépítés: Szabadonálló
Legfelső használati szint m.-a: +8.00 m

 

Tóth Zoltán Zsombor: Pályaudvar felvételi épülete, Kelenföld
BME Építészmérnöki kara Építéskivitelezési tanszéke 2007