kes . kecskeméti sándor .

Az N&n galéria tisztelettel meghívja

Önt és barátait

2006. január 25-én, szerdán 18 órára

kes

. kecskeméti sándor .

című kiállításának megnyitójára

a kiállítást megnyitja: a szerző

Born in 1947 Gyula, Hungary
1967-72 studied ceramics at the Budapest Academy of Applied Arts, under Professor Árpád Csekovszky
1972- freelance artist
1982- member of the International Academy of Ceramics (IAC), Geneva, Switzerland.
Since 1990: lives and works in Germany (Gundremmingen) as well as in Hungary.

SOLO EXHIBITIONS
1967 TIT Kaposvár, Hungary
1977 Helikon Gallery, Budapest, Hungary
1978 Somogy Gallery, Kaposvár, Hungary
1980 Gallery in Tihany, Hungary
Galerie Berlin, Germany
Neue Dresdener Galerie, Dresden, Germany
1982 Budapest Gallery, Tatabánya, Hungary
1983 Iparterv Gallery, Budapest, Hungary
Collegium Hungaricum, Vienna, Ausztria
1985 Vigadó Gallery, Budapest, Hungary
1987 Galerie Handwek, Munich, Germany
University of Zagreb, Yugoslavia
1989 Dorottya Gallery, Budapest, Hungary
1991 Gallery de Witte Voet, Amsterdam, Holland
1992 Janus Pannnonius Museum, Pécs, Hungary
Gallery in Veszprém, Hungary
1993 Gallery in Balatonboglár, Hungary
Galerie Gundremmingen, Germany
1994 Party Gallery, Pécs, Hungary
1995 KIAD Gallery, Rochester, Great Britain
County Hall, Maidstone, Great Britain
Museum Kecskemét, Hungary
1996 Galerie Böwig, Hannover, germany
Landes-Zentralbank, Augsburg, Germany
1998 Keramik Museum, Westerwald, Germany
Stadtmuseum, Hüffingen, Germany
Szín-folt Gallery, Kaposvár, Hungary
Keramik Museum, Middelfart, Denmark
Parti Gallery, Pécs, Hungary
1999 Galerie am Brunnental, Lauingen, Germany
Rathaus Galerie, Gunderemmingen, Germany
Ungarisches Kulturinstitut, Stuttgart, Germany
2000 Accademia d´Ungheria, Rome, Italy
Suzuki Gallery, Kyoto, Japan
2002 Hommage á Chillida Museion, Kecskemét, Hungary
2003 Architekt Museum, Augsburg, Germany
2004 Suzuki Gallery, Kyoto, Japan
Kade Gallery, Osaka, Japan
2005 Museo Kalakala, Tokyo, Japan
Dürer Terem, Gyula, Hungary
2006 N&n Galéria, Budapest, Hungary

PRIZES
1968 Prize of Somogy County, Hungary
1973 2nd Prize - Young Designer´s Contest, Hungary
1980 Prize of Arts Fund - Ceramics Biennial, Pécs, Hungary
1982 Prize of Arts Fund - Ceramics Biennial, Pécs, Hungary
1984 2nd Prize - Ceramics Biennial, Pécs, Hungary
1986 Bavarian State Prize, Munich, Germany
1988 1st Prize - Ceramics Biennial, Pécs, Hungary
1989 Munkácsy Prize, Budapest, Hungary
Mention Du Jury Nyon, Switzerland
1995 Small Sculpture Biennial, Pécs, Hungary
1997 Porzellan aus Salzbrand, Hamburg
World Triennial Exhibition of Small Ceramics, Zagreb, Croatia
1998 5th National Biennial of Sculptural Drawings, Budapest, Hungary
1999 Small Sculpture Biennial, Pécs, Hungary

