Programok

"Képvilág–világkép Gadányi Jenő művészetében" - kiállítás

2017.11.28. 09:27

Gadányi sikeresen induló művészi pályafutása 1948-ban a „fordulat évével” látszólag megtört, de a kényszerű hallgatás évei alatt értékesebb, teljesebb műveket alkot a magyar és az egyetemes művészet számára, mintha azt megérdemelt elismerésben tehette volna. A Műcsarnokban december 5-én nyíló emlékkiállítás az EGY-KOR tiszteletadás a különutaknak öt kiállítását összefogó megnyitó része.

Jelen műcsarnoki kiállítás az eddigi legteljesebb, legnagyobb Gadányi kiállítás. Célja Gadányi megismertetése, újrafelfedezése, valamint az életmű mintegy 4000 művéről átfogó képet adni a bemutatásra kerülő közel 150 válogatott alkotásán keresztül.

Kurátorok: Rainer Péter építész-belsőépítész és Rockenbauer Zoltán műtörténész
Köszöntőt mond: Szegő György művészeti igazgató
Megnyitja: Prakfalvi Endre művészetttörténész

Időpont: 2017. december 5., 18:00
Helyszín: Műcsarnok