Kórházépítészet – Már harmadik évezrede III. rész

Kórházépítészeti gyorstalpalónk utolsó fejezetéhez, a 19. századi típust és a magyarországi főműveket is bemutató cikkünkhöz érkeztünk. A pavilonos rendszer máig meghatározza Budapest legtöbb kórházának múltját, épületei máig használatban, átalakulóban és felújítás alatt foglalnak helyet fővárosunk vérkeringésében.

A pavilonos rendszer kezdetei
A XIII. században Franciaországban kb. 19 ezer, a Lázár-rend által alapított "Lazarett" volt. La­zarettnek a rend által alapított jeruzsálemi lepratáborokat és később kórházakat is nevez­ték. A XVIII. század végén a francia kormány egy orvosokból álló bizottságot nevezett ki Tenon orvos és sebész elnöklésével, aminek a feladata részben a tömeghalál elleni harc, részben a kórházi építkezések megszervezése volt.

Ez a bizottság fektette le az akkori kórházépítés alapelveit, illetve tett javaslatot a több épületből álló földszin­tes elrendezésű pavilonkórházra. Az alapelveket gyűjtő mű címe: Mémoires sur les Hopitaux de Paris. Tenon itt elemezte a francia és angol kórházak helyzetét, a Hotel-Dieuben kialakult szörnyű állapoto­kat: például abban a teremben, ahol műtöttek, ott feküdtek az előző nap operált betegek is, és még azok is, akiket a következő nap kellett volna operálni. Művének utolsó részében ötleteket adott a Hotel-Dieu átalakítására és egy kórháztervet javasolt Párizs egyik elővárosában, La Roquettében.

A pavilonos elrendezésű kórházat a tudományos Akadémiának beadott javaslat után először 60 évvel valósították meg a 905 ágyas Lariboisière  kórház építésénél, melynek építésze Gauthier volt. 1839-ben a bizottság javasolta a városnak, hogy ne legyen 10 ágyasnál nagyobb kórterem. En­nek ellenére a kórházat 32 ágyas kórtermekkel építették föl 1855-ben Párizsban. A kórház központi udvarát két folyosó övezte. Az udvar rövidebb végein az adminisztrációs helyiségek, illetve vele szemben a kápolna és egyéb helyiségek voltak. A hosszoldalon levő folyosóról arra merőlegesen, egymással párhuzamosan három-három kórterem nyílt, mind­egyikben 32 ággyal.

A pavilonos rendszerben történő kórházépítés a XIX. századi háborúk során nagymértékben elterjedt Euró­pában, de jelentős költségekkel járt. Így olyan építészeti megoldást próbáltak előtérbe helyezni, amely magába foglalja a pavilonrendszer előnyeit, de olcsóbb lehet. Ennek egyik útja az emeletes épület építése volt, melyben egymás fölé kellett építeni a nagytermeket. Az egyes pavilonok közötti átjárást összekötő folyosókkal oldották meg, amely azonban számos hátránnyal is rendelkezett, gátolta az egyes területek közötti átjárást.

A XIX. század végén Pasteur, Koch és Semmelweis felfedezései, a diagnosztika és a terápia egyes felszereléseinek megjelenése is szemléletváltozást idézett elő, és lassan bár, de megindult a pavilonrendszer centrális rendszerrel történő felváltása.

Budapest a 19. században, a 20. századi első tömbkórházunkig
Csak felvillantani szeretném Ferenc Józsefet, Ausztria császárát, Magyarország királyát és feleségét Erzsébetet, akiknek uralkodása alatt számos magyar kórház épült. Sisi meg is látogatta az egykori Gyermekkórházat, ennek egyik emléke egy írókészlet is a Bókay utcai Gyermekklinikán, amely ma is látható. Ha már Budapest és 19. század, akkor nem hagyható ki egy rövid összefoglalás a Semmelweis Egyetemről sem, hiszen a Belső Kilinikai Tömb és Külső Klinikai Tömb meghatározó architektúrák fővárosunk életében.

Pázmány Péter esztergomi érsek alapította 1635-ben a Nagyszombati Egyetemet, mely Mária Terézia királynőnk uralkodása idején emelkedett jezsuita rendi intézményből királyi rangra és vált csonka egyetemből valódi univerzitássá az addig hiányzó negyedik kar, az orvosi kar felállításával. Ezzel a birodalmi szintű reformfolyamat folytatódott és már akkor felismerték, hogy az egészségügy alapvető államérdek. Az Egyetem 1777-ben költözött Budára.

1780-ban Mária Terézia rögzítette az egyetem jogállását és fenntartásának anyagi alapjait, utódja, II. József döntése alapján az intézmény 1784-ben Pestre költözött. Az 1820-as évektől kezdve a karon meghonosodott a gyakorlati oktatást hangsúlyozó klinikai irányzat is. A mai Covid által meghatározott időszakban érdemes kiemelni, hogy 1824-től Központi Oltóintézet is létesült az Orvoskaron belül.

A folyamatos helyszűke, a Rókus kórház bevonásának sikertelensége és a különböző helyszíneken lévő épületek adta nehézségek után 1873 és 1911 között mintegy 25 millió korona költséggel valósult meg az Üllői úton a két klinikai telep és a füvészkert. A mai Fogorvostudományi Kar alapjait 1909-ben vetették meg. Ekkor épült fel és nyílt meg a Mária és Pál utca által határolt telken az akkori Európa egyik legjobban felszerelt fogászati klinikája. Az első világvárosi ambíciókhoz méltó Szent István Kórházunkat az osztrák-magyar kiegyezés után már pavilonos rendszerben, 1885. augusztus 5-én adták át 665 ággyal.

1887-ben született döntés egy új 300 ágyas budai kórház építéséről, mely a Szent János nevet kapta. A kórház 1898. augusztusára készült el és 420 ággyal várta a betegeket végül, s az elmúlt bő 100 év során továbbépült ki a budai hegyoldal lejtőinek három teraszán.

A mai Szent Imre Kórház területén az 1850-es évektől egy gyógyfürdő működött, egy fürdőkórház kiépítését tervezték, azonban a második világháború után változott a koncepció és egy 362 ágyas általános kórházat adtak át 1950 júniusára. A Szent Imre Kórház mára Budapest egyik legjelentősebb kórházává fejlődött.

A Kútvölgyi Kórház már Magyarország gyakorlatilag első tömbkórháza lett aztán, létesítéséről 1930-ban született döntés. 1936-ban írták ki a pályázatot és az akkor 270 ágyas kórház 1943 végére készült el, az együttes a János kórház szomszédságában ma is meghatározó jelentőségű. 

Eközben a Betegápoló Irgalmasrend is aktív volt, a Budai Irgalmasrendi Kórháza 1903-ban készült el egy neogótikus épülettel korábbi kórházuk helyén. Marczibányi István 1806-ban tette lehetővé, hogy új együttes létesüljön a Császárfürdőtől délre lévő Duna-parti területen. Az első kórházépület 1815-re lett kész 74 betegággyal, mely 1850-től 120-ra emelkedett. Azonban a XIX. század végén új kórházra merült fel az igény, így a régi kórház elbontása után 1903-ban átadták a Kiss István műépítész által készített, ma is álló épületegyüttest. E neogótikus stílusú főépület műemléki védettséget élvez a Duna partjához közel, világörökségi területen áll, jelenleg a kórház komplex átalakítása és bővítése folyik, hogy századunk gyógyászati kihívásainak ismét magas színvonalon feleljen meg.

Dr. Kiss Zsolt István

Szerk.: Pleskovics Viola

A cikksorozat megjelenését az Építészfórumon a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.