WORKSHOPS
1981 Veria, Greece
1987 Gordola, Switzerland
1988 Innsbruck, Austria
1990 Gijon, Spain
1991 Zürich, Switzerland
1992 Santiago de Compostela, Spain
1993 Dorset, Great Britain
St. Bosch, Holland
Philadelphia, USA
1994 Kecskemét, Hungary
1995 Reykjavik, Iceland
1996 Reykjavik, Iceland
1997 Aberystwyth, Wales
1998 Posio, Finland
1999 Shigaraki, Japan
Walbrzych, Poland
2000 Yeo Joo, Korea

FILM AND THEATRE SCENERIES
1979 Heroes on the Road to Hell - film, director: András Rajnai
1980 Atlantis - film, director: András Rajnai
1981 Myth of the World Shell - film, director: András Rajnai
1989 Scenery of Wagner´s Tannhäuser, directed by Miklós Szinetár in the Hungarian National Opera House

WORKS IN PRIVAT AND PUBLIC COLLECTIONS
Hungarian Museum of Applied Arts, Budapest, Hungary
Art Collection, Várpalota, Hungary
Janus Pannonius Museum, Pécs, Hungary
Modern  Ceramics Collection, Istanbul, Turkey
Museum of Applied Arts, Prague, Czech Republic
Ariana Museum, Geneva, Switzerland
International Ceramics Studio, Kecskemét, Hungary
Sammlung Tiemann, Hamburg, Germany
Nievergelt Sammlung, Zürich, Switzerland
Ahuillé, France
Museum of Modern Art, Seoul, Korea
KIAD, Rochester, England
EKWC, s´Hertogenbosch, Holland
Keramische Sammlung, Römhild, Germany
Deforma Foundation, Pécs, Hungary
Landeszentralbank Augsburg, Germany
Ceramic Cultural Park, Shigaraki, Japan
Matzon Ákos, Budapest, Hungary
Barabás Lajos, Budapest, Hungary

Kecskeméti

Rendkívül szerencsés pillanatban, egy tág perspektívákat megnyitó periódus kezdetén, a hatvanas-hetvenes évtizedfordulón lépett a magyar művészet porondjára Kecskeméti Sándor keramikus-szobrász művész. Ebben az időszakban az iparművészeti ágazatok aktív, mozgalmas alkotóterületekké, kísérleti és megújító törekvéseket összpontosító közeggé váltak. Oldódni kezdtek, majd fokozatosan eltűntek a tradicionális műfajhatárok, s az anyagválasztásban, az anyagmegmunkálásban is váratlan, szokatlan megoldások születtek. Újabb és újabb technikai eljárások kutatására és alkalmazására került sor. Az alkalmazott és az autonóm műtárgy arculata és státusa is módosult. A kerámia művészet megszabadult szigorú szabályaitól: az ún. használati és az ún. díszkerámia is továbblépett a konvencionális, a megszokott műforma-körből. A továbblépés elsőrendű indukálója az önálló plasztikai gondolkozás volt.

Mindezeken a nemzetközi művészeti kezdeményezésekben is általánosan érvényesülő és tetten érhető tendenciákon túl Magyarországon speciális feladatokat is kapott a kerámia művészet. A konvenciókba fulladó, a klasszikus formarend merev keretei között vergődő monumentális szobrászat és kiállítási plasztika, valamint a kisplasztika megújulásra inspiráló elemévé kellett válnia. Ekkoriban a hivatalos, sokszorosan kontrollált szobrászatban még alig-alig kapott hangot, szerepet -példának okáért- a nonfiguratív kifejezés, illetve megjelenítés. Ennek elsőrendű oka az ún. szocialista realista, majd a szigorúan valóságigényű realista művészet elvárásainak bilincs erősségű szorítása volt. A keramikusok azonban szabadon, illetve szobrász alkotótársaiknál sokkal szabadabban, a stílus-elvárásoktól viszonylag függetlenül működhettek. Elsősorban az épület-díszítő, illetve a belső, közösségi rendeltetésű terekbe kerülő-került kompozíciók terén jöttek létre fontos alkotások. Ezen művek alkotói voltak a fiatal Kecskeméti Sándor mesterei, ezen alkotások vonzáskörében végezte művészeti tanulmányait, kezdte meg önálló alkotómunkáját, tárta a nyilvánosság elé az első érett műveit.

