Közélet, hírek

Kiírták az NKA Építőművészet Kollégiumának pályázatait

2023.08.03. 10:43

A korábbi gyakorlattól, illetve a tavalyi rendhagyó évtől eltérően idén augusztusban jelentek meg a Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet kollégiumának pályázati felhívásai. 

Az Építőművészet Kollégiuma kuratóriuma a következő közleményt küldte közlésre lapunknak: „A Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet Kollégiuma tájékoztatja a pályázni szándékozókat, hogy 2023-ban - a múlt évitől eltérően - most jelentek meg a nyílt szakmai pályázati felhívások az NKA honlapján. A kollégium – az öt altémában most meghirdetett, nyílt felhíváson túl - az idei évben nem tervezi további nyílt, egyedi és meghívásos pályázat kiírását. Kérjük, hogy a pályázni szándékozók tájékozódjanak a lehetőségekről az NKA honlapján! Várjuk a pályázatokat!"

Az öt altéma a következő:

1. téma - Alkotói támogatás: kézirat megírására/illusztráció elkészítésére: a magyar építőművészet jelenének és közelmúltjának kutatása, meghatározó értékeinek bemutatása, kiemelkedő munkássággal rendelkező magyar építészek életrajzának megírása, új összefüggéseket felszínre hozó építészetelméleti írások, illetve kritikai tanulmányok létrehozása, építészeti és vizuális környezetkultúra alap-, közép- és felsőfokú oktatásához magas színvonalú segédanyag elkészítése, valamint ezek illusztrálása.

2. téma - Az építészet közéleti szerepe növelésének, széles körű megismertetésének támogatása, kortárs magyar építészeti alkotásoknak és azok alkotóinak médiában és a köznevelésben történő bemutatásával.

3. téma - Hazai és nemzetközi építészeti konferenciák, rendezvények, alkotótáborok, kiállítások, mesterkurzusok és szakmai továbbképzések megrendezésének, valamint a kapcsolódó kiadványok megjelentetésének támogatása.

4. téma - Hazai és nemzetközi építészeti konferenciákon, rendezvényeken, kiállításokon, mesterkurzusokon és szakmai továbbképzéseken való részvétel támogatása.

5. téma - Nemzetközi szakmai szervezetekben való jelenlét támogatására. 

A pályázatokról bővebb információ az NKA honlapján.