Kísérleti állam kísérleti iskolája: VHUTEMAS

Megközelítőleg kétezer hallgatóval, a szovjet avantgárd csúcsfiguráival, a Bauhauséhoz hasonló képzési struktúrájával és ingyenes oktatással tört a modern mozgalmak intézményesítésére a lenini szovjet állam legnagyobb hatású művészeti iskolája, ahol Malevics, Tatlin, Kandinszky, Melnyikov és El Liszinszky is tanított.

A következő túl rövid és túl felületes cikk egy olyan intézményről szól, melyet olvasóközönségünk zöme bizonyára ismer, ugyanakkor nem gyakran olvashat róla. Legalábbis semmiképp sem annyit amennyit kellene. A szovjet avantgárd központi iskolája, a Bauhaussal párhuzamos és hasonló oktatási struktúrában és szellemi-politikai vezérelvek mentén működő művészeti intézmény. Ez a VHUTEMAS. 1920-ban alapított rövidéletű forradalmi építészeti, ipari és képzőművészeti műhelyekből álló oktatási komplexum, melyben Malevics, Rodcenko, El Liszinszky, Konstantin Melnyikov, Uitz Béla és a nemzetközi avantgárd mozgalmak számtalan központi alakja oktatott és tanult.

Rövid alakulástörténet

A VHUTEMAS (Felsőfokú Művészeti-Technikai Műhelyek) három korábbi intézményből (Moszkvai Festészeti, Szobrászati és Építészeti Tanintézet és Sztroganov Művészeti és Ipari Akadémia és az ezekből összeolvadó Szabad Állami Művészeti Műhelyek) alakult, a megszilárduló lenini állam központi utasítására. Fontos, hogy a VHUTEMAS egy sűrűn átpolitizált környezetben jött létre. Oroszország súlyos háborús veszteségei, a bolsevik forradalom nyomán kialakuló polgárháborús állapotok és a közel 23 millió négyzetkilométeres birodalom teljeskörű politikai, ipari, társadalmi és kulturális újjászervezése – szovjetizálása felerősítette a rövidéletű lenini államapparátus elnyomó gesztusait, ugyanakkor minden korábbinál (és későbbinél) szélesebb teret engedett a radikális kísérleti kultúraformáknak. Ennek elsődleges biztosítéka az az 1920-as párthatározat volt, amely a különböző, akár a proletárdiktatúra kultúrafelfogásával ellentétes csoportosulások szabad intézményes működésének biztosításáról szólt. Ez kettős helyzetet teremtett, hiszen a konzervatív kultúrélete részben megőrizhette pozícióit és intézményeit, ugyanakkor mozgástere a teljes ország ideológiai átalakulása következtében radikálisan szűkült. Ebben a légkörben a kulturális intézményrendszer sokszínű és integratív, ugyanakkor sűrűn változó, kevéssé stabil és alapvetően a forradalmi átalakulásokat pártoló csoportoknak kedvező rendszere alakult ki. A tíz évig működő VHUTEMAS a friss szovjet államhoz kötődő intézmény volt, így Lenin halála után, az avantgárd művészetet imperialistának bélyegző sztálini diktatúra megszilárdulása után az intézményt feloszlatták, meghatározó alakjai menekülni kényszerültek.

Új állam – Új intézményrendszer

A felépülő új állam legjelentősebb képzőművészeti mamutintézménye, a Kandinszky vezette Művészeti Kultúra Intézete (INHUK) volt, melybe – már Kandinszky távozása után – integrálódott Majakovszkij-val fémjelzett LEF („Balfront") folyóirat köré csoportosuló közösség, mely széleskörű hatást gyakorolt a forradalom pártján álló művészekre. A LEF célja a társadalom totális kulturális újjáalakítása volt; az új ember és új társadalom megformálása, kiszámolása, megtervezése. A bolsevik hatalomátvétel ellenére pozíciójukat megtartó konzervatív akadémiai elit felváltásáért, a megnövekedett pozícióval bíró LEF csoport élesen bírálta az újjáépülő nem avantgárd intézményrendszert. A LEF hatására a továbbra is konzervatív szemléletben működő, ám frissen alakult Szabad Állami Művészeti Műhelyek megújításáért szót emelő építészhallgatók járták ki tulajdonképpen a VUKTEMAS megalapítását.

Képzési struktúra

A VUKTEMAS oktatási struktúrája több szempontból is hasonlított a Bauhaus centrikus felépítéséhez. Ugyanúgy egy multidiszciplináris alapképzéssel indult, melyben az intézmény összes friss hallgatója művésztelméletei, színtani és anyagtudományos ismereteket szerezhetett. Az előképzés négy tematikus blokkra bomlott: szín, vonal, tömeg, tér.

Az intézményes felépítést az elődiskolák összeolvasztott intézeteiből hozták létre és bővítették új irányokkal. Két képzőművészeti (szobrászat és festészet), egy háromosztatú építészeti (a konzervatív akadémikus építészet megmaradt és kibővült a LEF nyomán az Egyesült Baloldali Műhellyel és a Kísérleti Építészeti Műhellyel) és öt tárgyalkotó, az ipari termelésre és a craft-alapú tervezésre fókuszáló műhellyel (fa, fém, textil, grafika, kerámia). Az alapképzés a Bauhausénál hosszabb, fél év helyett két évig tartott, utána szakosodás, az utolsó, negyedik évben pedig mentorált alkotófolyamat következett.  

A Bauhaus híres oktatási diagrammja közepén a BAU, vagyis az ’építés’ áll, mint minden oktatott tevékenység csúcsa. VHUTEMAS elképzelt diagrammja inkább egy fánkra hasonlítana, nem telt körre, hiszen olyan, a képzési hierarchia csúcsán álló központi tevékenység, mely minden korábbi stúdium kifutásaként értelmezhető, a lazán definiált alkotáson kívül nem volt.

