"Kollégának éreztem magam"
”Az Egyetem diákjai nyolc ország arcát, építészetét ismerték meg kilenc hónap alatt, szerintem ez egy hatalmas tudás és tapasztalatbéli tőke, ami használható lenne, akár a szakma, a város, az Egyetem számára.”
Román László Leonardo-ösztöndíjas építészhallgatóként dolgozhatott a Maaskant en van Velzen Architecten irodában
A győri Széchenyi István Egyetem Leonardo da Vinci II programja keretében az MTK-ÉKI Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék ösztöndíj-programot hirdetett az egyetem építészmérnök hallgatói számára. A fogadó intézmények európai városokban található, kis létszámú építész stúdiók. A különböző szakmai profilú és -hitvallású irodák építész-tervezői megbízásokat teljesítenek, melyekhez a jelentkezők közül kiválasztott kedvezményezetteket fokozatosan vonják be, teljes értékű építész-tervező asszisztensi teendőkkel ellátva őket. Már bemutattunk egy sikeres utat bejárt hallgatót, aki belgiumi élményeiről mesélt. (Sümeghy Áron Belgiumban a VBM Architects-nél járt) Folytatjuk a kalandozást.
Román László Amszterdamban járt, élt és tanult 38 hetet, s remek tapasztalatokat szerzett a Maaskant en van Velzen építészirodában. Az ösztöndíjról, a tanultakról kérdeztem.
ÉF: Mi volt a célod elsősorban az ösztöndíjjal?
Román László: Kipróbálni magam, ez volt a lényeg.
ÉF: Mit vártál és ehhez képest mit kaptál kint és idehaza a programtól?
Román László: Bőven a vártnál többet kaptam a programtól odakint. Itthon viszont egy kicsit hiányoltam az érdeklődést. Az Egyetem diákjai nyolc ország arcát, építészetét ismerték meg kilenc hónap alatt, szerintem ez egy hatalmas tudás és tapasztalatbéli tőke, ami használható lenne, akár a szakma, a város, az Egyetem számára.
ÉF: Milyen nyelven kommunikáltatok az irodában? Ezt azért is kérdem, mert úgy hallom a legtöbb helyről, a legnagyobb probléma egy külföldi utazás, lehetőség előtt nem a tehetség kérdése, hanem a nyelvtudás hiánya.
Román László: Angol nyelven egyeztettünk, sok Holland nyelvű megbeszélésen is részt vettem, a fontosabb részleteket utána elmondták nekem, hogy képben legyek. A Holland nyelvet sajnos nem sikerült elsajátítanom, de sok szakmai kifejezést megtanultam. Az angolom viszont sokat javult... Kezdetben nehéz volt, de ma már nem okoz gondot, ha angolul kell társalognom.
ÉF: Hogy látod, megérte akkor a sok fáradozás?
Román László: Összességében sikeresnek tartom a külföldi gyakorlatomat, rengeteget tanultam belőle. Ez volt a célom.
ÉF: No és hogyan kezdődött a munka odakint? Mibe kóstolhattál bele az irodában?
Román László: Eleinte fel kellett vennem a tempót, megtanulni az AutoCadet, az első hetekben főként makettoztam, de a második hónapban már kaptam egy önálló feladatot, egy kisebb engedélyezési tervet rajzoltam meg. Besegítettem egy épp folyó kiviteli terv munkáiba.
Az iroda kapott egy új megbízatást egy ipari műemléképületben kellett kialakítanunk egy reklámstúdiót. Elejétől kezdve részt vehettem a munkában és én is rengeteg skiccet készítettem, „agyaltam” a térkapcsolatokon, burkolaton, színeken, folyamatosan egyeztettünk egymással, ennél mondhatom már, hogy bevontak a tervezésbe. A tervdokumentáció jelentős részét én készítettem a részletrajzokat, bútorterveket is beleértve, a projektvezető építésszel egyeztettem, majd amikor összeállt az anyag együtt leegyeztettük az irodavezető építésszel. Kollégának éreztem magam.
ÉF: Mit gondolsz, segít majd neked bármiben is az a tapasztalat, hogy részt vehettél egy külföldi iroda munkájában, életében?
Román László: Mindenképpen előnynek érzem, hogy beleláthattam abba, hogyan dolgozik egy amszterdami építésziroda, és milyen is az a sokat kritizált/irigyelt „nyugati élet”. Ezenkívül kipróbálhattam magam egy ilyen helyzetben. Sokkal otthonosabban érzem most magam Európában és Európát is sokkal közelebbinek érzem. Nem látom ma már olyan nehéz lépesnek a külföldi munkavállalást sem, de remélem itthon is pozitívan, cseng majd az önéletrajzomban, hogy külföldi tapasztalattal is rendelkezem.
ÉF: Általában kérdezem akkor, hogy érzed, milyen lehetőségeitek vannak idehaza fiatal építészként?
Román László: Optimista vagyok a jövőt illetően, de azt is látom, hogy több ismerősöm is Budapesten „kötött ki”, mert több lehetősége kínálkozott, szakmailag és anyagilag is, mint Győrben, vagy más vidéki városokban. Bízok benne, hogy szükség lesz ránk, elvileg egy fejlődő országban a fejlődés az építőiparon keresztül érződik talán a leglátványosabban... Egyébként sok minden leolvasható az épületekről.
ÉF: És mit gondolsz a hazai irodák nyitottságáról? Próbálkoztál már kuncsorogni munkáért, gyakorlatért az egyetemi munka mellett?
Román László: Eddig nem voltak negatív tapasztalataim abból adódóan, hogy fiatal vagyok. Szerintem építészként általánosan nehéz érvényesülni Magyarországon, vannak persze ellenpéldák, de ebben nincs egyensúly az országra vetítve. Lehetne több fiatal építészeknek szóló pályázat is, akár ötletpályázatok, komoly díjazással, vagy akár kisebb, megvalósuló dolgok. Az egyik nagy baj, hogy a társadalmunk nem igazán tud mit kezdeni az építészekkel, az emberek nem büszkék az építészeikre és nem is adnak nagy szabadságot a kezükbe, ez részben oktatási, kulturális hiányosság. Nemzetközi pályázat viszont rengeteg van a világon és érdemes is próbálkozni. Hallottam kelet-európai fiatal építészekről, akik több európai nagyvárosban is építettek már.
ÉF: Említetted az oktatás szerepét. Te Győrben, a Széchenyi István Egyetemen tanulsz még, milyennek érzed a képzés? (elméleti és gyakorlati értelemben is)
Román László: Győrben nem régóta van egyetemi szintű építészképzés, de fiatalsága ellenére színvonalas oktatás folyik. Persze vannak tárgyak, módszerek, amiket újra lehetne gondolni, de ezt szerintem nem csak én látom így. Sajnos az építész szakmának van egy másik oldala is, ez a gazdasági és az önmenedzselési, én ezekre nagyobb hangsúlyt fektetnék. Hollandiában azt láttam, hogy az építkezés egy összetett projekt, aminek a vezetője az építész, legyen szó színházról, társasházról, vagy családi házról. Majd elválik, én mit tudok a tanultakból idehaza hasznosítani.
fotók: Román László
A csatolt képes beszámolót László bocsájtotta a rendelkezésünkre. A szakmai ösztöndíj elfogadásának egyik feltétele az volt, hogy a külföldi tartózkodás alatt írásos beszámolót állítanak össze a hallgatók. A legjobbakat a program végén, egy ünnepélyes díjátadón december 13-án értékelték is. László beszámolója is a legjobbak között volt. Gratulálunk! (a szerk.)