A csaknem három évtizedes Kecskeméti-munkásság termésének áttekintése korántsem könnyű feladat. Felidézve az eseményekben dús pályakép állomásait, megismerkedve -a földrajzilag meglehetősen széles körben szétszóródott- legjelentősebb munkákkal, áttekintve a működési területeket egy igen aktív, változásokban gazdag -de mégis egyenes vonalú fejlődést, tudatos, logikus egymásra épülést tanúsító-, jelentős esztétikai várományokat termő művészeti teljesítménnyel, erőteljesen alapozódó életművel ismerkedhetünk meg.

Kecskeméti Sándor egy patinás magyarországi kisvárosban, Gyulán született 1947-ben. Családját az ”ötvenes évek” magyarországi kommunista politikai viharai sodorták a dél-dunántúli Kaposvárra. A művész gyermek- és ifjúkorában itt erőteljesen érezhető volt -és természetesen napjainkban is konstatálható- a század első évtizedeiben működött két, európai rangú festőművész: Rippl-Rónai József és Vaszary János e településhez kötődő életművének intenzív sugárzása. Középiskolai tanulmányait befejezve -ezekben az években tünedeznek fel az első Kecskeméti-rajzok és -akvarellek a helyi képzőművészeti kiállításokon-, kitanulja a fazekas-mesterséget. Ennek is köszönhető, hogy Kecskeméti Sándor kitűnő anyag- és technikai ismeretekkel, alapos szaktudással, pallérozott formakultúrával érkezik a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskolára, ahol 1972-ben kap diplomát. A művész 1969-ben Kaposváron rendezett kiállításán még elsősorban a fazekas-keramikus szemléletről árulkodó művek kaptak nyilvánosságot, míg az 1977-es Budapesten bemutatott anyag már a kerámia-szobrászi portréját rajzolta meg. Erre utal Z. Gács György festő-szobrászművész, Kecskeméti Sándor atyai mestere is, a tárlatot megnyitó beszédében: ”Kecskeméti a bravúros korongos, a mázak kitűnő ismerője, e kiállításon se korongozott, se mázazott művet nem állít ki, mert azt a kifejezési formát keresi, amely az ő alakuló világának megfelelője. Tevékenysége mai megjelenésében összetett jelentőségű. Feszes, szigorú puritánság és romantikus álmodozás birkózik egymással.”

Kecskeméti az autentikus formavilágot, a mondanivalójával egyenértékű kifejezési formát a hetvenes évtized második felében a gyűrt, izgalmas felületeket és rejtélyes alakzatokat teremtő elvont kerámia-plasztikákban lelte meg. E munkák -amelyek reliefekként, majd később kisplasztikákként öltöttek testet- matériája még a tradicionális agyag, de a megmunkálásmód már változik. A művész természetesen nem korongoz, hanem gyúr, csavar, gyűr, nyújt, s ez által olyan formarendet teremt, amelyben dinamikus erők feszülnek, virtuális mozgások rejlenek, próbálnak meg a felszínre törni: ahol a felület a felszín alatti történések plasztikus kivetülése.

A pályakezdés periódusának másik jelentős mű együttese a tégla-motívumra komponált alkotások csoportja. A romépítmények alapeleme is a tégla, amely hagyományos méretben és kicsinyített formában is szerepel. A két, eltérő léptékben megmintázott alakzat együttes, egy azonos művön való falhasználásával, például egy törött falazó elem aprókkal való kiegészítésével - nemcsak izgalmas plasztikai rendszert hoz létre a művész, hanem egyszersmind a konceptualizmus körébe utalja kompozícióját. E művek lényegi motívuma a törés, az összeillesztés, a hiányzó elem kiegészítése, amely a szilárdságra igyekvő szándékok kinyilvánítása ellenére is szánalmasan provizórikus jellegű. Jelentéshordozó, kifejező erejű a kis egység-nagy egység ellentétének, arányának megteremtése is. Az építettséget, a romboltságot, a fantasztikus építményekké konstruálást és a mementóként fennmaradó, a kegyetlenül pergő időben elenyésző romszerűséget megjelenítő, a feltartóztathatatlan rommá válási folyamatot sugalló művek fontos szakaszt jelölnek meg Kecskeméti Sándor munkásságában. Az általános érvényű mondandón túl a korszakba ágyazódó, különös csengésű jelentése is van a ”téglá”-nak. Ez az elem egy vulgáris-szimbolikus síkon pejoratív csengéssel a rendszerbe való beépítettséget is jelöli. A tégla-rom plasztikai megjelenítésben nem nehéz tehát felfedezni Kecskeméti politikai állásfoglalását, lesújtó kritikai ítéletét sem.

