Van egy építészeti iroda Moszkvában, ahol esténként mai orosz utópisták gyülekeznek. Ilja Voznyeszenszkij (32), Alekszej Kononyenko (34), és a jelenleg Amerikában élő Mihail Lejkin (34) diplomás építészek és egyben a moszkvai képzőművészeti élet közismert figurái. Építészeti kiállításokat szerveznek, performanszokban vesznek részt, kulturális műsorokat szerkesztenek az orosz tévében. Jóban vannak minden érdekesebb orosz alternatív zenekarral, Voznyeszennszkij maga is gitáros-énekese a romantikus dalaival szűk körben igen népszerű Karabl punkzenekarnak. Építészeti irodájukat, az Obligyinyényije Architektorov-ot 1994-ben alapították. Nevük lefordíthatatlan szójáték, az Építészek Egyesülete szót ferdítették el egy betű megváltoztatásával Jéggé Fagyott Építészek-re. Mivel az akkor formálódó moszkvai éjszakai életben sok embert ismertek, működésük első éveiben leginkább szórakozóhelyeket, klubokat terveztek. "A helyek egyik fele bezárt, a többibe pedig már be sem engednének minket" - kommentálják a változó moszkvai valóságot és inkább új feladatok után néztek.
Szülészet Bethlehemben
A szülészeti osztály hatemeletes, tojás alakú épülete egy nagyobb kórházi épület-együttes része lett volna Moszkva belvárosában. A terv majdnem megvalósult, de a hatóságok végül nem adtak meg az engedélyt. Ettől kezdve Voznyeszenszkijék konceptuális papír-építészetnek tekintették művüket. Utólag rajzoltak még néhány változatot, elnevezték projektjüket Bethlehemi Szülőháznak és részt vettek a tervvel egy pravoszláv tematikájú kiállításon.
"Szerintem nem az a fontos egy házban, hogy miből épül, vagy milyen a homlokzata. Épületünket a Moszkvára jellemző klasszicista építészeti hagyományok szellemében terveztük, de még ez se lényeges kérdés. Megpróbáltunk létrehozni egy teljes anyai biztonságot adó teret, ahol meleg van és jól érzed magad - ennyi a tojás üzenete."
Jégház az Arbaton
2000-ben megvalósult ideiglenes építményük egy jégkunyhó, amelyet Moszkva sétálóutcájában, az Arbaton, egy kelet-ázsiai étterem udvarában állítottak fel. Az igazán szokatlan anyagválasztás ellenére a jurtaszerű, szakrális ház jól idomul környezetének stilisztikai elemeihez.
A belülről kivilágított "jég-mauzóleum" gyönyörűen csillogott a hideg moszkvai éjszakában, majd tavasszal elolvadt.
Erdő az erdőben
"Épületfelújításokon használt állványok szerkezetét szeretnénk összeilleszteni az érintetlen természettel. Felállványozzuk az erdőben a fákat. A gyalogos ember így eddig fel nem fedezett szintekre juthat el, például sétálhat a lombkorona tetején. Az építmény idővel magától átalakul, a növények nőnek tovább, benövik a szerkezetet, egyetlen organikus struktúrát alkotva az 'állványerdővel'."
Mulatságos ötlet, s több szempontból gondolatébresztő is. A technikai civilizáció eme tartozékai, az állványok, fából vannak, "az erdőből származnak". Most visszaviszik őket az erdőbe, hogy beolvadjanak az erdei tájba, a természet legyőzze az emberi tárgyakat, visszahódíthassa elvesztett fáit. Ám felfoghatjuk az egészet szoborszerű környezetvédelmi kiáltványnak is.
A tervnek érdekes története van. Kezdetben csak egy szép rajz volt, több mint egy illusztráció, ám látványtervnek kevés. Egy gazdag moszkvai mecénásnak, aki birtokán minden évben művészeti fesztivált rendez, viszont annyira megtetszett az ötlet, hogy idén nyáron felépítette. Az ötletből táj-installáció lett, megindulhat civilizáció és természet különös birkózása. Valószínűleg nehéz dolga lesz a természetnek, mivel a megrendelőnek máris vannak ötletei: idővel kilátót, éttermet, bárt szeretne az állványokon elhelyezni.
XXI. századi híd a Moszkva folyón
Az Orosz Építészek Szövetsége pályázatot írt ki híd tervezésére Moszkvában. Természetesen Voznyeszenszkijék voltak az egyetlenek, akik nem keresztbe tervezték a hidat, mint mindenki más, hanem hosszában. A 80 méter magas futurisztikus építmény több kilométer hosszan emelkedik a Moszkva-folyó fölé. A többszintes hídon magasvasút fut, ez Moszkva katasztrofális felszíni közlekedésének helyzetét enyhítené. Egy szinttel feljebb gyalogos zóna található, boltokkal, kávézókkal. A zsűrit meggyőzte a szerkezet funkcionalitása. A repülőgép-szárny konstrukciós elvét követő szerkezet ellenáll a magasban fújó szeleknek. A tervet első hellyel jutalmazták. "Mi magunk a beadott terv meghatározott hosszával ellentétben, úgy gondoljuk, hogy a híd a semmiből indul és a semmibe tart, vagyis végtelen" - mosolyognak a tervezők, akik munkájukat inkább szituációs-tervnek, egy huszonegyedik századi közlekedési kérdésre adott ironikus válasznak tartják.
