Környezetünk építészeti ártalmai

Országunk energiafogyasztásából az épületek több mint hatvan százalékban veszi ki részüket! Ha építészetről esik szó, akkor elsősorban nem a látványról kellene értekezni, hanem ami mögötte van, az épület minőségéről, az okozott környezeti ártalmak mértékéről.
Dr. Kuba Gellért írása

A legnagyobb környezeti szennyezés forrása az építészet. Tévesen a közlekedést, a mezőgazdasági kemikalizációt, vagy a gyárak működést szokták a fő bűnösnek tekinteni, de a nézetek mögött rejtőzik a környezetszennyezés valóságos fő forrása, a fosszilis energiahordozók globális használata, melynek káros gázkibocsátása olyan, az egész földünk légkörét megváltoztató hatása van, aminek mára már csaknem visszafordíthatatlan a környezetrontó eredménye. Évszázados globális energiatudatos magatartásra lenne szükség a világ országai részéről a helyzet javításához, de mint köztudott ettől az állapottól messze vagyunk, hiszen a legnagyobb károsító országok nem írták alá a nemzetközi egyezményt!

A környezetszennyezés mértékét – amíg a nemzetközi konszenzus megvalósul – akkor lehetne hatékonyan csökkenteni, ha egyértelműen ismertek a legintenzívebb szennyező források. Mindezideig a köztudatban az építészet a bűnösség szempontjából az árnyékban rejtőzik. Ezért szeretném néhány tényről fellebbenteni a sejtelmesen árnyékoló fátylat.

A környezetszennyezés kérdését az épületek szempontjából két részre osztva kell vizsgálnunk, a hatás eltérő természetéből adódóan. Minthogy a környezetünk elszennyeződésének legfőbb forrása az energiafogyasztás, ezért felvetődik a kérdés, hogy az épületek milyen arányban fogyasztják az energiát a nemzeti energiafogyasztások arányában. A válasz meglepő. Országunk energiafogyasztásából az épületek több mint hatvan százalékban veszi ki részüket! Ez az arány nem tér el a civilizált országok között. Ha tehát építészetről esik szó, akkor elsősorban nem a látványról kellene értekezni, hanem ami mögötte van, az épület minőségéről, az okozott környezeti ártalmak mértékéről.

Az épületek energiafogyasztása több tényezőből tevődik össze, az építőanyagok előállításához szükséges energiamennyiségből, az üzemeltetési energia szükségletéből, s kisebb mértékben az építés és bontás energiaigényéből. Leszögezhetjük, hogy az épület már akkor szennyezi a környezetét, amikor megépítéséről döntés születik, hiszen az építőanyagainak egy része már raktáron van.

Az építőanyagban latens módon megtestesülő energia mennyisége jelentős mértékben az építőanyag minőségétől függ. Az épület jellege, magassága döntő a használandó anyag minőségét illetően. Minél magasabb az épület, annál energiaigényesebb anyagokat kell használni felépítéséhez. Ilyen szempontból különösen környezetszennyezőek a magasházak, főképpen a felhőkarcolók.

Egy pillantás az építőanyagok energiatartalmát szemléltető ábrákra, s ez az állítás bizonyságot nyer. A két-három szintes épület földtéglából is megépíthető. Lásd az évszázados jemeni agyag „felhőkarcolókat”. Az épület magassági növekedésével egyre több nagy energiaigényű acélra van szükség, s bizonyos magasság fölött, már csak acél szerkezetű lehet a teherhordó váz. Az épület köpenye pedig kizárólag nemesfém, alumínium, és nagy felületen üvegezés.

A torz beruházói gondolkodást jól szemlélteti a Worldtrade Centre épületeinek lerombolását követő világverseny a legmagasabb épület cím elnyeréséért. Ezek közül is figyelmet érdemel és különösen elítélendő a televíziós híradásból ismert SKY CITY elnevezésű, háromszázötvenezer ember befogadására készülő építmény, amely acélszükségletét, a híradás szerint, a világ összes acél hengerművének egyévi termelése sem tudja kielégíteni. Ez a terv bűn az egész emberiség ellen, s nincsen senki, aki felemelné a szavát ellene.

 

 

A magas épületek nem csak anyagaik nagy energiatartalma okán fokozottan környezetszennyezőek, hanem üzemeltetésükhöz, fenntartásukhoz is fajlagosan az energia többszörösét veszik igénybe a leggyakoribb, legfeljebb 2-3 emelet magasságú épületekhez képest. A magas épületnek nagyobb a felületi hőleadása a sebesebb széljárás miatt; a felvonók, a szellőztetés és a mesterséges világítás többletét a klímaberendezések tovább fokozzák. Az ilyen célú energiafogyasztás a középmagas házak esetében is csupán csekély töredéke annak, amit a magas házak igényelnek.

