Kismező, Nagymező, Broadway
Bácskai Vera történész ismertetője a Kismező, Nagymező, Broadway című vaskos tanulmánykötetről, melynek szerkesztője Kemény Mária.
Bácskai Vera történész ismertetője a Kismező, Nagymező, Broadway című vaskos tanulmánykötetről, melynek szerkesztője Kemény Mária. Elhangzott a november 11-i könyvbemutatón az Ernst Múzeumban.
Megtiszteltetés, de ugyanakkor nagy öröm számomra az a feladat, hogy én mutathatom be a Kemény Mária szerkesztésében megjelent Kismező Nagymező-Broadway című kötetet.
Öröm, mert már régen áhítoztam arra, hogy az egyes épületekről ne csak azt tudhassuk meg, hogy ki építtette, ki volt a tervezője, ki volt a kivitelező, és aprólékos részletességgel megismerhessük – az amúgy is látható – homlokzat szépségeit, stílusát. Szerettem volna, ha azt is megtudhatnánk, kik voltak, kik lehettek ezeknek a házaknak lakói, milyen körülmények között éltek itt, milyenek voltak lakásviszonyaik. Összhangban volt-e a díszes, vagy kevésbé díszes, de mégis tekintélyt parancsoló homlokzat a mögötte meghúzódó lakások élhetőségével, megfeleltek-e a korszak higiéniai, kényelmi követelményeinek. Mi újat hoztak a 19. század második felében emelt bérházak a korábbi korszak földszintes, falusias jellegű épületeinek lakásaihoz képest, mennyit lendített a kiépülő infrastuktúra a lakások higiéniai állapotán. Hogyan reagáltak a tulajdonosok, a háziurak a változó igényekre, mit rombolt a társbérletek, leválasztások rendszere a lakásállományon, és mit a szocialista tanácsok vétkesen hanyag karbantartása. Megváltozott-e a lakók összetétele e korszakban, és mit tettek, tudtak tenni az omladozó házak, a 20. század komfortigényeinek meg nem felelő lakások korszerűsítésére. Mit nyújtottak, mit nem nyújtottak lakóiknak a második világháború után emelt – az utca egységét sokszor megbontó - modern épületek. És hogyan formálták egy-egy terület életét az itt emelet középületek.
Nos, a jelen kötet e kívánalmakat igyekszik teljesíteni egy, a Terézváros (később Teréz- és Erzsébetváros) térkialakításában, és az egész város kulturális életében jelentős utca köz- és lakóépületeinek bemutatásával. Ezt a szemléletmódot igyekeznek a tanulmány szerzői messzemenően megvalósítani. És ha nem minden tanulmánynak sikerült ilyen a komplex módon megközelíteni kutatása tárgyát, a kötet egésze választ ad a kérdésekre, és további kutatásra is ösztönöz.
A forrásadottságok, illetve források feldolgozottságának mai állapotában érthető módon inkább a lakásokról, mint azok lakóiról tudnak a szerzők információkkal szolgálni. Kivételesen szerencsés helyzetben vannak e téren a 20. század első felének kutatói, akik feldolgozhatták és elemezhették a bérlőket és lakásukat egységben bemutató 1941. évi népszámlálási íveket, melyek legalább a 2. világháború előestéjének helyzetéről pontos, részletgazdag képet adnak. Példaszerű elemzésükkel szolgálnak Fabó Beáta, illetve Nagy Ágnes és Rigó Máté tanulmányai.
A többi korszakról csak véletlenül fennmaradt, jóval kevesebb adatot tartalmazó házbérívek, vagy nyilvántartás alapján lehet sokkal kevésbé pontosan meghatározni egy-egy épület bérlőinek körét. A korábbi korszakokra csak adókönyvek (már ahol megmaradtak) munkaigényes kutatásai adnak némi felvilágosítást, ezek is csak egész ház, és nem az egyes lakások vonatkozásában. Csak remélni lehet, hogy a címtárak majdani digitalizálása valamelyest segíteni fog e probléma megoldásában. Az adott helyzetben a szerzők legalább a lakások méreteinek, komfortfokozatának bemutatásával igyekeztek meghatározni egy-egy lakóház bérlőinek körét.
A tanulmányok füzére és a magvas szerkesztői bevezető tanulmány meggyőzően bizonyítja egyrészt, hogy aligha lehet egy városrész egységes építészetről és társadalmi összetételéről beszélni, hiszen a vizsgált utca – és „kitüremkedése”, a szintén vizsgált Klauzál tér – három, eltérő építészeti stílust, társadalmi összetételt és szerepkört testesít meg. Kemény Mária ezt az urbanizációs folyamat külön periódusaira, lépcsőfokaira vezeti vissza: az eredetileg falusias beépítésű utca második urbanizációs periódusát az 1838. évi árvíz pusztításainak újjáépítési konjunkturális szakaszában határozza meg, amelynek értékesebb, emeletes-többemeletes épületeinek létrehozásában joggal látja – a mai Bajcsy Zsilinszky út és Mozsár utca közé eső szakaszon - a Lipótváros szomszédos részében végbemenő építkezések hatását.