A tégla-motívum jelentésének faggatása, kiaknázása mellett a keramikus Kecskeméti egy speciális technikai eljárást kísérletez ki. Különös szépségeket feltáró formákat, struktúrákat, textúrákat létrehozó felületi megmunkálás-módot alakit ki a kemencén kívüli, szabadban, szabadon történő égetés-megmunkálással. Erről az alkotómódszerről egy Néray Katalin művészettörténésszel folytatott beszélgetésben így vallott a művész: ”A külső redukciós technikára én rátaláltam, illetve, az talált rám, felvettem a lehetőséget. Egy ideig elbűvölt maga az eljárás, de azután jelentést is akartam adni a színnek. Mégis hagyom, hogy a véletlen is dolgozzon helyettem, a tűz soha nem rontja el a munkát. Az az élő kapcsolat is vonz, amely nem ér véget azzal, hogy az ember becsukja a kemenceajtót és vár, hanem az égetésbe is beleavatkozik.” Ez az az alkotóperiódus, amikor hegesztőpisztollyal alakított kompozíciókat tervez a Magyar Televízió digitális technikával készülő, fantasztikus hangvételű produkcióihoz. E ”díszlettervezői” működés során a parányi makettekből a televíziós technika monumentális plasztikákat varázsolt, s ez megerősítette a művész nagyobb léptékű alkotásokhoz való vonzódását is.

A Kecskeméti-pályaképben a legjelentősebb fordulópontként, az önálló hang megtalálásának időszakaként az akkori NDK-ban, a Drezdában és Bad-Liebenwerdeben eltöltött kilenc hónapos alkotószakasz minősíthető. Itt és ekkor, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a magyar közéleti és művészeti közállapotoktól és viszonyoktól teljesen függetlenül dolgozhatott, s egy olyan nonfiguratív plasztikákból és reliefekből álló műegyüttest hozott létre, amelynek bemutatása úgy Berlinben, mint Drezdában, valamint később Budapesten is feltűnést keltett, elismerést aratott.

A nyolcvanas évektől a Kecskeméti-munkásságot a kiállításokon -egyéni és kollektív bemutatókon, biennálékon, magyarországi és nemzetközi, külföldi fórumokon- felvonultatott, reprezentatív kollekciók fémjelzik. A Kecskeméti-művek ekkor már szinte kizárólagosan nonfiguratív nyelvezeti kerámiaplasztikák és domborművek; plasztikus és festett motívumokat hordozó, meditatív hangvételű reliefek. Emellett az egyre biztosabb alapokra épülő életmű a monumentális, megbízásra készült alkotásokkal bővült, illetve hangsúlyozódott. Az első monumentális kompozíciók megszületésének színtere a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió volt: e Probstner János vezette, kitűnő alkotófeltételeket teremtő műhelybe a művész napjainkban is visszajár tanítani és dolgozni. Az első, megrendelésre kivitelezett Kecskeméti-munkák épületdíszítő domborművek voltak: így -a tulajdonképpen még applikáció gyanánt készült- az egyik balatoni üdülőben elhelyezett relief együttes táblák. Az architektúrával szerves kapcsolatot teremtve valósultak meg a hegyeshalmi határátkelő forgalmi épületének belső záró falaira illesztett, valóban monumentális, a főiskolai évfolyamtárs, a művészbarát Kovács Gyula keramikusművésszel közösen tervezett és kivitelezett domborművek, amelyeket további középületekben, iskolákban elhelyezett reliefek követtek.

