Közélet, hírek

Kiterjesztés

2007.06.07. 12:03

„Európa belvárosa – Budapest”. Csörögtek a kávéscsészék, a zongorista halkan dúdolva játszott. Újabb kiállítás megnyitója az N&n Galériában.

Kávéházi körülmények között nyílt meg június 6-án az N&n Galériában az Európa belvárosa – Budapest című kiállítás, ami a Nagykörút és a Kiskörút közötti területek belvárosiasításának, mint „kulturális-gazdasági fejlesztési programnak” a megvalósíthatósági tanulmányából készült. A bemutatott elképzelés szerint a VI.-VII.-VIII. kerület egységes fejlesztése, a belváros jelenlegi határainak kiterjesztése valósulna meg hosszú távon fenntartható, értékelvű rendszerben.

Megnyitóbeszédében Saly Noémi várostörténész többek között a programban megtestesülő alázatot és együttműködési szándékot méltatta. Alföldi György szerint a projektben azt vizsgálták, hogyan lehet „az életen keresztül visszaérni a városba” illetve hogy az általuk javasolt „gazdaság-kiskereskedelem-élet” szervezőalrendszer eredményei hogyan találkoznak majd a Budapest szíve városrendezési indíttatású fejlesztéseivel a Kiskörút vonalában.

Csörögtek a kávéscsészék, a zongorista halkan dúdolva játszott. A megvalósíthatósági tanulmány vaskos kinyomtatott példányait a látogatók magukkal vihetik.

szöveg és fotók: Török Tamás