Kézikönyv az esetlen városhoz - II. díjas terv az EUROPAN 12-n
Egy adaptálható és ebből adódóan fenntartható projekt feltétele, hogy elfogadjuk azokat a városi tereket és funkciókat, melyek sebezhetőek, hiszen ezzel hozhatunk létre előre nem tervezhető helyzeteket és ragadhatjuk meg a tér mutációit. A sebezhetőség egyúttal azt is jelenti, hogy valami veszélyeztetett és elpusztítható. Célunk az, hogy a tervünkben a sebezhetőséget a fenntarthatóság kritériumává tegyük.
A kézikönyv
A sebezhető város létrehozásához és elemeinek autonómmá tételéhez úgy döntöttünk, hogy a terv alkotórészeit (funkciókat, berendezési tárgyakat és városi tereket) kisebb elemekre daraboljuk.
Először is egy olyan rendszert hozunk létre, mely a teljes területen létesít referencia pontokat. Minden szabadidős, lakó- és kereskedelmi funkciót egyenletesen kell elosztanunk a diffúz térben. Minél kisebbek az egyes elemek, annál inkább képesek az alkalmazkodásra, és így funkcionálisan is könnyebben idomulnak a hely igényeihez. Másodszor a terv elemeinek mutációi révén hozunk létre többfunkciós központokat. A közös használat az új kulcsfogalom a város működésében. Az ideiglenesség minden új helyen új térhasználatokat eredményez. A tervezés is sérülékeny lesz, viszont ciklikusan ismétlődik. A projekt minden egyes fragmentuma az egész világ egy töredékeként értelmezhető, mely azáltal, hogy autonóm struktúra, új lehetőségeket nyit meg. Meg kell ismernünk ezeket a világokat és mintázatokat, hogy újakat hozhassunk létre, és hogy folyamatos megújulást generáljunk. Minél inkább közös használatú valami, annál jobban alkalmazkodik.
A helyi lakosok felhatalmazása biztosítja a város alkalmazkodóképességét. Azzal, hogy bevonjuk őket egy emancipációs és participatív tervezési folyamatba, olyan befogadó építészetet szeretnénk létrehozni, mely a közösséget helyezi előtérbe. Egyenlő súllyal vesszük számba a helyi lakókat és a városról alkotott képüket. Olyan megoldásokat javasolunk, melyek sokkal közvetlenebbek, mint azok, amelyeket a közintézmények - a szigorú előírásaik által korlátozva - javasolhatnak.
A megfogalmazott eszközeink önműködőek. Az alkalmazkodóképesség előtérbe helyezése azonban feltételezi egy közös vízió létrehozását a lakók és a szakértők között. Így az egyes döntések kezelhetőek a projekt során: olyan beavatkozások javasolhatóak, melyeket nem gátolja a törvényi környezet; kezdeményezhető a terek ideiglenes hasznosítása; illetve támogatást kap az egyes helyszínek sokrétű használata úgy, hogy az egyes funkciók és javaslatok egy rövid tervezési folyamat eredményeképpen létrejövő, dinamikus folyamatba kapcsolódnak be. Egy struktúrát kell létrehozzunk, mely erős, ugyanakkor nyitott is az események befogadására. Ez egy spontán és racionális elemeket is tartalmazó tervezési folyamat, mely különböző időbeliségeket is kezel, képviseli a jövőbeni változás és a hosszú távú fejlődés lehetőségét. A módszertan logikája arra késztet minket, hogy egy, a mimikri, a folyamatos adaptáció eszközét használó kézikönyvet készítsünk. Ezzel a városépítészet is megújíthatóvá, újraalakíthatóvá válik az aktuális szükségletekre reagálva. Különböző megoldásokat javasolunk, hiszen az egyenlet megoldása sokféle lehet. Néha a tájépítészeti, a kulturális vagy ingatlanpiaci elemeket kell előtérbe helyezni. Van, hogy azonnal be kell avatkozni, míg van, amikor egy hosszabb folyamatban kell gondolkodni. Ritmust teremtünk, közösségi helyeket revitalizálunk. Provokáljuk a gondolatcserét és lehetővé tesszük a közös használatú terek létrejöttét.
Az eszközök használata: alakíthatóság, részvétel és városlakók
Az eszközök alkalmazása szükségessé tesz egy olyan archipelago-város ábrázolást, melyet a multipolaritás és a hálózatok kiterjedése határoz meg. Ez egy olyan városi teret mutat meg, mely nemcsak megjelenésében, hanem lényegi elemeit tekintve is sűrű. A projekt kezdeti időszakának elemei a térhasználat inkubátoraiként működnek a kijelölt három beavatkozási területen. Az új esemény-terek használati módjai és építészeti elemeik vegyülnek egymással, deformálódnak, majd újra összeállnak. A kis léptékű beavatkozások lehetővé teszik a sokkal szabadabban való gondolkodást, egy olyan építészet előtérbe helyezésével, mely különböző idő- és térbeliségeket használ, szembehelyezkedve az önkényes és merev makro-léptékű tervezéssel. A mai építészetnek a moderálás képességét kell alkalmaznia, sokkal inkább installációk elhelyezésével, mint mutatványok versenyével. Inkább az képviseljen értéket, ami majdnem olyan, mint ami egyáltalán nem.
A város egy lehetséges formája
A fenntartható város feldarabolt rendszerének létrehozásával, a terek megalkotása előtt először a lelkeket akarjuk ápolni. A koncepció egy felvilágosult pragmatizmusra épül, és nem a város esztétikai alapú reprezentációjára. Ha Budapest időt szán arra, hogy a jövőjét építse, akkor látni akarja a részvételre és a nyitott tervezésre épülő folyamat közvetlen hatásait. Egy folyamat részeként, a kézikönyv megsokszorozza a lehetőségeket, miközben elutasítja az utópisztikus megoldásokat. Szabad választásra épülő urbanizmust hoz létre, mely realisztikus és toleráns. Ez az empirikus megközelítés a mindennapos valóságok mélyén feltárja az alázatos építészeti manifesztumok lehetőségeit. Védelmünkbe vesszük annak a városnak az ideáját, ami lehet, hogy néha esetlen, de pont a kísérletezései miatt erőteljes. Úgy akarunk építkezni, hogy nem hozunk létre egyedi terveket, hanem hagyjuk, hogy a dolgok kölcsönhatásba lépjenek egymással. Ha a teljes egész elemeit törékennyé tesszük, azzal az egész rendszert tesszük erősebbé. Azzal, hogy lehetővé tesszük a mutációkat, bizonyos elavulást is megelőlegezünk és létrehozzuk az alkalmazkodóképességet. Nem úgy, mint Rene Char, aki a költészetet a sebezhetetlensége által definiálja1; mi a sebezhetőséget tesszük a költői város kiindulási pontjává.
1: "A költészet meghatározó és örökre kiismerhetetlen ereje a sebezhetetlenségében rejlik.”
