Nézőpontok/Történet

Kórházépítészet – Már harmadik évezrede II.

2022.04.20. 11:25

Az egészségügyi tematikus héten a kórházak típusának fejlődésével is foglalkozunk. Dr. Kiss Zsolt István korábban az ókor és a Közel-Kelet több száz évvel ezelőtti, gyógyászatra is használt főbb épületeit mutatta be, ezúttal pedig Európa középkori és reneszánsz kórházait ismerhetjük meg.

A középkori Európában
Miközben az iszlám országok kórházaiban többnyire a mecsetekhez kapcsolódva alakultak ki az új egészségügyi létesítmények, Európában a kórház a középkori monostorokhoz kapcsolódott. Ezek területén, viszont funkciójában elkülönítetten már a 800-as évek elején is megjelent ez a típus. Látható ez például a Szent Gallen-i monostor tervén is, amely 820 körül épült. A bencések betegápoló tevékenysége a karoling korban, elsősorban a 700-as években bontakozott ki. A fegyelem fenntartását a közösségi életreformban látták biztosítva, és ennek szellemében került sor a kolostori élet és a kolostori műveltség revíziójára is.

A bencéseknél kialakult Szent Gallen-i monostor tervrajza később prototípusként jelentkezett. A monostor a kötött-zárt életformát folytató monasztikus szerzetesrendek templommal egybeépített szállásháza. (A monasztikusok a Szent Benedek-féle regula szerint élő szerzetesek, a bencések, a bencés reformrendek, és a ciszterciek. Bizonyos szempontok szerint a kanonikusokat is idesorolják, akiknek épületegyütteseire a konvent elnevezést szokás használni.) A kolostor az egyszerűbb szállásház, a városi szerzetesrendeknél csak bizonyos funkciók kielégítésére szolgált (pl. étkezés és szállás), s nem volt feltétlen tartozéka az egybeépített templom, csupán a belső imaház és oratórium. A Szent Gallen-i monostor tervén már megjelenik az érvágóház, az orvoslakás, a gyógynövénykert, a fürdő, az ispotály és az ispotálykápolna is. Az ispotály résznél már láthatjuk a betegek elkülönítését a követelmények, illetve a betegápolás- és kezelés szempontjaiból. A bencések ugyancsak törődtek a megfelelő képzéssel is.

Alcuin (vagy ahogy Nagy Károly udvarában hívták, Albinus Flaccus) a yorki katedrális iskolájában tanult, Pármában találkozott Nagy Károly császárral, aki kinevezte Ferriéres és Saint Loup apátjának. Az uralkodó fiait, és a kispapokat tanította. Ő alkotta meg az iskola tantestületét, és alapította meg a könyvtárat is. Később a császár neki adományozta a Tours-i Szent Márton apátságot, ahol egészen haláláig élt. Ezen idő alatt az apátság iskolája a legjobb európai iskola lett. Időközben, részben arab hatásra megnyíltak Európa egyetemei is az orvostudomány előtt, elsőként a dél-itáliai bencés eredetű Salernoi Orvosi Iskola jött létre. Míg az európai orvosi iskolák a középkorban valójában a középkori kolostori káptalan iskolák tanulóinak nyújtott olvasmányokból, egyéni tanulási szövegekből álltak, a Salernói Orvosi Főiskola egy sokkal magasabb szintre emelte ezt a tudást. Az egyetem tananyagát az arab közvetítéssel érkezett orvosi auktorok világosabb latinosságú munkái, valamint a kor felismeréseit és kommentárjait is tartalmazó jelentős arab szerzők kórleírásai, diagnosztikus és terápiás eljárásokat leíró művei képezték. Ennek az irodalomnak kiemelkedő szerzője Maurus, illetve Ursois. Ugyancsak Salernóban vált a medicina szövegorientált akadémiai tudománnyá.

A késő középkor görög-arab koncepciójú gyógyításának nyugaton a másik központja Toledo volt. Az antoniták betegápoló társaságát Gaston frank nemes alapította, mert fia remete Szent Antal közbenjárására meggyógyult az orbáncból. Első épületüket Saint Didier-de-la-Mothe helyiségben építették, ahol Szent Antal ereklyéit őrizték. A rend élén a nagymester vagy generális apát állt, és virágkorukban 369 ispotályt tartottak fent Európában.