A ma „pesti broadwayként” ismert, és az utca jellegét megadó szakasz létrejöttét az Andrássy út kiépítése tette lehetővé. Az utca viszonylag keskeny szakasza itt már korábban kiöblösült, a határán álló régi, kisebb épületek lebontása után az Andrássy úthoz igazodó épületeket emeltek. Azon gondolkodva, hogy miért éppen a Nagymező utca Mozsár és Királyi utca közötti szakaszán épült ki ez a kulturális /vigalmi központ, míg a szomszédos Jókai utca hasonlóan e területen kiöblösödő részén két tér alakult ki, melynek déli sarkában egyedül a Zeneakadémia épülete jelez kulturális funkciót, azt kell feltételeznünk, hogy nyilván az eredetileg a városrész központjának szánt Terézvárosi plébániatemplom vonzhatta ide a többi, kulturális szerepkört betöltő intézményt. (Majd a szintén az utcáról nyíló Klauzál tér válik a leválasztott, új, önálló kerület, az Erzsébetváros egyik központjává.)
Az utca harmadik, a Király utcától a Rákóczi útig terjedő szakaszát az urbanizációs folyamat a 20. századig kevésbé, illetve vegyesen érintette. Néhány nagyvárosias épület megjelenése ellenére megőrződött a második urbanizációs periódus kisvárosias jellege. Azaz, nemhogy egy egész városrész, kerület, de még egyetlen utca sem tekinthető, sem építészetileg, sem társadalmilag egységesnek.
A 22 tanulmány a következő nagyobb tematikus csoportot alkotva követi egymást. Az elsőnek a szerkesztő az „Épületcsoportok” szerény címet adta, holott ez a rész áttekinti a vizsgált terület egész építéstörténetét. Hidvégi Violetta az 1808 és 1873 közötti, tervrajzokkal is dokumentálható korszakot mutatja be, a lakók összetételére vonatkozó adatok hiányában figyelmet szentelve a lakások minőségének is. Kár, hogy csak összesítve adja meg a szobák, konyhák, kamrák számát, hiszen az alaprajzok alapján bizonyos következtetések vonhatók le az egyes lakások méretére is. Viszont a tulajdonosváltások pontos regisztrálásával sejteti a mögöttük rejlő telek- és ingatlan-spekuláció méreteit. A Klauzál teret bemutató Fabó Beáta valósítja meg a legteljesebben ház-lakások és lakók komplex szemléletét: e nagy ívű tanulmány a kezdetektől a mai napig (vagy tegnapig) követi nyomon a tér kialakulásának és a teret övező épületek történetét. Így lehetősége volt arra, hogy az 1941. évi népszámlálási ívek példaszerű elemzése alapján vázolja a lakóházak lakásviszonyait és a lakók összetételét a második világháború előestéjén. Haba Péter a 20. századi és napjainkban folyó/tervezett építkezéseket követi nyomon. E tematikus egységbe került Reichart Dóra tanulmánya, amely a területen álló fürdők történetéről és külső-belső állapotáról ad élvezetes, olvasmányos leírást.
A második rész címe – "Egyes épületek" – pontosan tükrözi tartalmát: e részben valóban az egyes épületek történetéről, funkcióiról, stílusáról esik szó (bár Perczel Anna tanulmánya több épületre is kiterjed). A tanulmányok 8 magánház és négy középület - a Teréz Távbeszélőközpont, az Ernst Múzeum, a plébániatemplom és a Klauzál téri vásárcsarnok - építéstörténetét és leírását tartalmazzák. Talán jobb lett volna sorrendben szétválasztani a bérházakról és a középületekről szóló tanulmányokat, mert akkor jobban kidomborodott volna ez utóbbiaknak a terület presztízsét emelő hatása, amely nyilván a lakóépületek kialakítását is befolyásolta. (Engedtessék meg nekem, hogy mellőzzem a 12 tanulmány tárgyának és szerzőjének felsorolását, mert nem akarom túl hosszúra nyújtani a bemutatást, és hallásra amúgy sem lehetne igazán megjegyezni.)
