Kell az új kalap
A tetőtér-beépítés lehetőség, eszköz egy mikrokörnyezet arculatának, lakás és demográfiai összetételének, intézményi struktúrájának megváltoztatására. Nagy Bálint írása.
Hölgyeim és uraim, tisztelt kollégák, mint hallják a hangomon, nem vagyok a toppon. Így volt ez napra harminc évvel ezelőtt is, aznap közölte akkori tervező irodai főnököm, hogy tovább nem tudja meghosszabbítani a szerződésemet. A felmondás időzítése kíméletlenül pontos, első leányom hathetes. Akkoriban már van némi jártasságom az ácsmunkában, irány a fekete gazdaság, ebből az időből származik az a semmire se jogosító, kétes értékű titulusom: legjobb ács az építészek között - legjobb építész az ácsok között.
Életrajzomban ez az időszak szellemi szabadfoglalkozású címen szerepel, szabad szellemmel az csinálhattam amit szabad. Ha ácsmunka akkor tetőtér-beépítés: a hetvenes évek végén-nyolcvanas évek elején indult az első belvárosi tetőtér-beépítési hullám (a családi házak bővítés célú tetőtér-beépítése is ekkor indult, de ez mai témánk szempontjából érdektelen), rövid életű kaland volt, nagy tervező vállalati háttérrel néhány tucat tetőtéri lakás épült, több közülük aktív közreműködésemmel. A maival összevetve a helyzet idilli volt. A tulajdonos: az állam, vagyis képviseletében az IKV lusta, érdektelen gazda, a tulajdonosi hozzájárulással nagyvonalúan bánt, de bürokratikus étvágyát kielégítette, cserébe az építtető költségére újíttatta fel a tetőt, építtetett bérlakást.
A megrendelők: alternatív terekre, esetleg életformákra vágyó, kispénzű értelmiségiek. A bérlőtársak: mindent elkövettek a folyamat lassítására, megakadályozására. A tervező: valamelyik nagy tervgyárban dolgozó, zömmel fiatal építész, jövedelem kiegészítésként tetőtér tervezést vállalt, nem nagyon ismeri a szerkezeteket, de a jobbak ráéreznek a feladatban rejlő, az adott tér és adott tömeg szorításából kibontható téri és formai lehetőségekre. A hatóság: a szabályozás viszonylag egyszerű, az eljárás már közelít a maihoz. A kivitelező: házilagos kivitelezés címszó mögé bujtatott szürke és fekete munkavállaló, saját területükről kiszorított munkanélküli értelmiségiek, fél és illegális erdélyi menekültek, ezermesterek, dilettantizmus, néha egy-egy fiatal mérnök, aki szakmailag - emberileg és a vállalkozás kezelésében is megfelelő, néhányan ma is a pálya perifériáján vannak. Az eredmény, viszonylag nagy belmagasságú, összefüggő, korszerű terek, látszó - tiszteletben tartott eredeti faszerkezetek, egyszerű burkolatok, hajópadló, padlásburkoló tégla, stukatúr, időnként egy másodlagos bevilágítás, ritkán egy kis humor, tetőterenként egy, maximum néhány lakás, a nagyobb tetőterek ekkor még érintetlenek maradtak,
A következő hullám a kilencvenes évek második felében, nagyobb ambíciókkal, totálisan megváltozott társadalmi - gazdasági - szakmai környezetben indult. Átalakult a tulajdonosi környezet: a lakóépületek társasházzá alakultak. A tetőtér beépítésére irányuló külső vagy belső kezdeményezés egy-két tulajdonostárs ellenállásán az első lakógyűléseken megbukik, vagy hosszú évekig elhúzódik. Félelmeik sok esetben megalapozottak. A befektetők: éhesek, türelmetlenek és gátlástalanok, a kivitelezők csapnivalók, de milyenek vagyunk mi tervezők? A szakma nem fogadta el a tetőtér-beépítés tervezését értékelhető szakmai teljesítményként, önmagára adó tervező vagy iroda tetőteret nem tervez, maximum saját célra, a tetőtér-beépítés tervezése megélhetési feladat, ugyanakkor megélni belőle lehetetlen, a legtöbb ráfordítást igénylő, de a legrosszabban honorált tervezési munka, átfutási ideje is a leghosszabb. A tervtanácsokon a saját kollégáink megaláznak, természetesen nemcsak tetőtér témában. Az elsőfokú hatóság szemünkbe hazudik, feltörli velünk a padlót, minden egyes lépésével tovább zilálva a megrendelő és a tervező közötti, amúgy is feszült viszonyt. A tűzoltó, a kéményseprő túlhatalma már-már groteszk. Az engedély megszerzése után, ahogy csak lehet a tervező menekül a kiviteli terv elől, a tervezői művezetést meg sem rendelik, lemond jogairól, jogosan, ellenkező esetben velünk nyeletik le és íratják alá a befektető, a kivitelező és a hatóság közötti alkuk összes szemetét.
