Épülettervek/Tervpályázat

Természet, kultúra, korszerűség – Keszthely vízi városközpontja

2021.02.25. 07:56

Az MMA januárban zárult ötletpályázatának középpontjában Keszthely és a Balaton kapcsolata állt. A kiiíró olyan építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételeket várt egy vízparti szolgáltatásokat nyújtó, multifunkcionális együttes létesítésére vonatkozóan, amelyek innovatív módon szemlélik a terület adottságait. Kiss Flóra, Márki Gabriella, Miskolczi Lilla és Szűcs Imre Ferenc tervükben három részre osztották a területet és egy minden igényt kiszolgáló, de nem túlépített központot terveztek. A koncepció a zsűri értékelése alapján díjazásban részesült.

Célunk egy olyan part megálmodása volt, mely keretet ad a természetközeli fürdőéletnek és intenzív kulturális programoknak. A meglévő természeti adottságokat tiszteletben tartva, azokat bővítve képzeltünk el egy minden igényt kiszolgáló, ám nem túlépített vízi városközpontot. A területen lévő épített értékek korszerűsítésével a pezsgő diákélet és kultúra visszahozását reméjük.

KÖZLEKEDÉS, MEGÉRKEZÉS

A gyalogos megközelíthetőséget a Helikon park felől és a vasútállomásról a Csík Ferenc sétányon keresztül érkezőkre terveztük. Biztonságos, széles járdákon közelíthetik meg a parti funkciókat. A kulturális csomópont csak gyalogosok által használható tér. A terület fő autós megközelítését a déli oldalra terveztük. A 230 állásos parkoló kiszolgálja a strand és a wellness igényeit. A kerékpárosok számára a sportpályák közvetlen közelében pihenési, regenerálódási lehetőséget biztosítottunk.

Három részre osztottuk a területet, a Balaton és a Hullám szálló melletti területtel a Zsibongóra, az  intenzívebben használt sportpályával kiegészült Strandi területre és a Wellness fürdő nyugodt strandélményei számára fenntartott harmadik területre. A területre érkezők 2 irányból jöhetnek. Északi Strand bejáratához főleg a városból, gyalogosan érkezők: az ő fogadtatásukra a meglévő bazársor hátrahúzásával városi teret hozunk létre, melynek végében található az egyik főbejárat. A déli oldalról, főleg autós közlekedéssel érkezőket a parkolóból fás sétány vezeti a másik főbejárathoz, illetve a télen is vonzó Wellness központhoz.  Mindkét főbejáratnál azonos szerkesztési elven alapuló fogadó és kiszolgáló épületek várják a pihenni vágyókat.

ZSIBONGÓ CSOMÓPONT

A helyiek által “Pavcsi"-nak becézett bazársor jelenleg is a fiatalok kedvelt találkozópontja Keszthelyen. A terület két vonzó, de kihasználatlan épülete a Hullám és a Balaton szálló. Úgy gondoljuk, hogy az ifjúságot célzó programok és új szolgáltatások (ifjúsági szálló, művész szálló) erősítenék és színesítenék a már működő légkört. A Balaton szálló kulturális inkubátorházként, fiatal művészek műtermeivel újulna meg. A házban folyó művészeti munka kiszivárogva megtölti friss kulturális tartalommal a körülötte lévő tereket is. Ezt segíti a Balaton szálló mögött felépülő kis rendezvény és kiállítótér is. A Hullám szálló eredeti funkcióját az évente ide járó Helikoni Ünnepségeken is részt vevő fiatalok elszállásolásával képzeljük el, akik kíváncsiak a Balaton-parti pezsgésre és szeretnek az intenzív éjszakai élet sűrűjében lenni. Az üdülőváros elsőként épült parti épületei rossz idő esetén is “befogadják" és biztosítják a szabadtéri szórakozási lehetőségeket.