A harmadik, "Társadalomtörténet" címet viselő rész két tanulmányt tartalmaz. Az első Nagy Ágnes és Rigó Máté tollából, akik az 1941. évi népszámlálási ívek alapján az utca két eltérő beépítésű részében álló néhány épületet összehasonlítva azt vizsgálják, hogy miképpen befolyásolja az elöregedő és korszerű lakásállomány a bérlők összetételét. A forrás adatgazdagsága lehetővé tette a bérlők foglalkozási/társadalmi helyzetének és a lakás méreteinek, komfortfokozatának, az egy lakásban élők számának, cseléd- és albérlőtartási szokásainak összevetését (ezeket a szempontokat Fabó Beáta is érvényesítette a Klauzál tér vonatkozásában), valamint e szempontok mellett a lakbér-adatokat is figyelembe véve határozták meg a két lakóház-típus bérlőinek foglalkozási és társadalmi eltéréseit.
Csak dicsérni lehet a szerkesztőt, amiért bőséges teret engedett a vizsgált területen lakókkal készített interjúkból készült válogatásnak. Matern Éva "Hétköznapi legendák" címen idézi fel a a hosszabb idő óta itt élők visszaemlékezéseit, sőt érzelmeit szűkebb lakóhelyükkel kapcsolatban, élettel töltve meg a környék lakóiról statisztikai adatok, vagy más iratok alapján írottakat. A magam részéről sajnálom, hogy a szerző ezeket az elbeszéléseket tematikus rendbe sorolva idézi fel: ott ahol egy-egy interjúalanyt hosszabban, nagyobb terjedelemben szólaltat meg, az elbeszélés élményszerűvé válik, míg másutt a „snittek” érzelmi töltése, átéltsége elvész, ráadásul a vágások gyakran ismétlődésekhez vezetnek. Azonban még így töredékes formában is hitelesítik, vagy megkérdőjelezik a történészek által mondottakat, beiktatásuk a kötetbe élettel telíti a vizsgált „mikrokozmoszt”.
A „Kulturális hagyományok” címet viselő negyedik rész némileg eklektikusra sikerült. Mint szerkesztő tudom, hogy milyen 22 tanulmány tematikus elrendezése, és azt is tudom, hogy az olvasó nem feltétlenül az adott sorrendben olvassa a kötetet, hanem érdeklődése szerint szemezget először belőle. (Bár mindenkinek ajánlanám az első történeti résszel kezdeni.) Gajdó Tamás két kiváló színháztörténeti tanulmánya a mai Operett, illetve Thália Szinházról szorosan kapcsolódik a Broadway történetéhez. A színházak épületének, építésének, tulajdonosváltozásainak leírása, másrészt repertoárjának, színészgárdájának bemutatása ugyanolyan egységet alkot, mint amilyen a lakóház és lakóik viszonya. E két tanulmány valóban a vizsgált terület kulturális hagyományairól szól. Viszont Csordás Lajos Krudy Gyula a „Sárkányfejes” házban c. élvezetes tanulmányát én inkább Komárik Dénes Pekáry házról szóló tanulmánya mellé helyeztem volna.
Sajnálatos, hogy a kicsit távolabb eső, Nagymező utcai Könyves Kálmán Szalon történetét színesen előadó Szurcsikné Molnár Erika nem kérdez rá, hogy miért éppen ezt a helyet választották a szalon székhelyéül, és miként kapcsolódott a Broadway egyéb kulturális intézményeihez.
Remélem, e rövid bemutatásban sikerült ízelítőt adnom a kötet témagazdagságáról, sokszínűségéről. Használatát megkönnyíti, egyúttal a további kutatásokhoz is esgítségül szolgálhat a kötet végén található bőséges adattár, és a név- és címmutató.
Külön kell megemlékezni a gazdag képanyagról. Térképek, tervrajzok, fényképek adnak bőséges eligazítást a szövegek értelmezéséhez, a vizsgált városrész régi és mai képének felidézéséhez, de önmagukban is élvezetes a gazdag képanyag nézegetése.
Egyszóval kitűnő, friss szemléletű, érdekes és élvezetes és rendkívül adatgazdag olvasmány ez a kötet, amelyet mindenkinek, nemcsak történészeknek, építéstörténészeknek, hanem minden, a várost szerető és jobban megismerni kívánó olvasónak szívből ajánlhatok. Jó lenne a hónunk alá csapva sétálni végig vele a bemutatott utcákon, meg-megállva a leírt épületek előtt, ott olvasva el a megfelelő passzust. Mert az adatok ilyen mennyiségét nehéz fejben tartani. Ez ilyen terjedelem és súly mellett persze lehetetlen. Jó lenne, ha ezek a tanulmányok különnyomatban is elkészülnének, és így sétáinkon csak egy-egy tanulmánnyal a kezünkben bámészkodhatnánk. Talán egyszer majd erre is kerül pénz.
Bácskai Vera
