Épületek/Lakóépület

Kikapcsolódás szemnek, szívnek, hajszolt idegeknek

2010.10.05. 13:48

A Balaton partján található nyaraló igazi feltöltődést, megnyugvást adhat minden tekintetben. Azt, hogy a kis épület a tervek szerinti kialakításban és minőségben valósulhasson meg, nagyban segítették a műhelyterv alaposságú részletrajzok és a tervező, Hegedűs Péter folyamatos jelenléte a kivitelezés során.

Program: Vízparti telken, családi nyaraló (gyerekek, unokák…), időszakos téli használattal, a régi, rossz állagú kis nyaralóépület helyére, a koros fák megőrzésével. Az utca felé alacsony építménymagassággal, a Balaton felé forduló kialakítással, fedett-nyitott kerti terasszal. Az alkalmi téli használat tegyen lehetővé gyors felfűtést.

 

 

 

 

 

 

 

 

A telek szépsége, adottságai, az év- és napszakok állandóan változó látványa inspirálta kortárs épületet a helyhez való viszonya határozta meg. A nádastól védett, szép, koros nyírfák, szomorúfűzek árnyas helyet biztosítottak az új épületnek, mely minden gesztusával a természetes állapotában őrzött kert, nádas, ill. a víz felé fordul. Az utca felé alacsony, a Balaton felé emelkedő földszintes épület a víz felőli oldalon egy „belenyomott”, felhasított tömeggel válik kétszintessé, mely egyben fedett kerti teraszt is képez.

 


 

A gyakori, de időszakos téli használat és a gyors, pontos és alaktartó szerkezetek miatt gyorsan felfűthető Finnforest KERTO ragasztott faszerkezetű épületváz készült. Az emeleti tömeget két befogott acél keret hordja. Az acéltartók egyben a méretre vágott KERTO faváz csomólemezeiként is szolgálnak. Vastag (25 cm) Rockwool hőszigetelés, átszellőztetett vörösfenyő homlokzati burkolatok, Dörken hőtükrös fóliák, átszellőztetett Rheinzink fedés, napvédő üvegezések gondoskodnak a lombos fák alá telepített épület nyári hővédelméről, téli hőszigeteléséről. Egyedi vörösfenyő nyílászárók, üvegfalak, és hajófedélzetszerű gumicsíkos vörösfenyő hajópadló készült, mely a változó páratartalom miatti mozgásokat tolerálja. Az alkalomszerű gyors téli felfűtést ventillátoros kandallóbetét (helyben sok fa!) és NOBO norvég elektromos panelok (vezérelt áramról) szolgálják.

 

 

 

Az egyedi faszerkezetekhez és épületszerkezetekhez műhelyterv alaposságú részletrajzok készültek, és az építés állandó tervezői felügyelettel történt. Az első tél, majd nyár igazolta a beépített jelentős passzív hőszigetelés/hővédelem választását; a nyár hűvös, az alkalmi téli használat könnyen, gyorsan és olcsón fűthető volt. A hely és az épület „összeforrott” viszonya és minősége élmények forrása.

Szöveg és fotó: Hegedűs Péter


vezető tervező: Hegedűs Péter
generáltervező: MATESZ Építész Kft.

kivitelezés:
föld, beton- és vasbeton munka, terep, térburkolat, közművek: KOMÉP 2003 Kft.
fa- és asztalos szerkezetek: MIMA Bt.
acélszerkezetek: Plangár és Társa Bt.
villanyszerelés: Mészáros Gábor
fémlemezfedés: Szántó Fivérek és Kozma Kft.