Design/Formatervezés

KIHA..LNI .ES.ÉLYES

2007.04.10. 08:14

Kivonták a forgalomból Budapest egy emblematikus darabját. Március 30-án, pénteken közlekedett utoljára UV-villamos a 49-es vonalán.

Március 30-án, pénteken közlekedtek utoljára UV-villamosok a 49-es vonalán. Aznap délután a villamosvezető a következőt mondta a mikrofonba: „ma lehet utoljára hangulatos villamossal utazni”. Ebben csakugyan van valami igazság, az UV-nek még villamosformája és -állaga van, például a Combino (C) ezzel szemben külsőre kinyomott fogpaszta alakú, belülről meg semmilyen (plusz a műanyagszag). Egyáltalán, az UV-nak van formája, a C.-nak nincs.  
Természetesen ergonómiai szempontok is vannak a világon (alacsony padlószint, miegymás), de a villamosbarátok azt írják, hogy az UV-kat váltó ICS villamosok (ex-négyeshatos) padlószintje még magasabb is. Ráadásul szerintük az UV-k kevesebb pénzből lennének rázásmentesre felújíthatók, mint amennyiből az ICS-eket korszerűsítik.

A felújítás persze ma a hivatalos Budapesten gyakorlatilag nem létező opció, a zsidónegyed épületeit is inkább kihajítottuk az ablakon, mint hogy fektetnénk egy kevés szellemi energiát a fejlesztésükbe. Pedig ez lenne csak igazán izgalmas, nem a letarolt telkeket beépítő öntöttbetonos, esetleg pillérvázas rutin, vagy a sztárépítészek felhőkarcolói. Mert az izgalmas nem ugyanazt jelenti, mint a nagy, drága, új, híres. Mindegy, ezt már ezerszer hallottuk.

A 49-es UV legutolsó járatán a fapados középső kocsiban (amit 1939-ben állítottak forgalomba, és azóta kb. négymillió kilométert futott) villamosvezetők mulattak leoltott lámpa és dobozos sör mellett (földi halandók ide nem szállhattak fel), a megállókban fotóállványos rajongók hada várta a sárga stukát. A legeslegutolsó, Deák térről induló menetet csoportkép örökítette meg.

A Combinótól nem lehet elvitatni, hogy a Kisvakond egyedül is fel tud szállni rá, de azon az utolsó napon a képek tanúsága szerint mégis az UV vezetőfülkéjében utazott.


szöveg és képek: Török Tamás