Épületek/Lakóépület

Kint és bent egysége

2018.02.12. 16:44

Mint számos építésziroda által tervezett villa Budaörsön, ez a beépítés is a design and build szemléletében valósult meg; Halmosi Erik, Prohászka Benedek, Solymár Annamária a megbízást komplex egységként kezelte.

2015-ben „A ház ékkövei” pályázat 2. kategóriájának díjazottja lett a HARCH design and build építész stúdió budaörsi villájának terve. A pályázatot az Internorm Ablak Kft. írta ki, aminek kereteiben olyan elkészült, vagy még folyamatban lévő épületeket vagy épületterveket díjaztak, melyek Internorm nyílászárók felhasználásával épültek meg, illetve terveikben azok szerepelnek (az Internorm aktuális építészpályázata az „Ablak – fény és élet” címet viseli). Amint az alábbiakban olvasható, a Halmosi Erik, Solymár Annamária és Prohászka Benedek közös munkája során azóta megvalósult családi ház kulcselemei a nagyméretű ablakfelületek, amelyek praktikus okokon túl a külső és belső terek közötti kapcsolatteremtésben is szerepet játszanak. Mint a HARCH projektjei, ez a beépítés is a stúdió design and build szemléletében valósult meg: ez azt jelenti, hogy a csapat mind a tervezési, mind a kivitelezési folyamatot koordinálja, tehát a megbízást komplex egységként kezelve, a végeredményt kész termékként adja át[1].

 

 

Az épülettömeg az utcafront felől visszafogott, lapos tetős családi ház látványát nyújtja, ám az U-alakú beépítés lendületes, tagolt struktúrát tár fel. A telekadottságok megfelelő kihasználásával az utcaszint vonalában a ház pincéje található: itt garázsbeálló, mosókonyha és tároló is helyet kapott. A lakórész bejárata és földszinti egysége tehát ehhez képest magasabbra került, azonban e szintkülönbség kiegyenlítődik a ház oldalsó és hátsó kertkapcsolatában. Az előbb már említett dinamikus exteriőr egyik kulcseleme a hátsó terasz felett továbbfutó, közepén nyitott födémszakasz, amely anélkül foglalja keretbe a teraszt, hogy elzárná azt. Ez a gerendás kialakítás rímel az épület végső formáját – illetve magát az alaprajzot – meghatározó átriumos kialakításból adódó térformára is.

 

Az átrium a telek keleti oldala felé nyílik meg, a lakóterek bevilágításában is fontos szerepet játszik. Ez azért is különösen fontos, mivel a napközben használt terek, a család közösségi helyiségei a földszinten találhatók: a konyha, illetve az étkezővel egybekötött nappali. A neutrális színhasználat és a fényes felületű padlóburkolat fokozza a nagyméretű nyílászárókon bejutó fény hatását a téregyüttesben. Mivel az ablakok a hátsó kertre és az átriumra néznek, egyben az enteriőr és a kültéri parkos környezet között is kapcsolatot létesítenek – ezáltal például a terasz a nappali külső folytatásaként jelenik meg.

 

Ez a szándék az emeleten is nyomon követhető, ahol egy tetőterasz-kapcsolatos hálóblokk található. Zöldtetőt egy korábban megépült villánál már alkalmaztak a tervezők, azonban ebben az esetben parkosított erkélyrészről van szó. A környező hegyek uralta panoráma, a füvesített, tavas kert, illetve a szintén növényekkel gazdagított átrium egységet alkot a könnyed, üvegfelületekkel áttört épülettel, amely egyedi részletei mellett is jól illeszkedik a HARCH lakóépületeinek, villáinak jellegzetes formavilágába.

Kőrösi Boglárka


[1] A módszer további előnyeiről bővebben a HARCH weboldalán.

 

Fény és élet

A megrendelői igények egyértelműek voltak: minél több fény és a megálmodott kerttel közvetlen kapcsolat kialakítása. Ennek a H-Arch tervezői a lehetőségek megfontolt kombinációjával tettek eleget: hol egy nyíló erkélyajtó, hol pedig fix elemekkel megtoldott emelő-toló ajtó segítségével. Mindkét verzióban lapos küszöbös kialakítású szerkezetet terveztek be.

 

A megrendelő teljes komfortját az Internorm nyílászárók biztosítják: a 3 üvegréteg körbefutó beragasztással a kiváló hő- és hangszigetelésről gondoskodik (Uw 0,64 értékkel), a kiváló minőségű vasalatokkal a több száz kg súlyú ajtószárnyat is könnyedén lehet mozgatni.


 

Az Internorm KF 410 ablakban hőszigetelő granulátum gondoskodik a tovább javított hőszigetelésről (Uw 0,62). A lekerekített vonalvezetésű fehér ablak jól illeszkedik bármilyen enteriőrhöz, a homlokzati megjelenést a külső alumíniumborítással a tervezői elképzelések határozzák meg. Az egységes külső aluborítás következetesen megjelenik minegyik nyílászárón, kialakítástól függetlenül. Az ablak stílusában készül az egyszárnyú teraszajtó is.

Beépített termékek:

  • Internorm KF 410 fehér műanyag ablak barna HM817 alumínium borítással home soft designkialakítással
  • Internorm KS 430 műanyag emelő-toló ajtó barna alumínium borítással
  • Beszállító adatai: Ajtódesign Kft. Budaörs