Közélet, hírek

Kezdődik a bontás a volt ÉMI-telken, irodaházat építenek rá

2021.08.19. 15:16

2017-ben hatalmas port kavart, hogy kiderült: óriási lakópark épülhet a Feneketlen-tó környékén, rengetegen tiltakoztak is ellene. Az eredeti tervek végül módosultak, így egy irodaépület kaphat helyet az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. egykori telkén, csökkent a beépíthetőség és nőtt a minimális zöldfelület nagysága. 

Augusztus 19-én megkezdődnek a bontási munkálatok a volt ÉMI-telken, a leendő Buda Gardens helyén - írja honlapján az újbudai önkormányzat. Ahogy korábbi cikkünkben mi is megírtuk, 2017-ben látott napvilágot a hír, miszerint a Horizon Development a Feneketlen-tó mellé, a Hotel Flamenco szomszédságában 2-3 éven belül három óriástömbből álló lakóparkot építene, 350 lakással és 500 parkolóhelyes mélygarázzsal.

Az egykor az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) állami vállalat tulajdonában lévő Diószegi úti telket 2017-ben adták el egy beruházónak. Az akkor érvényes kerületi építési szabályzat lehetővé tette, hogy a területen egy ekkora volumenű beruházás megvalósulhasson, a környéket lakók és kedvelők körében azonban hatalmas volt a felháborodás miatta, sokan tiltakoztak ellene. Egyebek mellett indult egy petíció is, amit többek között Makovecz Imre özvegye, Szabó Marianne Munkácsy-díjas iparművész, dr. Entz Géza művészettörténész, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal egykori elnöke, Hegedűs Péter Europa Nostra-, Pro Architecura- és Ybl-díjas építészmérnök és dr. Nagy Gergely Forster Gyula-, Kós Károly-díjas építész, az ICOMOS MNB tiszteletbeli elnöke is aláírt. Még ugyanabban az évben az újbudai képviselő-testület változtatási tilalmat rendelt el a területen.

A projektet további botrányok övezték: ugyancsak 2017-ben, több feljelentést követően a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozni kezdett vele kapcsolatban, végül bűncselekmény hiányában lezárták az eljárást, ám később ismét folytatták. 2019-ben az új XI. kerületi vezetés egyeztetni kezdett a helyiek képviselőivel és az ingatlanfejlesztőkkel is, olyan megoldást keresve, ami figyelembe veszi az ott élők érdekeit, miközben minimalizálja egy esetleges kártalanítási per kockázatát. 



2020-ban már azt közölte az önkormányzat, hogy a három épülettömb helyett egyetlen irodaépület készülhet, és hogy az eredeti tervekhez képest, a civil szervezetekkel együtt jelentős változtatásokat értek el a beruházással kapcsolatban: 

• 40 százalékkal csökkent a beépíthetőség (38 ezer négyzetméter helyett 23 ezer négyzetméter építése lehetséges),

• 20-ról 35 százalékra növekedett a minimális zöldfelület nagysága,

• a Gesztenyés játszótér és az irodaház közötti távolság 13 méterről 23 méterre bővült, védve ezzel a fák gyökereit,

• a fejlesztő elfogadta a civilek javaslatát, hogy “keretes" helyett “fésűs" szerkezetű épületet építsen, ami azért előnyös, mert így az irodaház zöldfelületei a játszótértől nem elzártan, hanem azzal vizuálisan összekötve jönnek majd létre,

• a fejlesztő vállalta, hogy egy közösségi térként szolgáló baba-mama-papa termet az önkormányzat rendelkezésére bocsát az épület földszintjén,

• illetve a Diószegi út menti sétányt közhasználatra átadja, a közösség számára elérhető funkciókat (kávézó, étterem, stb.) helyez az utcafrontra, valamint hozzájárul a játszótér korszerűsítéséhez. 



Tavaly decemberben az önkormányzat tervtanácsa többkörös egyeztetést zárt le pozitív településképi véleménnyel, aminek értelmében a fejlesztés zöld lámpát kapott. A tervtanács munkájában a Szentimrevárosért Egyesület képviselői is részt vettek, véleményezték a terveket, és a végleges koncepciót ők is támogatták.

A fejlesztő honlapján már Parkside Offices néven található meg a projekt, aminek generál tervezési és kivitelezési munkáit a DVM Group végzi, és amiről ezt írják: "A fejlesztési terület jelenleg egy olyan nagy arányban beépített, elavult, ipari-, raktár- és irodai zóna, amely a bontást és tömbrehabilitációt követően a jelenlegi párszáz négyzetméterhez képest több ezer négyzetméter zöldfelületet kínál majd, legalább megötszörözve azt. A Feneketlen-tó és a park közelsége, illetve a környék jellemzően lakóövezeti jellege garancia a nyugodt környezetre, míg a közösségi közlekedési eszközök széles spektruma a könnyű megközelíthetőség záloga. Az itt dolgozók a környékbeli sportkomplexumok és teniszpályák közelségét kihasználva egészségtudatosabb életet élhetnek. Sétatávolságban számtalan szolgáltatás áll rendelkezésre: szállodák, éttermek és üzletek, bank- és postafiókok, játszóterek. Az ingatlanfejlesztő olyan kiváló műszaki tartalmú és egészséges tereket épít majd itt, ahol a fenntarthatóság áthatja a tervezés, a kivitelezés, valamint az üzemeltetés napi gyakorlatát is." A leírás mellett egy videó is elérhető a tervezett épületről.