Nézőpontok/Vélemény

Kényszer szülte kreativitás – a koreai pavilon

2016.12.08. 13:13

"Reporting from the front" – szólt az idei Velencei Biennále jelmondata. A koreai front Szöul városán át húzódik, a szemben álló felek a szintterület-maximalizálásra törekvő ingatlantulajdonosok és az építési szabályozás. Erre a küzdelemre utalt a koreai kiállítás címe is: "Playing the FAR game". Mohás András írása. 

"Playing the FAR game" volt a címe a koreai pavilon kiállításának, ahol a FAR (floor-to-area ratio) betűszó a szintterületi mutatót jelenti. A bemutatott jelenség hátterében az ingatlanárak drasztikus növekedése áll, köszönhetően a távol-keleti főváros elképesztő gazdasági- és népsűrűség növekedésének. Az 50 milliós ország felének a szöuli agglomeráció ad otthont, holott a város területe annak csupán 12%-a; a koreai GDP pedig az elmúlt 50 évben a háromszázszorosára nőtt.

Ezek a körülmények egy egészen sajátos építési kultúrát hoztak létre. A szöuli lakóház várható élettartama nem haladja meg annak tulajdonosáét. Gyakran előfordul, hogy pusztán azért bontanak el egy meglévő házat, mert a helyébe egy nagyobb kiadható alapterülettel rendelkezőt lehet építeni, és ez nem fogható pusztán az ingatlanfejlesztő kapzsiságára, hanem mondhatni közérdek. Ezt mutatja, hogy a mindezek által életre hívott és itt bemutatott építészeti megoldások nemcsak a soklakásos magasházak tervezését határozzák meg, hanem a családi házakét is. A beépítés minden léptékénél, a szintterület-mutató minden számértékénél be kell szállni a szintterület-játszmába.

A tárlat összesen 36 különféle szintterület-mutatójú kortárs épületen végigmenve, maketteken és ábrákon mutatja be a játszma "szabályait", a tervezés egy elképzelt, 4 lépéses metódusát. Ezek a következők:

  1. A szabályozás által kijelölt befoglaló geometria meghatározása. Az ebben közrejátszó tényezők lehetnek az elő-, és oldalkertek mérete, az építménymagasság, a biztosítandó parkolóhelyek és az előírt ferde homlokzatsíkok (melyek az utca megvilágítottságát hivatottak javítani).
  2. Az így meghatározott épülettömegbe való tervezés minél kevesebb alapterület-veszteséggel.
  3. A használható terek maximalizálása az adott szintterület mellett, a szabályozás ezt lehetővé tevő eszközeivel élve. Ilyen, a szintterület-számításnál figyelembe nem vett terek a 1,5 m-nél nem mélyebb erkélyek, az 1,5m-nél alacsonyabb helyiségek, a fedett-nyitott garázsok, a felszín alatti terek, az akadálymentes felvonók és a több, mint 50%-ban nyitott terek.
  4. Egy valós építészeti terv létrehozása ezen elvek mentén.

A kiállítás arculatát meghatározó elem, hogy míg az ábrák és képek fekete-fehérek, a piros szín mindig a szintterület-játszmával spekulált, "lopott" tereket, épületrészeket jelölik. Ennek tudatában megdöbbentő látni a pavilonba belépőt fogadó posztert, a pirossal telepettyezett szöuli városszövetet. A szintterület-mutató, bár szakmai fogalom, a játszma mára a közbeszéd tárgya lett, mely a társadalom minden rétegét érinti és egyértelműen rányomta a bélyegét a városképre.




A pavilon utolsó helyiségében fotó- és képzőművészek szemszögéből ismerhetjük meg a vizsgált jelenséget. Ezek dokumentációszerűen mutatják be nemcsak a kiállított épületeket, hanem a hagyományosnak tekinthető, építészetileg kevésbé igényes szöuli lakónegyedeket, kontextusba helyezve az egész problémakört, segítve annak mélyebb megértését.



A koreai pavilon kiállítása egyrészt dokumentuma egy város sajátos építészeti arculatának, és az azt kialakító folyamatoknak; tükre a távol-keleti ország egész társadalmának és modern történelmének. Másrészt egyértelműen bebizonyítja, hogy a profitorientáltság és a szigorú szabályozások mellett is létre lehet hozni építészeti minőséget és sokféleséget. Sőt, a tárlat alcímére utalva – "Constraints sparking creativity" (kényszer szülte kreativitás)– éppen ezek a korlátok jelentik az innováció táptalaját.

Mohás András