Kísérlet a város holisztikus vizsgálatára

A MOME Elméleti Intézetének 2010. március 16-17-i, két napos Város Szimpóziumán (kurátor: Ferkai András, Horányi Attila, Illés Anikó) több különböző tudományos és művészeti terület ismert képviselője vett részt. Előadásaik rövid összefoglalása Keisz Gabriella beszámolójában.

A két napos előadássorozat felszólalói a város jelenségéről alkotott kérdésfeltevésekre igyekeztek válaszokat találni. A várostervezés aktuális problémái, a kultúra létező, vagy nem létező befolyása, a nagyvárosi életformák sajátosságai és azok előfeltételei kerültek boncasztalra. A gazdaság és politika szerepe mellett felmerült a művészet és a kultúra pozitív hatása a városi környezet élhetőbbé és színesebbé tételében.

Az első tematikus blokk előadói a művészeti alkotások motívumaként és témájaként megjelenő nagyvárost mutatták be, valamint azt kutatták, hogyan reprezentálódik a város különböző művészeti médiumokon keresztül.

 

 

Cs. Plank Ibolya előadásában kiemelte, hogy a városképeket megörökítő fotográfiai dokumentumok rendkívül fontosak a kulturális emlékek megőrzésének szempontjából, mivel emléket állítanak mára már gyökeresen átalakult városokról, épített környezetről. Csuhai István azt elemezte, hogyan reflektál a kortárs irodalom a nagyvárosi környezetre, milyen topográfiai pontossággal jelenhetnek meg városi helyszínek egy-egy műben. Sokszor rendkívül pontos és részletgazdag leírásokkal találkozhat az olvasó, melyek alapján egyértelműen beazonosíthatók bizonyos városrészek, utcák, útvonalak, melyeket a szereplők bejárnak.

A fotográfia és az irodalom mellett a filmben is jelentős szerepet kap a városok ábrázolása: nemcsak kulisszaként jelenik meg, hanem témát is szolgáltat a műalkotásoknak. Vámos Dominika számos alkotást mutatott be a műfaj születésétől napjainkig, melyekben nagy hangsúlyt kap a városi környezet. György Péter előadásának középpontjában a városok kulturális szövete és politikai gazdaságtana közötti összefüggések álltak. Budapest nagy problémája szerinte az, hogy olyan kulturális beruházások valósulnak meg, amelyeknél vagy egyáltalán nincs, vagy problematikus az urbanisztikai kontextus. Az alapvetően szétszórtan elhelyezkedő kulturális intézmények megnehezítik azt, hogy például a bécsi első kerületben kialakult múzeumnegyedhez hasonló kulturális városrészt lehessen létrehozni. Túl sok egymástól távol eső helyen túl keveset lát az érdeklődő, a múzeumok elhelyezkedése nem egyeztethető össze az emberek városhasználati habitusával és kulturális igényeivel. A tőke szabályozása és irányítása lenne megfelelő eszköz arra, hogy a kulturális kontextusba be lehessen avatkozni, mivel a beruházók érdekei a legtöbbször nem esnek egybe a városlakók igényeivel.

A délutáni előadások a várossal való lehetséges bánásmód kérdését járták körbe. Elsőként Aczél Gábor beszélt a 21. század urbanisztikai kihívásairól: előadása a közelmúltban és a jövőben bekövetkező demográfiai változások, a gazdaság, a társadalom és a környezet fenntartható fejlődése, valamint a mobilitás kulcsszavai köré épült fel. Prognózisa szerint a munkakörülmények megváltozásának következtében egyre kevesebb lesz az aktív dolgozó, valamint egyre több szabadidő áll majd az emberek rendelkezésére, így a jövő egyik kihívása az lehet, hogy a városoknak több teret kell biztosítaniuk a szabadidő eltöltésének.

 

 

Egyrészt ehhez is kapcsolódik a zöld területek védelmének fontossága, másrészt pedig a klímaváltozás hatásaihoz is, melyek ellensúlyozásához szükséges a környezetbarát közlekedés és az energiagazdálkodás. Schneller István szerint Budapest nemcsak arculatilag van szétesve, de a rendszerváltás óta a bevásárlóközpontok, lakó-, illetve irodaparkok elburjánzása által keletkező urbánus szigetek a város textúrájának szétesését is eredményezték. Figyelembe kell venni, hogy a város nem csak egy organikus képződmény, hanem montázs is. Magyarország egyik legnagyobb problémája, hogy a városrendezés nincs központosítva, vagyis nem állami, hanem önkormányzati szinten folyik, ezért lenne szükséges a beruházások kordában tartása komolyabb szabályozások révén. Schneller felhívta a figyelmet a közterek fontosságára is, valamint a civilek felelősségére és a tervezési folyamatba való integrálásának szükségességére is, hiszen őket érintik közvetlenül a változások.