Felvethető a kérdés, hogy a fosszilis hordozókból kinyert energia milyen módon szennyezi a környezetet?

Általában nem közismert tény, hogy ezek az anyagok az őskori gázok megszilárdult formái. A víz jelenlétében a napsugárzás hatására az ősnövényzet fotoszintézise alakította át az őskáoszt élhető légkörré. Ez a csodálatos folyamat az egyéb mérgező gázok mellett a széndioxidot lekötötte, és oxigént bocsátott ki. A ma kibányászott szén és olaj az őskori gázok szilárd-folyékony formája. Elégetésükkor folyamatosan az őskáosz állapotát állítjuk vissza. Az energiahordozó fosszíliák nyugalomban voltak az 1800-as években elkezdődő, a gőzgép feltalálását követő ipari forradalom idejéig. Ekkor hirtelen robbanásszerű feltárásuk és elégetésük elindította a légkör szennyezésének világméretű folyamatát. A környezetszennyezés az elmúlt kétszáz év alatt olyan változásokon ment át, amiket – a tudomány számos kutatása és feltételezése szerint – az emberiség már vissza sem tud fordítani.

A légkör összetételének megváltoztatása az élővilágra sok irányban hat. Az elmúlt milliónyi évekre visszanyúló evolúciós idő alatt a légkör többségében sikeresen védte az élővilágot a világűrből a Föld felé irányuló romboló ártalmaktól. A légkör szűrőhatása tartotta távol a roncsoló rövidhullámú sugarakat és tartotta egyensúlyban a Föld hőháztartását. A hőháztartás egyensúlyának megbomlását a felmelegedés, és az ennek nyomán járó drasztikus klímaváltozások, özönvízszerű csapadék hozamok; aszályok, s az ezek következtében megjelenő opportunista vírusok, a rágcsálók elszaporodása, gombásodás, gleccserek, jéghegyek olvadása, fauna pusztulása – mind megannyi „kézzel fogható” figyelmeztetés az emberiség számára. Azonban a légköri szűrőhatás változása következtében az egyre rövidebb hullámhosszon érkező láthatatlan sugárzást közvetlenül nem érzékelhetjük, holott ennek veszélye akár a teljes emberiség pusztulásához is vezethet.

A rövidülő hullámok olyan mutációt indíthatnak el a baktériumok és vírusok világában, amelynek következményeit ma még fel sem lehet mérni. Lehet hogy ez, vagy egy aszteroida megoldja az emberiség szaporodásának természetes úton aligha megváltoztatható tendenciáját, amelyet UNESCO adatok alapján összeállított mellékelt ábra mutatja.

 

A világ lakosságának növekedése Krisztus születésétől
Az ábráról leolvasható drámai növekedés megállíthatatlan, a világ lakosságának megduplázódásához egyre rövidebb időszakokra van szükség. Azonban ennél is veszélyeztetőbb a lakosság számának növekedésénél többszörösen gyorsabban növekvő energiafogyasztás, amint azt bemutatja a lakosság növekedését és az energia fogyasztásának növekedését összehasonlító ábra.

 

 

A világ lakosságának és energiafogasztásának növekedése
A lakosság növekedés egyelőre Ázsiában és Dél-Amerikában a legrohamosabb, azonban tudni kell, hogy a világ lakosságának a civilizált országokban élő húsz százaléka fogyasztja el a fosszilis energiából származó energia mennyiség nyolcvan százalékát, s ennek nagyobb fele az épületekhez köthető.

Bár a világ harmadik országaiban élők jobbára a megújuló energiaforrást hasznosítják, a napenergiával előállított biomasszát, amely a hőenergia kinyerése folyamán nem ad többlet széndioxidot a légkörhöz, mint amit lekötött. Ám mégis a veszélyes lakosságnövekedés – pl. Kínában, a beinduló motorizáció miatt – fenyegető energiaigénnyel léphet fel. További veszély, hogy a növényzetben szegény, például félsivatagos területeken bekövetkezhet a szerény vegetáció teljes kipusztulása, a rohamos elsivatagosodás. Az ott élő lakosság számára a mindennapi ebédjük előállításához nincsen más lehetősége – amit magam is tapasztaltam és lefényképeztem –, mint a szavannák és félsivatagos területek igen gyér növényzetének kipusztítása. Lásd a csatolt, életből vett képeket.