A lübecki Koberg kórháza esetében, amely 1286 körül épült, még inkább láthatjuk azt a törekvést, hogy a betegeket a templommal még szorosabb kapcsolatban ápolják. A betegek valójában a templomhajóban feküdtek, azaz az istentisztelet terében. Ez is egyértelműen mutatja, hogy ezeknél az épületeknél egyértelműen a lelki-vallási gondozást tartották elsődlegesnek. Későbbiekben aztán az egyéni igényeknek megfelelően kerültek – különösen súlyosabb betegségek esetén – a betegágyak közé elválasztófalak. További érdekes példa a Tonnerre-i kórház, melyet Burgundi Margit (1290-1315) alapított 1293-ban egy megvásárolt telken, és amely csarnokában 40 beteget tudtak elhelyezni. A terem 77 m hosszú, 18 m széles, a körbefutó erkélyfolyosót is magába foglaló magas­sága 16,5 méter volt, Viollet-le-Duc szerint ráadásul csatornázva.

Általánosságban elmondhatjuk tehát, hogy a középkori kórházak elhelyezésénél alapvető szempont volt a vízellátás biztosítása, illetve a járványkórház városfalon kívülre történő telepítése. A kórtermek nagyméretű, osztatlan, többnyire téglalap alaprajzú, egy- vagy kéthajós, dongaboltozatos, nyitott fedélszékes terek voltak. A betegágyak a hosszanti falak mentén, többnyire deszkával elválasztott rekeszekben álltak, ezek a rekeszek egy- vagy kétágyasak voltak. Az épület egyik hosszanti oldalán többnyire a férfiakat, a másik oldalon a nőket helyezték el.  A terem ablakai kétoldalt magasan a cellák felett nyíltak, itt galéria futott végig, ami a lábadozó betegek tartózkodására, illetve a rekeszekben fekvő betegek megfigyelésére is szolgált. Az istentiszteletek céljára vagy a kórterem végéből választottak le teret az oltárnak, kápolnát építettek a terem felé nyitott előcsarnokként vagy a kórteremre merőlegesen úgy, hogy az oltár a teremből jól látható legyen. Az orvosok szobái, a patika, az ápolószemélyzet és az előkelő betegek lakószobái, a konyha és az egyéb gazdasági helyiségek külön szárnyakban kaptak helyet.

Érdekes példa erre a Beaune-i Hotel-Dieu, mely 1443-ban szegénykórháznak épült. Az épület háromszárnyú kőépület, toronnyal ellátott déli szárnyában található a 14 × 77 m alapte­rületű kórterem, keleti végében a bejárattal, nyugati végében az oltárral. A  kolostorkórházaknál nagy szerepet játszott a természet közelsége, a gyógyfüvek kertje is, ezeket a szerzetesek művelték és a gyógynövényeket eredményesen alkalmazták. Magyarországon is gyógyítottak szerzetes orvosok. IV. Bélát (1206-1270, magyar király 1230-1270) és V. Istvánt Muther, a szepeshelyi káptalan prépostja gyógyította. IV. László udvarában pedig egy Tivadar nevű, ferences orvosról tudunk. A szepességi Darócon az antonitáknak volt először kórházuk, később építettek hozzá templomot. A karthauziak a Hernád folyóhoz közeli Menedékszirten, illetve Lehnicben építettek kolostort.

Természettudományos bizonyítékot talált 2009-ben Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusa arra, hogy a középkorban a budai karmelita templom mellett ispotály működött. A kolostor temetőjét egy irodaház építését megelőző régészeti feltárások során fedezték fel a Kapás utcában. A rendház alapítását IX. Gergely pápa rendelte el 1372-ben.

Az építkezés az 1400-as évek első felében történt, a kolostort német szerzetesek működtették, akik feltehetően az 1526-os mohácsi csatavesztés után hagyták el az országot. Az antropológusok szifiliszes csontvázakat is találtak. Bár a sírok zöme Kolumbusz utáni, de a temető már korábban is működött, így fennáll annak a lehetősége, hogy a szifiliszesek valamelyike az újvilág felfedezése előtt halt meg.

Reneszánsz kórház
A XV. század közepén Itáliában egy új kórháztípus fejlődött ki. A reneszánsz kórház, mely igyekezett figyelembe venni az akkori higiéniai követelményeket is, alaprajzi kialakítása általában kereszt alakú volt, ahol a kereszt szárnyaiban a nagy kórterme­ket lehetett találni, míg a középpontban kupolás zárt térben állt az oltár. A kereszt négy ágában elhelyezett kórtermekkel az elkülönítést igyekeztek megoldani. Ezek az épületek több száz ágyasak voltak, de járványok idején több ezer beteget is elláttak bennük. Ennek első példáját, a Santa Maria Nuovát Firenzében 1286-ban alapították és 1334-ben egy új férfirészleget építettek hozzá. Az elrendezés egy kereszt alakú forma volt és a négy szárny a középpontban elhelyezett oltártól indult ki. A kelet-nyugati szárnyak sokkal rövidebben voltak az észak-déli szárnyaknál. A má­sodik kereszt alakú formát a hölgyek számára 1657-60 között építették hozzá.