STRAND

Szervezés intenzitás alapján

A parton északról délre haladva szerveztük újra a strandélményeket. Az intenzív, mozgalmas környezet fokozatosan adja át a helyét a nyugodt, elmélyült fürdőzésnek. A Strand jelenlegi kulturális attrakciója az újjáépített fürdőház, mely a monarchia kori fürdővilágot idézi meg. A vízhez és a parthoz való viszonyulás ilyen érzékeny formája kortalan értéket képvisel, melynek szellemében visszaépítenénk a korábbi, víz felőli kiegészítését. Napozó terasszal, további öltőzőkkel és új szolgáltatásokkal bővítenék a sziget kínálatát.

Gyerek strand

Az intenzív fürdőélmény jegyében az északi partszakaszon gyerek strandot terveztünk. A homokos parton változatos foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek animátorok vezetésével. Az ehhez kapcsolódó öltőzőket, szertárakat a bejárati épület bővítményeként alakítottuk ki. A homokos öbölben fürdőző gyerekeket egy nagyobb stég választja el a strand további részétől.

Sport

Úgy gondoljuk, minőségi fürdőkultúra elképzelhetetlen a strandon megjelenő intenzív sportélet nélkül, ezért a futballpályát áthelyezve, helyére a strandhoz szorosabban kapcsolódó és változatosabb sportolási lehetőségeket biztosítottunk: strandröplabda pálya, lugas Ay Fly foglalkozások, strand foci, strand kézi és street gym pálya. Az új köntösben és tágas fás térrel kibővült Pavcsiban új vendéglátó egységek jelennek meg, melyek a strand területén és a kifelé is kiszolgálnak. A sportpályákat az út melletti pavilonsor mint átjárható szolgáltató filter köti össze a strand part menti részével.

Strand pihenő

A strand jelenleg is jó adottságokkal rendelkezik, árnyas fák kellemes hangulatot teremtenek a parton. Ezt a családias hangulatot szeretnénk erősíteni további fás és cserjés növények ültetésével, melyek természetes módon teremtik meg a nyári tömegben is az intimebb  pihenés lehetőségét. A strand közepén helyezkedik el a nélkülözhetetlen vízibicikli, sup kölcsönző és a közkedvelt csúszda.

WELLNESS

A wellness funkció épületeit a terület déli részén helyeztük le a strand nyugodtabb szegletében. Két tömegbe szerkesztettük az épületet a fürdő és fitneszterem funkciók mentén elválasztva a csendes és az aktív pihenést. A tervezett tömegek osztása segít megtartani a területre jellemző épület léptéket. A két épület között kialakuló tér az árnyas fák alatt kellemes kávézó terasz, intenzív kapcsolatot biztosít az épületek és a strand között. Ez a megérkezés helye, mely rögtön a part felé irányítja a figyelmet. Az épületek üvegfelületei a tóra néznek. A szauna világ befelé forduló udvara medencéivel télen is biztosítja a bensőséges, komfortos hangulatot a pihenőkben. Az épületből kilépve a növényekkel apróra tagolt fürdő kertben találjuk magunkat, ezen keresztül juthatunk el a parti fürdőházhoz a szaunákkal.

FÜRDŐKERT

A part nyugodt sarkában, az ökologikus szemlélet jegyében természet közeli kialakítást terveztünk. A nádas visszatelepítésével a parthoz stégen kapcsolódó fürdőházon át lehet megközelíteni a Balatont. A fürdőházon két szaunát alakítottunk ki, hogy a tó látványában télen is lehessen fürdőzni. A szolgáltatásokkal zsúfolt wellness épülete a partot szabadon hagyva az út mellett helyezkedik el, kilátásával kapcsolódik a Balatonhoz. A partra apró látványokban megfogalmazott fürdőkerteken keresztül lehet eljutni. Melegvízes medencékből télen megnyugtató a kert és a Balaton látványa. Ezek bőven kárpótolnak azért a kis kellemetlenségért, hogy hidegben kell szaladni a csobbanáshoz.

Kiss Flóra, Márki Gabriella, Miskolczi Lilla, Szűcs Imre Ferenc

Szerk.: Sulyok Georgina