Az 1981-es keltezésű hegyeshalmi falak még téglákból épülő, konstruktív hangsúlyokkal alakított kompozíciók voltak. Az 1983-as születésű, a balatonföldvári iskola emeleti aulájában falra került dombormű már lendületes ívekre felfűzött, áramló erővonalakat idéző, talán felülnézetből szemlélt, fantasztikus vízparti tájat megjelenítő, részletszépségeket sűrítő kompozícióként valósult meg. A Budapest-gazdagréti iskola fogadótermének 1987-ben készített, szabadon burjánzó kerámia domborműve elveti a szabályos körülhatároltság elvét is. Környezetét, az architektúrát szárnyalva birtokba veszi, bejárja a belső tér határoló falait, s el-elrugaszkodva a fal síkjától bátran kilép a térbe is. ”Az 1987-ben tervezett, kivitelezett, felépített együttes felkapaszkodik a falakra, leereszkedik a padlószintre, nyúlványokkal fogja be, szívja magához a sarkokat. A kompozícióba tervezett-telepített növényekkel, kis vízeséssel a természeti elemeknek is otthont teremt. A barna és a vörös szín árnyalataiban játszanak a kagylószerű kiemelkedések. Az egymásra rakódó kavicsformák, a kráterbemélyedések barokkos kavargásban, mint véletlenszerű, öntörvényei szerint kialakult, elrendeződött vulkanikus képződmények terülnek szét. A falra rakódott, a falat magába olvasztó, meghódító, a fallal együtt lélegző és a faltól el-elszakadó kopár, burjánzó kerámiafelület komor és mégis játékos atmoszférát hoz létre.” - olvasható e műről egy tanulmányban.

Az első monumentális, falhoz már nem kötődő, térbe állított, körüljárható Kecskeméti-művek érdekes módon nem Magyarországhoz, hanem Augsburghoz kötődnek: itt kapott végleges helyet az Ék című kerámiaplasztika, a városközpont Anna Strasse-ján található Kahn-étterem emeleti terében. Ide, Augsburgba került az 1987-ben Kecskeméten, a Nemzetközi Kerámia Stúdió kertjében provizórikusan felállított, majd a német szobrászati kiállításon bemutatott, 1995-ben véglegesen a Landeszentral Bank modern épülete előtt elhelyezett kerámiaplasztika is. Az augsburgi plasztikák Kecskeméti Sándor egyre kiteljesedőbb, tiszta szobrászati szemlélettel megfogalmazott, kizárólagos plasztikai, térszervező eszközökkel élő munkálkodásának tanúi. A Kahn-étterem ék-szobra -fekete, kék és aranyszínű mázakat felragyogtatva- puha geometrikus-formákból, testekből felépített, vízszintesen futó hullámmozgásokkal áthatott konstrukció. Izgalmasan feszült megbillenő, illetve a megbillenés lehetőségét sejtető egyensúlyi helyzetre komponált építményként egyszersmind fenségesen dekoratív jelenségként áll a belső tér kis vízmedencéjének közepén. Az ék-plasztikánál bonyolultabb felépítésű, áttételesebb struktúrájú a bankhomlokzat elé állított samott-kompozíció. Ez Kecskeméti Sándor plasztikáira oly jellemzőn három ”lábon” álló, negatív tereket alkotó, áttörésekkel és kapcsolódásokkal, illeszkedésekkel alakított vertikális hangsúlyú mű. Az álló és a fekvő elemek váltakozása, a rusztikus felületekkel körbevett testek, a szögletességek és a lekerekítettségek, az egyenes vonalak és az ívek váltakozásai, ritmusa révén egy hallatlanul gazdag hatóerőket, impulzív antropomorf utalásokat is sejtető együttes áll előttünk.