A Firenze jelképévé vált dómkupola építésével egyidőben kezdte meg Brunelleschi az ártatla­nok kórháza, az Ospedale degli Innocenti nevű lelencház építését. Alaprajzi elrendezésében egy­traktusos épületszárnyakat figyelhetünk meg, melyek árkádíves négyszög alakú udvart vesznek körül. Az épület Európa első korszerű gyermekotthona és kórháza, a kor elvárásainak megfe­lelő funkcionális megoldást tükrözte. Az alagsorban raktárak és műhelyek voltak, hiszen a gondozáson és gyógyításon kívül a gyermekeket mesterségre is képezték.

Nagyjából az Ospedale degli Innocenti építésével egyidőben terveztette meg Francesco Sforza fejedelem Filaretevel az Ospedale Maggioret, a hatalmas milánói kórházat. Az épület alaprajzi elrendezése a helyi középkori hagyományoknak megfelelő szabályos tömeg, a középső részén elhelyezkedő keresztirányú nagy udvar közepére kupolás, négy saroktornyos templom került volna. Az együttes két oldalán helyezkednek el a kereszt alakú kórtermek négy-négy kisebb udvart kialakítva.

Az Ospedale di San Spirito, a Szent Lélek Kórház a pápák Avignoni tartózkodása alatt, 1311-1377 között elpusztult. IV. Sixtus pápa állíttatta helyre 1477-ben és a későbbi pápák tovább bővíttették. Az építést Baccio Pontelli végezte. 1660-ban építették hozzá a sebészeti termet, a Spedaletto dei feritit. Az 1750-es években még meghosszabbították a nagytermet, majd az 1800-as években két újabb 12 ágyas kórterem készült. Akkoriban a Corfia grande hossza 120 méter, szélessége 12,5 méter volt, 104 ágy volt benne. A sebészeti teremben, melynek hossza 30 méter, szélessége 11 méter volt és 30 ágy volt található benne, az egy ágyra jutó alapterület 14,4, illetve 11 négyzetméter volt. Sajnos az 1800-as évek végére ezekbe a termekbe 220, illetve 64 ágyat helyeztek el, így az rendkívül túlzsúfolttá vált, a Tiberis szintje feletti alacsony fekvése miatt a padló pedig átnedve­sedett.  A kicsi rácsos ablakok 10 méter magasan a padló felett kezdődtek, minden évszakban nyitva voltak, de az ágyak közelében lévő szellőzőnyílásokon, valamint a mennyezetben lévő levegőzőcsöveken és a számos nyílással ellátott tamburon nyugvó kupolán keresztül hatásos szellőzést lehetett elérni.

Málta egyik legrégebbi épülete az egykori lovagrendi kórház, a La Sacra Infermeria, melybe 1575-ben költöztek be először. Tervezőjét nem ismerjük, elrendezése alapján biztosra vehető, hogy a római Santo Spirito kórházat vették alapul. Néhány épületeleme ugyanakkor egészen bizonyosan Gerolamo Cassarra, a neves máltai épí­tészre utal. Az épület eredeti állapotát ma már nehéz tisztázni, hiszen az évszázadok során többször átépítették.

A régi kórház eredetileg három, egymás melletti négyzet alaprajzú blokkból állt, hat kórterem volt benne oltárral. A legnagyobb kórterem hosszú oldalfalával a Nagy Kikötőre nézett és 160 m-es hosszával Európa leghosszabb, közbenső alátámasztás nélküli ter­meinek egyike. Ablakai kicsik voltak és magasak. Ennek gyakorlati oka volt: a meleg éghajlatú országban így viszonylag hűvösen tudták tartani a kórtermeket. A folyosók viszont szélesek voltak és a lépcsőket nagyszabásúra, mondhatni fényűzőre építették. Természetesen külön szobái voltak az ápolószemélyzetnek, de külön elhelyezést kaptak például a törvénytelen vagy egy­szerűen csak az utcára kitett kisgyerekek is, akiket apácák gondoztak. Nem feledkeztek meg a magatehetetlen öregekről sem: külön kórházrészt biztosítottak számukra. A földszinten a szegé­nyeket, a családjukkal együtt vették betegállományba, és szükség esetén ellátták a beteg családtagjait is. Külön osztályon ápolták az asszonyokat és elkülönítve gondozták az elmebetegeket. Az épületben 745 ágy volt, de szükség esetén 2000 helyet is fel tudtak állítani. A Nagymester min­den pénteken személyesen nyújtott lelki vigaszt a rászorulóknak. A lovagrend tagjai kórházi munkára is be voltak osztva, a rendbe való felvételük előtt tanulóidőt kellett a kórházban töl­teniük.

A következő részben a pavilonos rendszert és Budapest 19. századi kórháztörténetét mutatjuk be.

 

Dr. Kiss Zsolt István

 

Szerk.: Pleskovics Viola