 

 

Minthogy a fosszilis energiafogyasztás a légkör megváltoztatását eredményezi, tehát globális hatása van, tehát következményeit mindenkinek viselnie kell. Azonban az ártalmak elviselésének aránya már koránt sem egyenletes, mint maga a környezetszennyezés. A kisebb jólétben élők nehezebben hidalhatják át az élelemforrások leszűkülését, aszályok kivédését, járványok következményeit stb., mint akik ennek kialakulásában leginkább felelősek, nevezetesen a civilizált, jólétben élő társadalmak.

Minthogy az épületek a társadalmak legnagyobb energiafogyasztói, következésképpen globálisan a legnagyobb mértékben szennyezik a környezetet, ezért vélhetően az építészetben különös figyelmet kellene kapnia a kérdés megoldásának. Sajnálatosan ilyen törekvések nem, vagy alig lelhetők föl ebben a tevékenységi körben. Szemléletben még ma is a stílusépítészet koránál tartunk, ahol a minőség egyedüli mércéje a látvány!

Hogy milyen a látvány értéke, az jól felmérhető az utóbbi évek hazai kulturális életét manifesztáló, jelentős költségű építészeti alkotások „művészi” színvonaláról! De sajnos ez a „teljesítmény” világjelenség. Torz a szemlélet, s ez torzszülötteket hoz létre, mert a sokezer éves építészeti kánont elvetették, amellyel a csekély tehetségű is legalább elfogadhatót tudott alkotni. Azonban az új építőművészeti törekvések újabb, ha szárnyalásra nem is, de legalább járásra alkalmas „szellemi mankót”, alkotási szabályokat sem adtak helyette.

Az épületek valós használati értékei szinte soha fel sem vetődnek, hanem csak az architektúra. Ebben a tekintetben súlyos felelősség terheli az elektronikus és nyomtatott hírközlő csatornákat. A közreadott minősítésnek soha sem tárgya az építmény üzemeltetési, fűtési, világítási, szellőztetési, karbantartási stb. költsége, vagy az építményben tartózkodók egészségi állapotának pozitív vagy negatív irányú alakulása. Holott az építészeti ártalmak másik nagy arzenálja a belső terekben fejti ki hatását. Ez a szomorú tény annyira valóságos, hogy megszületett a nemzetközileg használt összesítő diagnózis, a „Sick Building Syndrom” vagyis a betegségi tüneteket okozó épületek kifejezés. Ez a tény nem éri el a hírcsatornák ingerküszöbét.

A belső térben az építőanyagokból származhat toxikus kigőzölgés, kipárolgás, elgázosodás, vagy káros háttérsugárzás. Ártalmas hanghatások léphetnek föl, mint infra-hang, áthallás, visszhangosság. A szellőzetlenségből egészségkárosító hatású, oxigénszegény levegő jön létre. Pozitív ionizáció keletkezhet szellőzetlenségből és hibás anyaghasználatból. Nyílt láng használata károsan ható gázok, többek között a radon feldúsulásához vezet. Fotóbiológiai ártalmak keletkeznek a kellő természetes megvilágítás hiányából és mesterséges fényforrások használatából stb.

Az építészet a kültéri-beltéri környezetszennyezéssel általában nem foglalkozik. Helyette a látvány a fő célkitűzés. Nevesítik is a különböző törekvéseket, mint modern, posztmodern, organikus, non-funkcionalista, dekonstruktív – vagyis tervezett esetlegesség. Sajnos ezek a célok csak az épületek felületéig, a megjelenésig, a formáig érnek el, s a valós minőséget adó épületsajátosságok kérdése fel sem merül.

Megbocsátható lenne az egyoldalú esztétikai törekvés a művészi megjelenésre, ha az eredmények láthatóak lennének, mint ahogy ez történt a stílusépítészeti korokban, amelyek számtalan remekművet hagytak világörökségül az emberiségre. Napjainkban ilyenek alig akadnak, legfeljebb a gigantikus méretek ébresztik fel a közvélemény figyelmét. Az építészet kisöpörte az alkotás sokezer éves kánonját, a tömeg és architektúra szigorú harmonikus egységbe rendezésének elvét, s helyette nem nyújtott semmilyen fogódzót. Elszabadult a korlátozás és kompozíciós elvek nélküli alkotás, mely szabályok minden művészeti tevékenységben évezredes hagyományokat követve korlátok között tartották az alkotók gondolatait. Most ide is betört a határtalan liberalizáció.