Takáts József a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt kapcsán a kulturális kiindulópontú városfejlesztési lehetőségekről beszélt. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet egy adott város sajátságaiból kiinduló, hosszabb távon való gondolkodás fontosságára, hiszen egy-egy épülő kulturális létesítménynek mindenkor gazdaságosan kell működnie. A kultúra nem csupán egy ágazat, miként a legtöbb önkormányzat kezeli, a kulturális városfejlesztés egy város életének szinte minden területét befolyásolja. Így annak sikerességéhez egy olyan holisztikus szemléletmódra van szükség, amely a kulturális fejlesztéseket a beruházási kérdéseken túl egyben kezeli a városi lét minden szegmensével. Hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy a fejlesztők ismerjék a környezetet, amelybe beleavatkoznak, hiszen csak így tudnak valóban eredményes és hosszabb távon is sikeres munkát végezni.

Az előadások utáni kerekasztal-beszélgetés folyamán újabb problémák merültek fel, melyek központi motívuma a kulturális városfejlesztés felvirágzásához szükséges alapvető szemléletváltás volt. Az beszélgetők szerint a különböző pályázati lehetőségeken kívül az jelenthetné a megoldást, ha a városvezetések ágazatokban való gondolkodását felváltaná egy olyan holisztikus gondolkodásmód, amely a politikai erő és a költségvetést komplex fejlesztésekre fordítaná. A résztvevők egyetértettek a közszféra városfejlesztési politikában való aktív szerepvállalásának fontosságát illetően is.

 

 

Lehetségesnek tartották, hogy ezt még mindig a rendszerváltás után a társadalmon eluralkodó állam-ellenesség gátolja, illetve az, hogy a rendszerváltás óta tulajdonképpen nem történt meg az állam és a közérdek újragondolása. Véleményük szerint a közszférából a magánszférába való tőkeátcsoportosítás erodálta a közjóval kapcsolatos elgondolásokat, és ebből származik az is, hogy az emberek többsége – szemben a privát pozitív kicsengésű fogalmával – a közösségi fogalmát hajlamos egyfajta rossz megtestesítőjeként felfogni.

A másnap délelőtti, nagyvárosi életformával foglalkozó sorozat előadói az urbánus életformát és városi környezetet pszichológiai megközelítésből mutatták be. Bodor Péter kutatásai során arra a kérdése kereste a választ, hogy léteznek-e a városi vagy vidéki életformából adódó regionálisan eltérő nézési dialektusok. Az elvégzett kutatások bizonyítják, hogy mások a látás keretei a városban, mint vidéken. Ez az eltérés megnyilvánul például a városi emberek szemkontaktus-kerülő magatartásán szemben a vidéki emberekével, akik sokkal gyakrabban szkennelik az utcán velük szemben elhaladók tekintetét, ismerősök után kutatva. A kísérletekből kiderül: társas konstrukcionalista keret szerint kreálódik a vizuális információk feldolgozása, vagyis a nézési viselkedési mintázatok társas alapon szerveződnek.

Csizmady Andrienne előadása az alulról induló kulturális kezdeményezések szerepét és jelentőségét mutatta be a városrehabilitációban, amelynek Nyugat-Európában már régóta van hagyománya. A kulturális tőke és a kreatív ipar megjelenése jelent megoldást sok esetben egy-egy leromlott környék problémáira. Ám úgy tűnik, szinte mindig ugyanaz a forgatókönyv játszódik le: a felújítások miatt megugró ingatlanárak következtében a revitalizált városrészek dzsentrifikálódnak, így a korábban pezsgő kulturális központok eredeti lakossága és látogatói a steril környezet és arculatváltás miatt elhagyják a környéket.

