Épületek/Lakóépület

Konténer-otthon az erdő szélén

2018.02.27. 17:00

Habár az utóbbi években Magyarországon is megjelentek a konténerházak, állandó, életvitelszerű tartózkodásra kialakított lakóépületként itthon továbbra sem terjedtek el. Azonban az a lakásstruktúra, amelyet az egyébként lakberendezőként tevékenykedő Csupor Anna tervezett, más okból is különleges: ezúttal családja számára teremtett otthont.

A konténerépítkezés, variábilis alapelemeinek köszönhetően, sokoldalú kialakítást és változatos sorolhatóságot tesz lehetővé. Olyan költséghatékony megoldásról van szó, amelyben a fenntarthatóság felé mutató újrahasznosítási elvek is tükröződnek, ráadásul kimondottan megkönnyíti az alapozási munkálatokat és a telekre ültetést.

Ez a ház összesen öt magasított hajózási konténerből áll: az egyik különálló vendégházként funkcionál, míg a többi négy konténerből létrehozott struktúra alkotja az összesen 100 m2-es főegységet, amely két szintre tagolódik. A telekadottságokból következően a bejárat az emelet szintjére nyílik - e frontális nézőpontból az alsó traktus tömege nem is igen látható. A ház egésze a túlsó, kert felőli oldalról bontakozik ki, megmutatva a konténer-alapelemeknek köszönhető tiszta architektúrát. Az emeleten fedett terasz is helyet kapott, innen keskeny sáv fut tovább a ház kontúrja mentén, valamint a vendégház felé folytatódva összeköti a két különálló lakóegységet.

 


 

A családi igénynek megfelelően a belső terekben kiegyenlített padlószint magasság, illetve küszöb nélküli tolóajtók biztosítják az akadálymentes közlekedést. A napközbeni természetes bevilágítást nagyméretű ablakok segítik elő, amely mind a praktikum tekintetében, mind látványban külső és belső tér szerencsés kölcsönhatását – mondhatni párbeszédét – eredményezi. Az emeleten ezen kívül tetőablakok is segítik a természetes fény bejutását. Az enteriőröket a természet-közeliség élményén túl Csupor Anna gazdag lakberendezői világa uralja.

Ahogy fentebb már említettük, ezúttal téliesített lakhelyről van szó, így a szigetelés kiemelt fontossággal bír. A ház padlórétegébe infrafűtés került, a konténereket pedig kívülről ún. thermowood burkolattal borították - ez a kültéri faanyagok vegyszermentes, intenzív hőkezeléses konzerváló eljárása, mely által a fa tartósan ellenállóvá válik a környezeti hatásokkal szemben. A praktikus okokon túl azonban jelen esetben esztétikai célt is szolgál, hiszen a fa borításnak köszönhetően az acél konténertömeg szinte felismerhetetlenné válik – ez egyébként a tervezés során kiemelt szempont volt.

 

 

A konténer-építkezésben nem ritkán épp a felhasznált elemek felületi sajátosságait hangsúlyozzák a tervezők – és ez a megközelítés kétségtelenül számos figyelemre méltó megoldást eredményez - azonban ebben az esetben ez nemigen bizonyult volna előnyösnek. A ház a budai hegyekben található, így meglehetősen tájidegen hatást keltett volna a konténerek valódi felületének megmutatása, így azonban a végeredmény tökéletesen illeszkedik, már-már beleolvad az erdőszéli környezetbe. A kialakítás emellett annak az igénynek is eleget tesz, hogy használaton kívüli régi elemek – vagyis esetünkben a konténerek – teljesen megújult alakban éljenek tovább, mégpedig a korábbitól egészen eltérő használatot lehetővé téve, akár egy új lakóhelyként.

Kőrösi Boglárka