Van-e kiút? Lehetséges-e változás a tetőtér-beépítési piacon? Az érintettek teljes körét érintő szemléletváltás és az azt követő jogszabályváltozások nélkül nem lesz. A megrendelő, a befektető a legkevésbé módosítható láncszem, az ő változásuk akkor várható, ha új szellemben megépített tetőtér-beépítések sokasága meggyőzi őket, hogy van létjogosultsága az új építészeti gondolatnak a talpszelemen felett is. Mint a megépült néhány pozitív példa is mutatja, a nagy intézményi befektetőknek jobbak az esélyei. Egeraat soha nem tehette volna fel a bálnát az Andrássy út 9. gerincére, ha nem áll mögötte az ING, mint megrendelő. Elengedhetetlen a társasházi törvény megváltoztatása is, lehetetlen, hogy néhány csakazértse tulajdonostárs megakadályozhasson egy fejlesztést. A legsürgetőbb és feltételezem a jelenlévők érdeklődéséhez legközelebb álló szabályozási kör az építési szabályok köre. Ha a szakkormányzat, a városvezetés azt gondolja, hogy a tetőtér-beépítéseket támogatni kívánja, ki kell venni a tetőtér-beépítés szabályozását az általános építési szabályozás alól. Csak egy példa: ha egy épület tetőtere szilárd, megfelelő teherbírású födémen van, ha megközelítése már megoldott, vagy könnyűszerrel megoldható, az épület tulajdonosainak elementáris gazdasági érdeke, hogy a vállalkozás megvalósuljon, és az épület esztétikai megjelenése is nyer a beavatkozással. A tetőtér-beépítés akkor is támogatandó, ha a szintterületi mutató már túlépített. Végiggondolandó a tetőtérhez kapcsolódó beruházások szabályozása is. Egy XIII. kerületi beépítés tervezése azzal kapott zöld utat, hogy megoldottuk az új lakásokkal jelentkező parkoló igényt az udvar alatti mélygarázzsal. Van kerület, ahol nem támogatják a lakásszám növekedését, de módot lehet, kell találni, hogy a földszinti, sok esetben komfort nélküli, vagy szükséglakások megszüntetésével lakásszámot csökkentsünk, intézményterületet növeljünk. Számtalan lehetőség van, mert a tetőtér-beépítés lehetőség, eszköz egy mikrokörnyezet arculatának, lakás- és demográfiai összetételének, intézményi struktúrájának megváltoztatására,
Élhetnek-e egymás mellett – egymáson – értékes építészeti örökségeink és a legújabb irányzatok alkotásai? Szabad-e bátran hozzányúlnunk belvárosi épületekhez? Ezt kérdezik a konferencia szervezői. Amennyire én az épületektől tudom és elmondom, elég jó a nexusunk, alig várják, szeretnének új fejéket, új kalapot, de legalább egy új hajtűt, hiszen már a bécsi nagynéninek is van, pedig ő sokkal idősebb, nem is beszélve a távolabbi rokonokról, de egyelőre túlzott a szemérem. Ha valakinek szerencsésen jut is, mint például az Andrássy út 23-nak, a kiváló Kőnig-Wagner szerzőpáros jóvoltából, az utca felé elrejtik arcukat a balusztrádsor fátyla mögé, csak az udvarban mernek megmutatkozni, teljes, vállalható pompájukban, pedig milyen pikáns is lenne lekukucskálni a Paulay Ede utcai színházra.
De talán tényleg nem szabad ajtóstól ugrani a kortárs építészetbe, mondom én éllel, a nagyközönség építészetileg, érzelmileg az egyel korábbi századfordulón iskolázódik, a hatóság nem bír az egyre növekedő feladattal, még magam is azon dolgozom, hogy a védett, világörökségi terület egyre nagyobb legyen. De évek óta mondom, ki kellene írni, élő, ha az nem megy fiktív, nemzetközi ötletpályázatok sokaságát, fontos budapesti útvonalak (Andrássy út, Bajcsy-Zsilinszky út, Dunapart), terek (Körönd, Oktogon) tetőtér-beépítéseinek megvalósíthatóságára, amelyek meghatározhatják a város arculatának változását. A pályázatok eredményeinek nyilvánossága oldhatná a görcsöket az összes szereplőben, a tervezőknek, befektetőknek nem egyenként kellene megvívni harcukat a szélmalommal.
Kialakul-e nálunk is az exkluzív belvárosi tetőtér divat, teszik fel az újabb kérdést a szervezők. Miért kialakult már bármilyen exkluzív építészeti divat, kérdezek vissza ízléstelenül. Ha igen szóljanak, biztos csak én nem vettem észre, hacsak nem az építészeti kommunikáció exkluzív divatjáról beszélünk, mely klubnak ők, én és még kevesen a tagjai vagyunk. Köszönöm a lehetőséget.
elhangzott a KÉK által szervezett Budapest nem Bécs – Tetőterek a műemléki városszövetben című konferencián február 27-én