Az Új Moszkva
Ez a munkájuk egyfajta negatív utópia. A puha kőzetű alapra épült moszkvai metropolisz elképzelésük szerint lefelé terjeszkedne. A lehetséges lakóterek a mélyedések falaiban kerülnének kialakításra. És mint Velence valamiféle pokoli változatában, több száz méter mélyen csónakok közlekednének csatornákban. "Oroszországban mindenki a fővárosban akar élni. Fent már nincs hely, tessék, a mélyben is lehet lakni! A napsütésről persze le kell mondani." Ez dezurbanizáció: a város megszűnik város lenni, diszperzivvé válik, minden koordinátája mentén szétfolyik. Az emberek a technikai-történelmi fejlődés bűneiért a mélyben bűnhődnek. A különböző szinteken elhelyezkedő lakások jól fejezik ki a társadalom vagyoni hierarchiáját. És mi lenne a felszínen? A város fejlődése megáll, épületek, hidak és utak helyett erdők és parkok létesülnének, madarak dalolnak, bogarak zümmögnek.
Dantei tervük elméleti előzménye egy tanulmány. A gödrök építészetét 2000-ben írták, mélyedések architektonikus funkcióit vizsgálják (gondoljunk csak lövészárokra, uszodára, sírhelyre, kútra.)
Mint látjuk, a Obligyinyenyije Architektorov tagjait nem az anyag és a forma érdekli, hanem a kommunikáció és a konfliktus. Humanista rendszergazdáknak hívják magukat, akik megrendelőiket megpróbálják visszairányítani önmagukhoz, saját belső identitásukhoz. "Mi csak kitolunk egy reteszt - és a nyíláson keresztül láthatóvá válik a hideg, végtelen kozmosz. Aztán becsukjuk: itt van megint a mi szép, kedves kis világunk!" "Azt szeretnék megvalósítani, ami ma utópiának tűnik. Ehhez először alá kell szállni a pokolba, majd fel kell emelkedni egy liften, ahol minden emelet látszik az üvegajtón keresztül." Ez az első hallásra rendszertelen, az élőszóból táplálkozó, ironikus, szélsőségeket kereső gondolkodás sajátos orosz filozófiai attitűd. Strukturált, mégis rendetlen. Megvalósuló építészeti formáiban pedig jól megfér egymás mellett a high-tech és a barkácsolás.
Az iroda legújabb urbanisztikai pályázati műve egy 45 km-es híd Alaszka és a Kamcsatka-félsziget között. A bolygóközi reptér formavilágát idéző építményben üzleti negyed alakulna, egyfajta új világkereskedelmi központ. A különös helyválasztást Voznyeszenszkij így indokolja: "A híd Nyugatot köti össze Kelettel, csak épp a hátsó végen. Ott két olyan időzóna találkozik, amelyek között a legnagyobb az időeltolódás. Az ott dolgozó üzletembernek lehetősége lesz visszamenni a tegnapba, hogy elintézzen néhány fontos, elmaradt ügyet." Ezzel a munkájukkal idén nemzetközi pályázatot nyertek. Nyugati kortársaik kezdenek felfigyelni rájuk. Moszkvai ottlétekor Koolhaas, a híres holland építész is megismerkedett velük. Jövő februárra pedig meghívást kaptak Párizsba, egy önálló kiállításra.
A Jéggé Fagyott Építészek portréi fantomkép generáló programmal
Balról: Alekszej Kononyenko, Mihail Lejkin, Ilja Voznyeszenszkij
És ekkor még csak a megvalósult vagy papírra vetett tervekről esett szó! De ugorjunk be a Jéggé Fagyott Építészek Egyesületének Moszkva belvárosában levő irodájába (a kapucsengő nem működik, az irodaablakot meg kell dobni egy kaviccsal, Ilja lejön és kinyitja az ajtót). Míg a kollégák a soron következő étterem-átalakításon dolgoznak (unalmas rutinmunka), a konyhában esténként egy szellemi műhely és egy házibuli sajátos keveréke alakul ki. Jönnek a barátok, ismerős művészek Pétervárról. Tea, cigaretta, konyak vagy vodka mellett zajlik a sajátos orosz brainstorming - gondolatok, ötletek a semmiből a semmibe, de mindenképpen a jövőnek. Minden felmerülő technikai utópia megvitatásra kerül: gömb formájú repülő fotelek (a jövő személyautói), műholdról vezérelt helyzetjelző az állampolgárok kezében (Japánban állítólag már mindenkinek van) és végül egy égetően sürgős huszonegyedik századi terv: Orosz fakunyhó szamovárral és Internet-hozzáféréssel. Kinek lehetne ugyanis nagyobb szüksége a földhözragadt valóságtól való menekülésnek, mint a kortárs orosz művésznek?
Nemes András