Az oktatás szellemiségét mélyen áthatotta a kísérletezés. A művészeti kutatás kibővült a társadalom és reáltudományok beemelésével végzett kísérletekbe. A műhelyek mellett laboratóriumprogramok működtek, melyeknek kimondott célja volt a designtevékenység tudományos racionalizálása. Az iskola oktatásszervezésében érzékelhető a századfordulón kiszélesedő pszi-tudományok oroszországi térhódítása. A VHUTEMAS ugyanakkor vitaplatformként is funkcionált a konzervatív akadémiai intézményrendszerből érkező és a különböző avantgárd mozgalmakban központi szerepet játszó vagy protoavantgárd hagyományokra építő oktatás között. A vitaplatform-jelleg 1923-tól némiképp szűkült, amikor az iskola minden diák számára kötelező jelleggel elsajátítandó tantervét a szovjet avantgárd zászlóshajó-intézménye a már említett INHUK határozta meg. Ezzel tulajdonképpen teljességében intézményesítette a nemzetközi, de elsősorban a szovjet avantgárd irányzatok művészeti gyakorlatait, szerteágazó kulturális szemléletét, ideológiai elköteleződését és képviselőit. Az intézmény több, mint kétezer hallgatója tehát pályára volt állítva. A hallgatói létszám a magánintézményként működő Bauhaus kétszerese volt, az oktatásra pedig minden 16 évet betöltött orosz állampolgár jogosult volt a VHUTEMAS-ban.

Ideológia

Nehezebb egységes ideológiáról beszéni az intézmény kapcsán, mint gondolnánk. Természetesen, igazodva az állami direktívákhoz a forradalom elfogadása és a kiépülő szovjet állam támogatása és az új államberendezkedés től való függés mélyen meghatározta az intézmény működését. Az új rend társadalmi elfogadtatásáért, a proletárforradalom ügyének megismertetéséért és az állam vizuális kommunikációjának megalapozásáért, a szovjet design új intézményrendszere megkülönböztetett feladatot kapott. A propagandát. Ez azonban nem azonosítható az intézmény ideológiájával, pusztán ideológiai funkciójával. A VHUTEMAS oktatói és hallgatói, bár jellemzően a modern mozgalom különböző ágaihoz tartoztak, jellemzően kötődtek annak munkásmozgalmi gyökérzetéhez, mégsem sorolhatók egyként valamely ideológiához. Az ezoterikus gondolkodás (például Kandinszkíjnál) éppúgy jelen volt, mint a hiperracionális. A forradalomban vállalt vagy nem vállalt különböző szerepek tovább polarizálják az intézmény képét.

Az iskola integratív, kommunalisztikus, együttműködése és az alkotói és szakági hierarchiák felbontására törekvő holisztikus szemléletmódja sokkal inkább helyezhető az ideológia szerepébe, mintsem a kortárs szovjet politika bármely elnyomott vagy támogatott iránya. A VHUTEMAS alapvetően a széleskörű és osztályokon átívelő, a társadalmat újjászervezni képes alkotást tűzte zászlajára. A modern mozgalmak konstruktőrkaratere állt az intézmény alkotószerep-felfogása középpontjában, célja pedig a modern ipari társadalmak technológiai-kulturális újraalkotása volt.  

A vég

A VHUTEMAS 1930-tól különböző önálló intézményekre bomlott, a modern mozgalmakat mint az államra veszélyes, széles nyugati kapcsolathálóval bíró burzsoá kultúrát pedig üldözőbe vette a sztálini elnyomás. Az intézmény kortárs megítélése pozitív. A modern építészet, az avantgárd képzőművészet, a fotográfia, a médiaművészet, a grafika, a tárgytervezés és a design majd minden területénének egyik legjelentősebb intézményének tekinthetjük. Mégis, kissé mintha a Bauhaus fénytörésében létezne. Ennek pontos magyarázata legalább egy új és részletesebb cikket igényelne, ugyanakkor két aspektusra fontos rávilágítani.

A VHUTEMAS egy forradalmat és polgárháborút túlélő, komplett politikai átrendeződésben átesett világbirodalom intézménye. Sokkal szűkösebb anyagi keretek között működő, sokkal alacsonyabb életszínvonalon élő társadalom iskolája volt. Olyan intézmény, melynek lényegi eleme az ipari technológiák kulturális integrációja volt, egy abban az Oroszországban, amely sokkal kevéssé koncentráltan volt iparosodott, mint a weimári Németország.

A modern mozgalmak nemzetközi elfogadtatása legerősebben az euroatlanti térség centrumállamaiban történt a második világháborút követően. Ebben az időszakban mind Nyugat-Európában, mind pedig az Egyesült Államokban, a hidegháborús feszültég miatt a szovjetellenesség pártokon átívelő konszenzus volt, amely a kultúraszervezést és a kultúrafogyasztást is áthatotta. A Szovjet érdekszféra országaiban, így például nálunk a Keleti-Blokkban is az absztrakt képzőművészet, rövid ideig a modern építészet és általában a sztálini berendezkedés által nem elfogadott alkotótevékenység, így a VHUTEMAS is, tabu volt.  

Az intézmény kortárs emlékezete szerencsésen erősödni látszik, ám médiareprezentációja korántsem tükrözi jelentőségét.  Ez az írás részint ezen kívánt javítani, építészek és épületek nélkül, egy téma beharangozójaként.

 

Felhasznált irodalom: 

Ferkai András. Konsztantyin Melnyikov, Akadémiai Kiadó, 1988

https://walkerart.org/magazine/institutionalizing-the-avant-garde-vkhutemas-1920-1930