Dúll Andrea a városi élet környezetpszichológiájáról beszélt. Véleménye szerint a várostervezésnek figyelembe kell vennie bizonyos pszichológiai funkciókat is, mivel a város rendkívül összetett módon befolyásolja életünket, nem csak attitűdjeink lehetnek vele kapcsolatban, de identitásunkat is meghatározhatja. A „bűnös város” ingerhalmazának potencionálisan egészségkárosító és lélekromboló hatásait szemléltette, valamint kitért az urbanophobia és -philia jelenségeire is: egyeseket kifejezetten nyomaszt a városi környezet, míg a város szerelmesei sokszor észre sem veszik annak negatívumait.

Hoyer Mária Egyszer használatos kapcsolatok világa címmel mutatta be a nagyvárosi élet hatását a mai droghasználók szemszögéből. A rendszerváltás óta Magyarországon is uralkodó fogyasztói kultúra folyamatosan stimulálja az embereket, felgyorsult életformát eredményez. Ez a változás megmutatkozik a fiatalok droghasználatában is: a korábban jellemző, mély lélektani problémákra visszavezethető ópiát-fogyasztással szemben a '90-es évek óta sokkal inkább a stimulánsok használata jellemzi őket. Ezek a fiatalok a fogyasztói társadalom termékeinek tekinthetők, nem függnek semmitől és senkitől (az őket kezelő pszichiáterek is csak eszközök a szemükben), a drogok használatát bármely más jellegű fogyasztással egyenértékűnek tartják.

 

 

Polyák Levente az építészeti determinizmusról, az építészet testre, viselkedésre, lelkiállapotra, morálra gyakorolt hatásáról beszélt. A modernitás projektje a rendszerezés, rendteremtés, kontroll gyakorlása volt, de ezen törekvések mellett rendkívül fontos szabad terek hagyása is a városi környezetben. Erre lehet példa a creative workspace, ahol a dolgozók a feladatuk ellátásához szükséges ingerdús, inspiratív, de funkcionálisan kialakított környezetben végezhetik munkájukat.

Az utolsó blokk előadói a köz-tér, a művészet, a kultúra, a politika és a társadalom összefüggéseit járták körbe. A bemutatott alkotások a városi köztereket színpadként, vagy kiállítótérként felhasználva igyekeznek művészi eszközökkel provokálni, és a városlakókat ily módon környezetükre, valamint annak problémáira történő reflexióra ösztönözni. Bodóczky Antal a Medence-csoporttal, valamint a MOME vizuális kommunikáció tanszékének diákjaival megvalósított projektjeit mutatta be, mint például a Sziget Fesztiválra tervezett Meduza sátrat, vagy a Vízi Édenkert névre hallgató, paradicsomi állapotokat megidéző kinetikus installációt. Projektjeinek egy része a városban elhelyezett, de a környezetre nem reflektáló alkotás, másik része pedig a városból táplálkozó, a környezetre reflektáló alkotás.

Lakner Antal a Téreltérítés Munkacsoport akcióit mutatta be, melyeket az adott városi környezetbe történő mikrobeavatkozásokként definiált. Ilyen a 2008-ban a Képíró utcában felállított Mátyás Szellőző, egy szőnyegként kigurítható vagy feltekerhető gyalogátkelő, valamint a 2009-es Placcc fesztivál keretében a Blaha Lujza téren felállított, a levegőt balatoni algákkal tisztító Szmogreduktor. Nagy Edina és Hoch Bea az Agents & Provocateurs című, az illetékességre és a provokációra összpontosító művészeti projektet mutatták be, amely magába foglalja a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben megrendezett kiállításukat, egy online elérhető archívumot és workshopokat is.

A két napos szimpózium lehetőséget teremtett a városról alkotott gondolatok, vélemények megvitatására, új diskurzusok kialakítására. Mivel több különböző tudományos, illetve művészeti területen működő előadó szólalt fel, új megvilágításba kerültek a városi léttel, várostervezéssel kapcsolatosan eddig felmerült problémák. Bebizonyosodott, hogy a kultúrának legalább akkora jelentősége lehet egy város fejlesztésében, mint bármely más beavatkozásnak, de ez a jótékony hatás csak abban az esetben valósulhat meg, ha a tőke a politikával, a várostervezéssel, civil kezdeményezésekkel valamint a lakossággal együttműködve, komplex gondolkodásmóddal áll a problémák megoldásához.

Csala Kriszta, Keisz Gabriella
egyetemi hallgatók
MOME, Design- és művészetelmélet szak

Kurátorok: Ferkai András, Horányi Attila, Illés Anikó