A totemisztikus, fantasztikus állatfigurákra, emberalakokra -óriásokra, küklopszokra- rímelő plasztikák anyaga, megmunkálása is jelzi a nyolcvanas évek derekától, hogy Kecskeméti Sándort egyre intenzívebben foglalkoztatják a plasztikai problémák. A tér, a térszervezés, a formateremtés, a tömeg kerül érdeklődésének fókuszába, s a keramikus kérdésfelvetések kissé háttérbe szorulnak. Így, e nagyon aktív szobrászi kutatómunka eredményeként született meg -pályázatnyertes terv kivitelezéseként- Budapest nyugati városkapujában, 1987-ben az a bazaltszobor, amelyet egy kopár dombra állított a művész. Ugyanezen szobrászi program fontos láncszeme az a jelszerű, rejtelmes tartalmakkal átszőtt, a környezet gyújtópontjává alakult szobrászi megjelenítés, amely Kaposvár egyik lakótelepének süttői mészkő faragványaként 1988-ban került a helyére. Ugyancsak az erőteljes szobrászati kezdeményezések eredményeként, összefogott plasztikai tőmondatként konstatálhatjuk a mészkőből és a gránitból faragott, 1991-es budapesti Károly Gáspár-emlékkutat. A balatonboglári ”magyar tengerpartot” 1993 óta díszítő fenséges bronz Család tíz évig várt a maradandó anyagban való megvalósításra, de végül elfoglalhatta helyét. 1994 óta ugyanitt ékeskedik az ugyancsak bronzból öntött Szerelmespár. A franciaországi, a kilencvenes évek közepén az Ahuille-ben német kezdeményezésre felállított elvont kompozíció, és a Gundremmingen-i KRS számára készített bronzszobor kapcsán Kecskeméti Sándor németországi működéséről kell kicsit részletesebben megemlékeznünk.

Kecskeméti Sándor még 1980-ban kezdte meg a magyar határokon túli munkálkodását -a sorsdöntő jelentőségű drezdai alkotóperiódusról már szóltunk-, majd 1984-ben Hamburgban, 1986-ban és 1987-ben Münchenben is bemutatkozott önálló kollekcióval. 1993-ban Gundremmingenben, 1996-ban Hannoverben és Augsburgban is önálló tárlatot rendezett. Jelentős eseményként könyvelhetjük el, hogy 1986-ban elnyerte a Bajor Állami Díjat, és ennek eredményeként szorosabbá váltak németországi kapcsolatai. Gundremmingenben egy Szent Márton-emlékoszlopra szóló megbízást teljesített -az ikonográfiai típust megváltoztatva készítette el kompozícióját-, majd a nyolcvanas évek végén lehetősége nyílt arra, hogy e településen rendezze be műhelyét. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától a művész pályájának legszámottevőbb eseményeinek Gundremmingen, e hangulatos kis Duna menti település a színtere. 1989 és 1997 között számos nagy feladatot kapott itt, nagyszabású megrendeléseket teljesített, több monumentális munkája valósulhatott meg. Legelsősorban e település új iskolájának és művelődési központjának komplex, számos alkotásból szerveződő, 1989 és 1991 között alkotott műegyüttesét kell megemlítenünk. Domborművek, frízek, oromdíszek, oszlopburkolatok, berendezési tárgyak, üvegablakok és önálló plasztikák szerepelnek a hallatlan változatosságú együttesben. A hagyományos megjelenítéshez kapcsolódó, figurális domborművek -szentek megjelenítései-, stilizált díszek -madarak, macskák megidézései-, és elvont motívumokból, formarendszerekből felfűzött kompozíciók -homlokzatdíszítő plasztikai szalagok-, teremtenek gazdag összképet. A Gundremmingen-i iskola és művelődési ház vizsgálata, futó analízise során szólnunk kell az architektúra és az épületdíszítő alkotások harmonikus viszonyáról, illetve szerves kapcsolatáról is. Az épületplasztika -a sokhangú kifejezésmód ellenére-, minden esetben szervesen illeszkedik az adott épülethez, traktushoz, térhez, s egységes látványt, atmoszférát teremt. A település központjában, az iskola és az új polgármesteri hivatal előtt felállított békás-kút -Kecskeméti 1997-es keltezésű, karakterisztikusan megfogalmazott, hasáb-tömbökből épített, kőből faragott alkotása-, ugyancsak a funkcióhoz való alkalmazkodás, a leleményes műteremtési metódus reprezentánsa. A művész úgy teremt játékos hangulatú, plasztikai feszültséggel telített különleges teret, hogy alkotása a művészi szándékok, kifejezések hordozójaként, s a közösségi találkozóhely-funkciót szolgáló objektumként is megjelenhet. Teljesen különálló kompozícióként értékelendő a hatalmas KRB - bronz szobor: a csaknem négy méter magas, tojásszerű formákból szerkesztett bronz együttes dinamizmust sugároz, s a plasztikát körülvevő vízmedence tükörfelületében megjelenő formák különös térszervező erőket bontakoztatnak ki. Itt nem tűnnek fel a jellegzetes, kissé tompított geometrikus Kecskeméti-elemek: a józan építettséget itt burjánzás, intenzív áramlás váltotta fel.

