Két fedél alatt - családi ház a budai hegyekben
Földes László és munkatársai a Budai hegyvidék nagy kertes övezetébe terveztek egy családi lakot, a rajzok alapján megépült, öreg tölgyfákkal ölelt kertben álló házban három generáció lakik együtt. Molnár Szilvia írása, Bujnovszky Tamás fotóival illusztrálva.
A Kútvölgytől délre eső hegyvidéki területen járva mindig nosztalgia fog el, mert az életem első 20 évében itt laktam. Ha nem is csukott szemmel, de magabiztosan járom még ma is az utcákat, ahol úgy érzi a vándor, hogy állandóan fölfelé visz az út. Ám ez az izommunka mindig megéri a táj, az ösvényszerű utcák és az épített emlékek miatt. Persze ne legyünk érzelgősek, a hegyvidékre jellemző klasszicista, romantikus nagypolgári villák és a svájci lakok mellett a '60-as évektől ki-kinőttek az aktuális (vagy elképzelt) trendeknek megfelelni vágyó lakáscélú építmények. A '80-as évektől szabad préda lett a hegyvidék, égbe (vagy inkább építészért) kiáltó módon változott meg a táj.
Nehéz errefele olyan házat találni, ami érti a környezetét, ami tényleg kortársan reflektál a tájra, a múlt házaira. Földes László lakóházai, épüljenek bármilyen vidéken, mindig így működnek. Megkapó, hogy az életműben sokszor vissza-visszatérő archetipikus, kompakt nyeregtetős házforma – és nem kizárólag a lakóházai esetében – mindig új minőségben, új tartalommal és új viszonyrendszerben képes megjelenni.
A szóban forgó ház tulajdonképpen egy összekapaszkodó házpár. Mint egy ünnepélyes kézfogón a terített asztalnál, úgy ül a nyeregtetős páros a teraszos kialakítású telek felső szakaszán. Háromféle terv közül választhattak a tulajdonosok, amiben mindegyik azonos volt, az a kétféle tömeggel való megformálás. Ez a méretet tekintve – mivel közel 350 négyzetméteres házról beszélünk – érthető is, mert egyetlen tömbben ekkora lakóterület létrehozása egyrészt monstrumépületet eredményezett volna, másrészt a funkciók meghatározásában sem szerencsés, főleg, hogy esetünkben három generáció, összesen hat ember él egy fedél alatt.
Egy fedélből ennél a háznál két fedél lett, a kétfelé bontott, kétszintes (a gyerekszobánál az oromfal mögött plusz galériaszinttel bővült) tömeget nyaktag köti össze. Az egyes épületrészek elhelyezésének és elrendezésének kompozíciós, egyúttal nagyon végiggondolt gyakorlati okai vannak. A kisebbik tömb a megérkezés helyszíne. Figyelemfelkeltő, hogy a helyi kialakult építési szokásokkal ellentétben a főbejárat előtti terület azonos szintben áll az utcával. Nincs lépcsőzés, rámpázás a portáig. Ebben a tömbbe helyezték el a tervezők a garázst is, ami külön bejárattal és a ház előtéréből egyaránt megközelíthető. Az az autótulajdonos, aki lakott már domboldalon, ahol az utcáról a garázshoz hosszú rámpa vezet, az tudja milyen egy sietős reggelen rádöbbenni, hogy talán égve hagyta a gázt, vagyis vissza kéne menni… ez a pillanat gyalogosként is rémálom. E háznál a garázs és a gyalogos megközelítés praktikus és kényelmes, a szükséges homlokzati megnyitások sem rontják el az összképet - a célszerűség és az esztétikum harmóniája, ami a ház egészét áthatja, már ennél a mozzanatnál szembeötlő.
Erős felütés az előtér. Amikor az innen lefelé indított egykarú lépcsőtér és balra, a nyaktag emeleti szintjére vezető átjáró közös kiindulási pontján megállunk, akkor egy átfogó kompozíciót látunk. A használat felől tekintve erre a képre a lépcső és az átjáró az emeleten kialakított szülői háló és gyerekbirodalmak felé, valamint a földszinti helyiségekbe vezető útvonalakat jelölik ki. Szimbolikusan szemlélve a kompozíciót, a ház belmagassági viszonyairól, a házon és a házban alkalmazott nyílászárók változatos méreteiről, elhelyezésük sajátságos rendszeréről, a belsőépítészeti anyaghasználatról és karakterről is kapunk egy pompás összefoglalót.
Egyébként hasonló esszenciális pillanatok érik a látogatót lépten-nyomon a házban, a ház körül. Lelépcsőzve a földszinten kialakított konyha-étkezőbe, majd bejárva a földszinti közös és privát tereket szembetűnő, hogy ezen a szinten majd’ minden helyiségnek saját teraszkapcsolata (vagy loggiája) van, ezáltal a külső térben változatos térfalakkal határolt nyitottabb-zártabb udvarok, az enteriőrökkel szoros viszonyban álló, mégis önálló kis világok jöttek létre. Különösen a loggiás szakasz felől pillantva a ház külső képére, tömeg- és környezetkapcsolataira átélhetővé válik a vezető tervező által megfogalmazott mondat, miszerint a tervezés során egy olyan házat képzelt mindvégig maga elé, ami tájba illő, együtt él a azzal, a maga kortárs módján pedig "jóban van a svájci típusú régi lakok" építészeti világával is.
Molnár Szilvia
A fenti cikk nyomtatásban az Octogon magazin 2017/4. (136.) számában jelent meg.
