Kisépületek mintakönyve - szecessziós típusházak határon innen és túl
A Kisépületek mintakönyve egy 1910-ben, Aradon kiadott szecessziós mintatervgyűjtemény, mely kevésbé ismert, mégis említésre méltó mű. Nagyobb falvainkban és vidéki városaink csendesebb utcáiban a mai napig találkozhatunk olyan házakkal, melyek e gyűjtemény alapján épültek, így még mindig meghatározza településeink képét. A kötetet Merényi György mutatja be.
Aradon 1910-ben Trepák István kiadó és Hullay István építész Kisépületek mintakönyve című műveikre jelentették be tulajdonjogukat.
"A mű 56 lapból áll. Tartalmaz: teljesen modern, eredeti színezett földszintes, közbeépített, sarok- és üzleti házakat, nyaralókat, takarékpénztárt, mozit, iskolát, kórházat, községházat, templomot, kápolnát, sírboltot stb. Alap-, keresztmeszet- és részletrajzokkal. Egy lap 34,5 x 45 cm." – olvashatjuk egyik első kidása címoldalán. Bővített kiadásait még 1928-ban is reklámozták, a gyűjteménynek ismert magyar és német nyelvű változata is.
A kiadóról és Hullay Istvánról nincsenek részletesebb ismereteink, ám a mű egyik első kiadásának példánya, amely Saly Noémi várostörténész gyűjteményében található, e nélkül is tanulságos: stílustörténeti kalauz és mintaterv gyűjtemény. Néhány „kockaház" korabeli típustervét is tartalmazza, jóllehet zömében sorházas beépítéshez készült családiház terveket vonultat fel.
Az épülettervek homlokzatain a későszecesszió formavilága köszön vissza. Itt hullámvonalak helyett már elsősorban a geometriai formák, ezek variációi a jellemzőek. Bizonyos értelemben leképezései ezek a nagyvárosi bérpaloták és más középületek hasonló törekvéseinek. Ugyanakkor jó érzékkel adaptálódnak a földszintes családi házak adottságaihoz. Szimmetrikus és aszimmetrikus homlokzat tagolások ugyanúgy megfigyelhetők, ahogyan a hagyományos tetőformák mellett a franciásabb „manzárdszerű" tetőszerkezetek is. Jellemzőek a szintén a későszecesszióhoz kötődő geometrizáló pártázatok, néhol kisebb tornyok megformálása is. Ugyanekkor – még ha visszafogottan is – ám megjelenik a magyar népi kultúrából eredeztethető, geometrikussá stilizált ornamentika (növények, madarak stb), mintegy karakterizálva ezt az összhatásában kozmopolitább formavilágot. A mintagyűjtemény figyelemre méltó értékei közé tartozik, hogy az épülettervek színesek, ez azért is fontos információ, mert nem mindig ismerjük pontosan a szecessziós épületek eredeti színeit.
Nemcsak a homlokzatok megformálásának az eszköztára, hanem különösen az alaprajzok árulkodnak arról, hogy egyfajta polgári világot, ennek önálló kereteit álmodta meg a gyűjtemény tervezője. A legtöbb alaprajzon a nagyvárosi bérpaloták lakásainak a polgári igényekhez alakított tipikus elrendezése figyelhető meg. A gyűjtemény alaprajzain végigtekintve ez utóbbiak egyszerű adaptálása is. Így legtöbbször a három nagy lakóhelyiség (mint egymásba nyíló szobasor) az ebédlő,-a szalon és a hálószoba, valamint a csatolt helyiségek (előszoba, konyha, éléskamra, ritkábban cselédszoba), kapcsolatrendszerét jelenti. A cselédszoba hiánya utalhat arra is, hogy az alsó középosztály igényeihez igazodtak a tervező által javasolt egyedi háztípusok. Jóllehet a tervrajzokon külön nincs megnevezve, ám miután a kollekció címében szerepel, feltételezhetjük, hogy a kétszobás típus ebbe a kategóriába is sorolható, ám lehet nyaraló is. A modernebb, funkcionálisabb elrendezésre alig találunk példát: ilyenek leginkább az épületek adottságihoz igazodó szobaelrendezésből keletkeztek. Ezeken változik az egymásból nyíló lakóhelyiségek tradicionális kapcsolati rendszere, szellemesebbek a csatlakozások, illetve megjelentek újabb közlekedőterek is. Miután önálló épületekről, családi házakról van szó, figyelemre méltó a változatos belépők (kapualj, lépcsők, verandák, előterek, stb.) elhelyezése, ezek illeszkedése az alaprajzokhoz, kapcsolati rendszerük. Tervezőnk itt mindig konzekvensen, nyilván a praktikum, a funkcionalitás szempontjait kötelezően figyelembe véve járt el.
A gyűjtemény különlegessége, hogy közösségi épületek terveit is tartalmazza: iskola, mozi, templom, községháza stb. terveit is láthatjuk. Utóbbiak stílusa szépen idomul a lakóházakéhoz. A mai szemlélő számára nemcsak a Kós Károly ihlette stilisztikai hasonlóságok, hanem ez utóbbiak ténye a megvalósult budapesti Wekerle-telep együttesét is felidézi. Ugyanekkor a községháza megnevezés egyben utalás a településtípusra is, ahová vélhetően a tervező ezeket a családi házakat elképzelte, ám a mozi már modernebb, városiasabb életformát feltételez. Előre mutató tehát e későszecessziós tervtár, egy modernebb, kulturáltabb környezet megépülésének igényét sugallja. Konzekvens stílustörténeti kelléktára mellett ez a másik fontos erénye. Mindezek mellet kiegészíti az ismert Kotsis Iván-féle egyszerű falusi családi ház terveket (1913), majd a húszas években a Weichinger Károly által ajánlott terveket is. Figyelemre méltóak Kotsis szavai, aki így ír: „Ne azon vitatkozzunk, hogy miképpen tegyük építészetünket magyarrá, hanem először tegyük azt a nagy átlagában nívóssá; a magyarság kérdése majd önmagától oldódik meg, mert a magyar jelleg a tehetséges magyar építész jó munkáján önként kiütközik anélkül, hogy azt a tervezés előtt külön programba venné." Kotsis Iván: Kis falusi lakóház, 1913.
Képmellékletünkben az 1910-ben megjelent tervtár példái mellé a városainkban, községeinken, ám akár a főváros külső kerületeiben is megmaradt hasonló épületekből is válogattunk. E kisvárosias, családi házas épületek ritkábban kerülnek lencsevégre, úgy tűnik marginális helyzetűek. E fotókkal is szeretnénk közelebb hozni a Monarchia kora utolsó évtizedében keletkezett, ám időben ezen messze túl is mutató építészeti világot még akkor is, ha nem feltétlenül megegyezők a Hullay-féle gyűjtemény példatárában láthatókkal, ám hasonló bensőséges és igényesen kivitelezett építészeti kultúrát tükröznek. Határon innen és túl sajátos, azonos arculatot fedezhetünk fel általuk akár például Kaposvár, Nagyvárad, Szabadka kisebb utcáiban ugyanúgy, amint falvaink egykori polgárosodó világát tükröző építészeti örökségünkben.
Merényi György
Szerk.: Paár Eszter Szilvia
