Közélet, hírek

Kolozsváron hirdették ki a 19. Magyar Termék Nagydíj Pályázat külhoni győzteseit

2016.08.23. 10:15

A határon túli és anyaországi kitüntetéseket a parlamentben adják majd át szeptember 6-án. Az esemény jelentőségét az adta, hogy a győztesek között - először a pályázati rendszer életében - külhoni pályázókat is köszönthetünk.

Határon túli győzteseket jelentett be a Magyar Termék Nagydíj Pályázat Iroda ügyvivő igazgatója a Kiírói Tanács nevében a Kolozsvári Magyar Napokon, augusztus 15-én. Az esemény jelentőségét az adta, hogy a győztesek között - először a pályázati rendszer életében - külhoni pályázókat is köszönthetünk. Példaértékű lehet, hogy mindegyik kitüntetett pályázat erdélyi kötődésű. Kiss Károlyné Ildikó tájékoztatta a megjelenteket: az elismerések átadására 2016. szeptember 6-án, a Magyar Termék Nagydíj Pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén, a Gazdaság ünnepén a Parlament Felsőházi termében kerül sor.

2016-ban 19. alkalommal hirdették ki a Magyar Termék Nagydíj Pályázatot, amely hazánk legrangosabb minősítő rendszerévé vált, bizonyítva, hogy a minőség hagyományt teremtett. Ez az egyetlen nem szakma specifikus tanúsító elismerés, melyre a gazdaság egész területéről, önkéntes nyilvános pályázat útján lehet jelentkezni. Idén 38 főcsoportban pályázhattak a vállalkozások. A Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát elnyert vállalkozások képviselői, illetve a pályázati rendszer különdíjasai ünnepélyes keretek között, a Parlament Felsőházi Termében vehetik át kitüntetéseiket szeptember 6-án.

A Magyar Termék Nagydíj Pályázatot 2016-ban 19. alkalommal írta ki és valósította meg az INDUSTORG-VÉDJEGYIRODA Minőségügyi Kft., a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a ProfessionCert Mérnöki Szolgáltató Kft. és a TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A pályázathoz szakmai támogatást nyújtott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, valamint a Közbeszerzési Hatóság. A pályázati rendszer célja, hogy elismerje az áruk és szolgáltatások magas minőségi színvonalát, elősegítse a nemzetközi piacon versenyképes termékek előállítását. Támogassa a vállalkozások innovatív, fogyasztó központú, értékteremtő tevékenységét. A Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát független szakértői testület javaslata alapján a Magyar Termék Nagydíj Pályázat Kiírói Tanácsa ítéli oda, melyet magyar és angol nyelvű díszoklevél tanúsít és a Hollóházán működő Magyar Porcelánmanufaktúra Kft. alkotógárdája által készített egyedi iparművészeti trófea jelképez.

Tekintettel arra, hogy idén a külhoni vállalkozások első ízben mérettették meg magukat, a Magyar Termék Nagydíj Pályázat határon túli győzteseit és különdíjasait a Kolozsvári Magyar Napokon jelentették be augusztus 15-én. Az esemény fényét növelte, hogy az odaítélt Kárpát- medencéért Nívódíj különdíjak egyik boldog nyertese a Kincses Kolozsvár Egyesület, a rendezvény házigazdája lett. A Tanúsító Védjegy használati jogát kiérdemelte a marosvásárhelyi Petry Látványműhely és Múzeum (Petry Retail Kft.), a szintén marosvásárhelyi Petry Zsigmond Kedvenc Házi Kenőmájas és töpörtyűkrém hagymával termékei (Primacom Kft.) és a székelyudvarhelyi Rega Egyesület Lámpás program, mint a székelyföldi mezőgazdaság modernizációjának szakmai programja.

A Magyar Termék Nagydíj Pályázat Kárpát-medencéért Nívódíj kitüntetést két természetes személynek és három külhoni vállalkozásnak ítélték oda. Elismerésben részesült: dr. Naszvadi György a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány Kuratóriumának elnöke, továbbá Mága Zoltán Prima Primissima-díjas hegedűművész. A külhoni vállalkozások közül a Kincses Kolozsvár Egyesület a Kolozsvári Magyar Napok életre hívásáért, a Pro Cultura Subcarpahica kárpátaljai civil szervezet és a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VAMADISZ) érdemelte ki a nívódíjat. A Kárpát-medencéért Nívódíjat egyrészről olyan természetes személy kaphatja meg, aki évek óta bizonyítottan elkötelezett a határon túli térségek és az anyaország gazdasági kapcsolatainak erősítésében és bővítésében. Másrészről olyan – tárgyévben nagydíjas – vállalkozás, vagy jól átgondolt céllal felépített gazdasági rendszer érdemelheti ki, amely kiemelt szerepet vállal a Kárpát-medencei térségek gazdasági együttműködésében. A díjazással azt a tevékenységet kívánják elismerni, amely a folyamatos kiváló minőség mellett elkötelezett a hagyományok tisztelete és a magyarság eszméje iránt.

A Magyar Termék Nagydíj Pályázati Iroda ügyvivő igazgatója, Kiss Károlyné Ildikó elmondta: „évek óta törekszünk arra, hogy a Kárpát-medencében tevékenykedő magyar szervezetek, vállalkozások aktívan bekapcsolódhassanak a pályázatba. Idén végre elmondhatjuk, hogy az anyaországból kiléptünk a Kárpát Haza területére. Fontosnak tartjuk a Kárpát-medencei térség együttműködésének ösztönzését, a gazdasági kapcsolatok erősítését, a Kárpát-régióban tevékenykedő szervezetek működésének elismerését. Büszkék vagyunk arra, hogy a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében jelenthettük be az erdélyi nagydíjasokat és a különdíjasokat.” Az anyaország és a határainkon túli területek gazdasági és kulturális tevékenységének segítése, a Kárpát-medence, mint egységes gazdasági tér erősítése érdekében Kiss Károlyné Ildikó reményét fejezte ki, hogy jövőre nemcsak Erdélyből, hanem a Vajdaságból, a Felvidékről és Kárpátaljáról is versenybe szállnak a minőségi termékekkel és szolgáltatásokkal büszkélkedő külhoni magyar vállalkozások. Kiemelte: „a Magyar Termék Nagydíj tanúsító védjegy – jövőnk gazdasági felemelkedését segítve – az elmúlt 19 esztendő alatt a „tanúsított minőség európai útlevelévé” vált. A sikerek azt bizonyítják, hogy a minőség hagyományt teremtett.

A 2016-os esztendő fontos célkitűzése volt a Kárpát-medencében tevékenykedő olyan szervezetek, külhoni vállalkozások és személyek elismerése, akik többszörösen bizonyították elkötelezettségüket az anyaország és a határainkon túli területek gazdasági és kulturális tevékenységégének összekapcsolásában és erősítésében.

A pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére szeptember 6-án a Gazdaság Ünnepén, a Parlament Felsőházi termében kerül sor. Köszöntőt mond és a díjakat átadja: Dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és a rendezvény fővédnöke, valamint Potápi Árpád János a nemzetpolitikáért felelős államtitkár továbbá Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár. A Magyar Termék Nagydíj a találékonyság és szakértelem kirakata. A díjazottak büszkeségeink, példaként is szolgálnak, de a kitüntető védjegy viselése kötelességgel és felelősséggel is jár.

További tájékoztatás a Magyar Termék Nagydíj Pályázati Rendszerről az alábbi honlapon.