A fentebb futólag elemzett monumentális munkák is tanúsítják Kecskeméti Sándor sokoldalú érdeklődését, nyughatatlan művészeti kutatószellemét, kereső attitűdjét, intenzív alkotó energiáinak csillapíthatatlanságát. Erről a szellemiségről, a művészi magatartásról árulkodnak kisplasztikái is, amelyek körében talán még fokozottabb anyag megmunkálási és technikai gazdagságot, sokrétűséget figyelhetünk meg, mint a nagyobb és a nagy munkák esetében. Hol a puha anyagot alakítja, hol a kemény kőből bontja ki a formát, hol bronzot önt és cizellál. Egy-egy problémát számtalan variáció megformálása, kidolgozása révén jár körül. Csaknem minden alkotói probléma felvetése újabb műsorozat elindítója. Minden, a néhány arasznyi méretben készülő kisplasztikáját is a monumentalitás érzete, kívánalma hatja át. ”Mindig nagyban gondolkozom” - vallja a művész. A puha, durvább anyagból formált-égetett, elemekből konstruált plasztikák mellett előszeretettel nyúl a finom porcelánhoz is. E kemény, nemes anyagból alakított rendhagyó, tömör plasztikáival -sorozattá érő műegyüttesével-, a Nyon-i porcelán triennálén aratott sikert a nyolcvanas évek második felében, s 1997-ben a nagy múltú, több mint száz éves Rosenthal porcelángyár pályázatán nyert díjat. A monumentális Kecskeméti -kompozíciók és a kisplasztikák is-, a megalitikus emlékekkel, a dolmenek formarendszerével, a mitikus alakidézésekkel kapcsolódva, s geometrikus jellegű testekből építkezve - két nagy formátumú, huszadik századi szobrászegyéniség életművével jelölnek meg, mutatnak fel párhuzamokat. A művész tevékenységének elemzői is többször rámutattak már a Henry Moore-i oeuvre-el való rokonságra, s talán még erősebb a kapcsolódás a magyar származású Pierre Székely szobrászatával. Pierre Székellyel -akinek életműve Párizsban bontakozott ki, s akinek nagy ívű működését számos, a világ megannyi országában felállított szobor, monumentum jelzi-, Kecskeméti Sándor a magyarországi, siklósi alkotótelepen személyesen is találkozott. A Pierre Székely-i munkássággal a redukált formarend teremti meg a kapcsolatot. E formarend rejtett törvénye, hogy egy-egy térgeometrikus formába, testbe-kockába, hasábba, gömbbe - minden szoborelem, s minden kompozíció beilleszthető. Ez a rejtett kompozíciós elv teremti meg a Kecskeméti-munkák összefogottságát, tömörségét -jelszerűségét-, és ez hozza létre a nagy, átfogó rendszeren belüli viszonylagos részletgazdagságot is. A gazdagság a kapcsolódások változatossága, az áttörések, a felület-játékok, a faktúrák sokfélesége által indukálódik. A részletek őrzik a művész keze nyomának közvetlenségét, a gesztust, amely eltorzítja a szabályos formákat, amely megbillenti az egyensúlyi helyzeteket. Ezzel egyúttal személyességgel telítődnek a rideg, semleges töltetű testek. Átlényegülnek a kiemelt tömbök, karakteressé válnak a horizontális és vertikális tengelyek között talányosan egyensúlyozó konstrukciók. /Visszatérve a kisplasztikákhoz nem feledkezhetünk meg egy érdekes mozzanatról: a kis szobrok sorában már a nyolcvanas évek végétől napjainkig ívelően az elvont kompozíciók felületén egy domborművű ábrázolás jelenik meg: Leonardo Utolsó vacsora falképének részlete. A reneszánsz motívum foszlányszerű megidézése különös összhangot teremt a plasztikák pergőidőt sűrítő atmoszférájával./

