Közélet, hírek

Kihirdették a Forbát Alfréd-díj idei nyerteseit!

2020.11.04. 11:05

A Dél-dunántúli Építész Kamara által 2019-ben Forbát Alfréd neves építész és várostervező tiszteletére alapított Forbát Alfréd Építészeti díjat és Építészetért elismerő oklevelet idén 3-3 épületnek ítélte oda a szakmai zsűri. A díjátadót november 3-án, kedden 17:00-kor tartották Pécsett, a Nick Galériában.

A Dél-dunántúli Építész Kamara 2019-ben díjat alapított, melynek idei pályázatát 2020. július 15-én hirdette meg. A szeptember 15-i határidőig 17 érvényes pályázatot nyújtottak be. A meghirdetésben megjelölt Bíráló Bizottság 2020. szeptember 29-én ülésezett, a hirdetményben megjelölt összetétellel.

A Bíráló Bizottságban Molnár Csaba elnök (Dél-dunántúli Építész Kamara), Pelényi Margit (Magyar Építőművészek Szövetsége), dr. Hajnóczi Péter elnök (Magyar Építész Kamara Elnöksége), Karlovecz Zoltán (Magyar Építőművészek Szövetsége), valamint dr. Csaba Ders alelnök (Magyar Urbanisztikai Társaság) vettek részt. A titkári feladatot Sándor Judit látta el.

A zsűri örömmel állapította meg, hogy a tavalyi évben útjára indított építészeti díjért induló 17 pályamű bár tematikájában szerteágazó, építészeti minőségében méltó és rangos módon mutatja be az elért eredményeket.

A benyújtott anyaggal kapcsolatban a bíráló bizottság általános véleményként megállapította, hogy pályázó Tagjaink a kortárs építészet élvonalában dolgoznak, és munkáik túlmutatnak a helyi, regionális szerepen. Méltó helyet foglalnak el az Ország legjobb építészeti teljesítményei között, amit az egyéb szakmai elismerések és díjak is igazolnak.

A pályázatok között a középületek mellett, reprezentálva voltak lakóépületek, és műemléki helyreállítások is. A léptéktől és műfajtól függetlenül a megvalósult művek olyan építészeti és műszaki színvonalat képviseltek, mely a bírálókat – jó értelemben – nehéz helyzetbe hozta. Az értékek összevetésével, méltó szakmai vita során alakult ki a döntés, melynél kimondható, hogy a különbségek csak pozitívumok mentén voltak megfogalmazhatóak.

A bizottság a pályázatot eredményesnek ítélte meg, és alkalmasnak tartotta a beérkezett anyagot, hogy a lehetséges 3 db díj és 3 db elismerő oklevél teljes körben kiosztásra kerüljön. A díjakat 2020. november 3-án adták át Pécsett.

A díjazottak:

Kajári József Tamás – Lakóépület, Szekszárd

A lakóépületek között ritkaságnak számít, ha az építészeti koncepciót megrendelői (köz)ízlés nem téríti el, a megvalósult épület pedig mindkét fél megelégedése szolgál. Jelen esetben is ezt történt, azzal a többlettel, hogy okos és költségérzékeny építési technológia választással, anyaghasználattal megtartható volt az építészeti koncepció és funkció  összhangja.

Karácsony Tamás és Kern Orsolya – Deák ház / Szeniczey kúria, Paks

Az újjáélesztett Kúria a Postaállomás és a történeti beépítést lezáró új keresztház, klíma múzeum épületegyüttese egymást erősítő kerek egészként, kimagasló építészeti alkotás, mely átvezet múltból a jövőbe.

Kiváló lecke számtalan sablonos településképi rendeletet alkotó település számára, hogy az illeszkedés nem a felhasznált építőanyag maga, hanem környezetet értő, ahhoz kellő alázattal viszonyuló építészek és gondolatikat értő közösség sajátja.

Dr. Széll Attila Béla – Ciszterci szállás, Pécs

A Klasszicista műemlék különlegesen alapos, részleteiben is elmerülő – de azokban el nem vesző  eredeti funkcióját megújító helyreállítása, kivételes építészeti, építészettörténeti tudásról árulkodó példaértékű munka.

Az Építészetért oklevél nyertesei:

Denkinger József, Nagy Péter és Rádóczy (f) László – Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda átalakítása és bővítése, Komló

Egy hátrányos helyzetből tudott előnyt kovácsolni ez pályamű. A meglévő épületre ráépített illetve mellé épített új korszerű funkciók önmagukban és épületegyüttesként is elismerést érdemlő építészeti megoldásokkal gazdagították az intézményt.

Kokas Ignác – Pécsi Református Kollégium Általános Iskolája, Pécs

Mértéktartó, ugyanakkor ötletes színképekkel kívül- belül barátságossá és játkossá tett általános iskola következetes építészeti munka, méltán váltotta ki zsűri dicséretét.

Kovács-Andor Krisztián DLA és Tamás Anna Mária DLA – Lakóépület, Pécs Bárány u.

Az elegáns hegyoldalba ültetett villaépület, sima kőhomlokzatával nagyszerűen ellenpontozza a már meglévő kortárs terméskő medenceházat, a Mecsek oldal modern Bauhaus építészeti hagyományait követő, új példaérétkű épületet hozva létre.

Az építészeti tervezés elismerése mellett dicsérettel kell illetni az építészeti mű létrehozásában és a munkák tökéletes kivitelezésében fontos szerepet játszó szakági tervezők és kivitelezők kiváló munkáját.

Pécs, 2020. szeptember 29. A Bíráló Bizottság

 

Szerk.: Winkler Márk