Közélet, hírek

Kóris János kapta a 2016. évi XIII. kerületi Építészeti Díjat

2016.10.07. 11:45

2016. október 5-én a Radnóti Miklós Művelődési Központ (RaM) aulájában Kóris János DLA Ybl- és Pro Architectura díjas építész dr. Tóth József polgármestertől vehette át az elismerést. Az eseményén nyílt meg a "XIII. kerületi kortárs építészet az elmúlt évtizedben" című kiállítás is.

A díjazott munkásságát Fegyverneky Sándor a XIII. kerület korábbi főépítésze, egykori országos főépítész méltatta: Ételben és megbízásban nem válogatok - foglalta össze a díjazott építészeti szemléletét az egykori országos főépítész. Hozzátette, hogy a kitüntetett azt „megsúgta” neki, hogy könnyűszerkezetes épületet nem szívesen tervez. A méltatásban elhangzott a Kóris János által tervezett épületek esetében nincs szükség belsőépítészre, mert az nemcsak kívülről, de belülről is „készen van”.

Kóris János 1971-től 1990-ig az IPARTERV tervezője, majd 1998-ig az Országos Műemlékvédelmi Hivatal vezető-, majd irodavezető építésze volt. 1994-től a Budai Építész Műhely alapító-vezető építésze. 1998-tól a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék adjunktusa, majd docense. 2009-től címzetes egyetemi tanár.

1985-ben a Konsumex budai üzletház, 1988-ban a Vasarely Múzeum tervezéséért kapott Ybl díjat. 1993-ban a Párizsi Világörökség kiállításon, az UNESCO palotában felépített hollókői pavilonért Pro Architektúra díjban részesítették. Tervei alapján épült meg a Béke téren a XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal új szárnya, és a Fővárosi Levéltár épülete a Teve utcában. Mindkét épület felhívta magára a szakmai közvélemény figyelmét magas építészeti minőségével, markáns megjelenésével, a környezethez való harmonikus illeszkedésével.

Kóris János a díj átvételét követően köszönete mellett kiemelte: Azért örül ennek az elismerésnek, mert elég hosszú idő telt el az épület átadása óta és azt nem kellett átalakítani, meg tudta őrizni saját arculatát. Az épület elkezdte élni a maga életét és mindenki látja, hogy a terv bevált.

A Képviselő-testület a „XIII. Kerületi Építészeti díj” adományozásával ismeri el azok érdemeit, akik kiemelkedő szakmai munkásságukkal, tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a kerület fejlődéséhez, építészeti arculatának emeléséhez. A díj évente egy személy részére adományozható. A kitüntetést első alkalommal dr. Finta József Kossuth-díjas építész, a Nemzet Művésze, majd Nagy Csaba Ybl-díjas építész, tavaly Bálint Imre DLA, Ybl díjas és XIII. Kerületért díjjal kitüntetett építész vehette át.

Az Építészet Hónapja 2016 kerületi megnyitó rendezvényeként Sólymos Sándor DLA építész megnyitotta a „XIII. kerületi kortárs építészet az elmúlt évtizedben” című kiállítást. A köszöntőben elhangzott, a prosperáló XIII. kerületnek előkelő helye van a fővárosban. Az átadott épületek a világ élvonalának tendenciájával szinkronban vannak. A „felhozatal” naprakész, a stílus „trendi”. Az épületek közül nagy kedvence a közelmúltban átadott, passzívházként épített Meséskert óvoda, mely abszolút az élvonalat jelenti. A helyszínen október közepéig tekinthető meg, majd vándorkiállításként járja be a kerület több kiállítóterét.

A kiállítás köszöntőjében dr. Tóth József polgármester emlékeztetett arra, hogy egy kerület dinamikus fejlődését jól mutatja a színvonalas kortárs építészeti alkotások nagy aránya. A kerületben az elmúlt évtizedekben számos új építészeti érték jött létre. Több, mint 19.000 lakás és közel egymillió m² szolgáltató- és irodaterület létesült, a Váci úti irodafolyosó napjainkra fővárosi szinten fogalommá vált. Településfejlesztési- és rendezési döntéseik kiszámítható partnerséget kínáltak az ingatlanfejlesztőknek és a tervezőknek. Az elért eredményeket építészeti díjak és a Hild-díj bizonyítják.

Az eseményen közreműködő Liszt-díjas Járdányi Gergely nagybőgőművész, Lukácsházi Pál zongorakíséretével adott elő zenei műsort. A nagysikerű előadás második részében a művész édesapja, a 46 éves korában elhunyt Járdányi Pál művét adta elő most először nagybőgőre és zongorára áthangszerelve, kíséretét a hajdani kiváló zeneszerző unokája szolgáltatta.