Kecskeméti Sándor kerámiaplasztikáinak és szobrainak formai világa, stílusköre viszonylag pontosan megragadható, megrajzolható. Az állandó változás, alakulás ellenére is megjelölhetők az állandó jegyek: mint a monumentalitás igénye, az elvont fogalmazás uralma, a puha geometria, az építettség, a megalitikus kultúrákhoz való vonzódás, a szobrászi műnemek /kisméretű szobor, kisplasztika, monumentum, dombormű és térplasztika, épületplasztika/ sokrétűsége, a változatos anyaghasználat. Ez az alkotói sokoldalúság még tovább bővíthető azzal, hogy az alkotóúthoz kapcsolódik Kecskeméti Sándor díszlettervezői tevékenysége is: többek között a budapesti Operaház egyik produkciója az ő közreműködésével készült. Mindezeken túl a forma- és technika-nóvumnak minősíthető metszett papírdomborművek alkotása is -kisebb-nagyobb hiátusokkal-, napjainkig kísérik művészi munkálkodását, amiként folyamatosnak ítélhető grafikusi tevékenykedése is. S mindezek mellett a szobrász Kecskeméti munkásságát tovább árnyalón szólnunk kell a keramikus Kecskeméti művészetpedagógusi működéséről is: magyarországi és európai, nemzetközi kurzusokon, szimpozionokon vissza-visszatérő vendégtanár immár több mint másfél évtizede.

Ha a keramikus-szobrász alkotásainak jelentés köreit, kifejezéseinek tartalmi világát, gondolatiságát próbáljuk megközelíteni, ha a kifejezés rétegeit próbáljuk meg felfejteni -elszakadva a külsőségektől, a valóságos és szimbolikus felülettől-, akkor meglehetősen nehezen faggatható közegre bukkanunk. Ezt a művészeti, művészi közeget áttételesség és bonyolult szövedékesség jellemzi. A kerámiától indult, a szobrászathoz érkezett, a csaknem három évtizedet felölelő Kecskeméti-életmű alkotásai elvont tartalmak, fogalmak, szenvedéllyel átitatott emocionális tartamok megtestesítőiként azt tanúsítják, hogy a szobor már nem egyszerűen valóság-reflexió, nem ”tükör”. A Kecskeméti-mű túllépni igyekszik a jelszerű, szimbolikus-metaforikus objektivizáció szféráján is: egy új, öntörvényű világ, amelyben ismeretlenségeket felfedező szemlélőkként kalandozhatunk. E birodalomban, amelynek összetevőit a különös hangzású-megjelenésű monogram: KES hitelesíti, az állapotok inkább diszharmonikusak, mint harmonikusak, a feszültségek inkább fokozódók, mintsem tompulók-lanyhulók. A Kecskeméti-művek által teremtett tartományban a megérzéseket inkább tragikus, drámai mozzanatok és felhangok árnyalják, mintsem könnyedek és felhőtlenek. A Kecskeméti Sándor-teremtette mű-világot átlengi a feltartóztathatatlan igyekezet az emberi méltóság megőrzéséért.

Wehner Tibor