Az építő ember sok tízezer éves története során, feltehetően már a nagyon korai időben, kialakult az építés vezérlő elve, valószínűleg a természet analógiájából levezetve létrehozta a rendező tengelyt. Hiszen környezetében szinte soha nem talált más élőlényt, mint amelynek-akinek felépítése egy tengelyre szerveződött. A neolitikum ránk maradt építményeitől kezdve, minden építészettörténeti korszakon át nyomon lehet követni, csaknem napjainkig, hogy az ember legalább egy fő tengelyt választott rendezőnek építményeihez, úgy az alaprajzi elrendezéshez, mint az építmény tömegformálásához, de a külsőben megjelenő nyílások és egyéb elemek elhelyezéséhez, a látvány megfogalmazásához is. A tengelyes építészeti alkotás térben és időben Földünkön mindenkor és mindenütt fellelhető. A „modern” építészet és a bauhaus kezdte ezt a kánont felhagyni, s végül csaknem teljesen megszüntetni. A kortárs építészet – csekély kivétellel – rendezetlen, elvek nélkül „komponált” építményeket hoz létre, amelyeknek sem tömegformája, sem arányai és motívumainak „rendje” nem mutat művészi értékeket, nyoma sincs a kompozíciónak.

Az épületek arculata torz, tömegeik feltördeltek, összehányt kubusok, rendezetlen egymás mellé-főlé sorolásával, s erre a halmazra rászórt nyílás-motívumokkal. A sok tehetségtelenségnek tág tere van. Művészi alkotás helyett címkézik magukat, például dekonstruktívnak nevezve az alkotást.

Ha sem az épület működési minőségét meghatározó követelmények teljesítése nincsen számon kérve, és a mai építészet többségében művészi élményt sem nyújt látványával – mint ez városokban, falvakban mindenki tapasztalhatja –, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy mit csinál az építészet?

Esztétikailag is szennyezi a környezetet! A kor építészete olyan útkeresés, amely szégyenfoltként íródik be az építészet történetébe.

Végül joggal tehetjük föl a kérdést, hogy létezik e egyáltalán olyan szellemi irányzat az építészetben, amely keresi a használati minőséget javító felvetődő feladatok megoldását? Szerencsére igenlő válasz adható, bár közismertségről messze nem beszélhetünk. Ez az ökologikus építészet, amelynek építészeti eszközök állnak rendelkezésére minden megoldandó feladat teljesítésére. Célkitűzéséről és feladatairól az alábbi diagramatikus összefoglaló nyújt tájékoztatást.

 

 

Az ökológia görög eredetű szó, amely környezettant jelent. Építészeti értelemben az ökológikus építészet környezetet védő, azaz a külső és belső környezetet védő tevékenység, amelynek feladatköre egészen pontosan lehatárolt, mint a fentiekből ez kitűnik. Ezzel szemben divatossá vált az angol nyelvterületről átvett, szolgaian lemásolt „fenntartható építés” fogalom használata, amelynek ködös határait mindenki úgy értelmezheti, ahogy akarja. Senki nem mondja meg, mi a tennivalója az építészetnek, hogy fenntartható legyen. Egyet azonban már most és itt leszögezhetünk, hogy a mai építészet sem formájában, arculatával, sem belső tartalmában, tehát biológiailag és fiziológiailag nyújtott minőségében, jelenlegi környezetvédő minőségével nem tartható fenn.

Az építészeti eszközökkel megoldandó, megoldható feladatok körét az ökologikus építészet részleteire lebontva meghatározza. Ezek közül a következőkben csak az első csoportot mutatjuk be, amely a kültéri, globális mértékű környezetszennyezésben a legsúlyosabb ártalmat okozza. Ezek az irányelvek a fosszilis eredetű energiahasználat megszüntetésének illetve kiváltásának eszközeit foglalják össze, illetve a megújuló energiák hasznosításának lehetőségét vetik föl.

 

 

Mint e táblázatból is kiviláglik, az ökologikus építészet fosszilis energia-használatot csökkentő eszközei mind az építészeti tevékenység körébe tartoznak, tehát megvalósítása csak szürkeállomány kérdése, s nem követel gépészeti berendezéseket és ezzel járó költségtöbbletet. De ehhez hasonlóan a többi feladat is az alkotó építész tevékenységi körébe tartozik, csupán alkotói tudat és szándék kérdése, hogy megvalósul-e?

Hangsúlyozni kell, hogy az ökologikus építészet célkitűzése semmilyen mértékben nem korlátozza az úgymond művészeti törekvéseket. Ezért elvárható lenne, hogy az építészet feladja az egyoldalú homlokzatcentrikus szemléletét, és helyette környezet- és embercentrikus elveket követne, miáltal észrevehetően csökkenne az épületek okozta, élenjáró világmértékű környezetszennyezés.

szöveg és ábrák: Dr. Kuba Gellért