„Körösvíznek partja mellett” – Fiatal művészettörténészek konferenciáztak Nagyváradon
Baldavári Eszter számol be az Építészfórumon a Fiatal Művészettörténészek 7. konferenciájáról, amelynek előadói a századforduló szinte elfelejtett építész-testvérpárjával, a Jónás-fivérekkel, a Széchenyi Fürdő bővítését tervező Dvořak Edével, vagy idősebb Rimanóczy Gyula és Wälder Gyula kapcsolatával is foglalkoztak.
Idén hetedik alkalommal rendezték meg október 25. és 27. között a Fiatal Művészettörténészek Konferenciáját, amelynek ezúttal a nagyváradi vár adott otthont. Tizenhárom évvel ezelőtt különleges együttműködésben indult el az a szakmai fórum, amelyet kétévente, felváltva határon túli és magyarországi helyszíneken rendez az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány (Kolozsvár) és a CentrArt Művészettörténészek Új Műhelye Egyesület (Budapest). A nagyváradi vár konferenciatermében Böcskei László megyéspüspök köszöntötte a résztvevőket, majd Pakó Klára, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány képviselője nyitotta meg az eseményt.
A három napos rendezvényen 54 előadó: ifjú muzeológusokból, kurátorokból, doktoranduszokból valamint mester- és alapképzésben résztvevő egyetemi hallgatókból álló társaság számolt be legfrissebb kutatási témájáról, amely az egyetemes művészettörténet majd minden korszakát és művészeti ágazatát érintette.
„A Fiatal Művészettörténészek Konferenciája a művészettörténész szakma jövője szempontjából fontos kezdeményezés, pláne, hogy ilyen konferencia az öregek számára még nem született” – jegyezte meg két éve az esztergomi konferencián Szakács Béla Zsolt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténeti Intézetének tanszékvezetője. Valóban: a művészettörténetet oktató intézmények többsége megjelent, s nemcsak a fővárosi egyetemek (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, CEU, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Károli Gáspár Református Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem), hanem a vidékiek mellett (az egri Eszterházy Károly Egyetem, Szegedi Tudományegyetem) a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem hallgatói is szép számmal képviselték iskolájukat. A fiatal szakemberek emellett olyan budapesti intézményektől érkeztek, mint a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Nemzeti Levéltár, a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Galéria, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum. A vidéki intézmények mellett (a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum) a Kolozsvári Művészeti Múzeum, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gyűjtőlevéltár és a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság ifjú szakemberei képviselték intézményüket.
Az építészettel, képzőművészettel és iparművészettel foglalkozó előadások ez alkalommal is a középkori, valamint a századfordulós és a két világháború közötti időszakból válogattak leginkább, külön szekciót szentelve a nagyváradi témáknak is. A magyarországi témákon kívül betekintést nyerhettünk Olaszország, Amerika és Kína modern művészetébe.
Az építészeti témájú beszámolók között szokatlan módon a késő középkori magyar székesegyházak szentélyeinek térhasználatáról szóló előadás (Kinde Anna) kivételével a századfordulós építészettel foglalkozó kutatások jelentek meg nagyobb számban. Németh Nóra a dualizmus-kori tanyasi templomok tervpályázatáról adott elő, Fülöp Zsuzsánna az Erdélyi Református Egyházkerület építkezéseivel, Megyeri-Pálffi Zoltán a törvényhatósági jogú városokkal foglalkozó kutatását ismertette. Ezek mellett olyan építészek monografikus feldolgozása vált ismertté, mint a Széchenyi Fürdőt tervező Dvořak Ede (Tóth Enikő), a tiszafüredi városháza építésze, ifj. Bobula János (Bacová Ildikó), vagy az Andrássy úton tizenegy bérpalota megtervezésével büszkélkedhető Freud Vilmos (Jeney András).
A két világháború közötti építészetről szóló előadások számukat tekintve előkelő helyet vívtak ki a mezőnyben. Jónás Zsigmond és Dávid építőművészetében a klasszicizáló tendenciák már a századforduló idején is megmutatkoztak, például az Arany János utca 32. szám alatti Goldberger-ház (1909-1910) homlokzatán, s ennek nyomán később már olyan klasszicista épületek átépítésével is Jónásékat bízzák meg, mint a Nádor utcai Pollack-ház, vagy a Hild József által tervezett Döring-ház. Az építészpáros kutatója, Hutvágner Zsófia a klasszicizáló korai modern törekvések forrását Demetri Porphyrios Classicism is not a style című műve alapján a „hajlékemelés” szándékában és a történeti formákhoz kapcsolódó társadalmi-etikai tartalmak elvesztésével a díszített szerkezeti elemek az építészet ontológiai alapjaira való utalásában látja.
A szintén modern eszméket valló id. Rimanóczy Gyula a pasaréti Páduai Szent Antal-plébániatemplom sikereit követően, a nyíregyházi ferences rendház és templom terveinek elkészítése után pár esztendővel az Egri főegyházmegye döntése értelmében egykori mestere, Wälder Gyula neobarokk tervei szerint kezdte el építeni az épületegyüttest, melynek munkálatai a második világháború alatt meghiúsultak. Láda Bertalan friss kutatásainak fényében a nyíregyházi építkezés története új fejezetet nyithat a Rimanóczy- és a Wälder-életműben is.
A klinkertégla magyarországi meghonosítója, Borsos József nyerte meg azt a tervpályázatot, amelyet a debreceni egyetem református templomának építésére írtak ki. Míg a korábbi tanulmányok a templom építésével foglalkoztak, a konferencián előadó kutató, Veress Dániel a Tiszántúli Református Egyházkerületi Nagykönyvtár irattárának rendezése közben talált pályatervekről és az azokhoz tartózó építészekről rántotta le a leplet, akik közül talán Körmendy Nándor műépítész a legismertebb.
Szintén a modern építészeti eszmék mutatkoznak meg a hazai Tér és Forma folyóirat szlovákiai (akkoriban csehszlovák) párjában. A Forum a kor egyetlen tisztán építészettel – szociális kérdésekkel nem – foglalkozó lapja volt, amely összesen nyolc évfolyamot ért meg 1931 és 1938 között. Az akkori magyar, német és zsidó kisebbség modernista törekvéseiről tudósító periodikát számos alkalommal a neves fotóművész, Rudolf Sandalo fényképei illusztráltak, főszerkesztője, Szőnyi Endre pedig a Tér és Forma első emberével, Bierbauer Virgillel is kapcsolatban állt az előadó, Kantár Kristóf szerint.
Ez utóbbi magyar folyóirat többször is közölte Hudec László sanghaji épületeit, egy másik titokzatos, a kínai városban nagy karriert befutott magyar építész munkásságát azonban tavalyig homály fedte. A Sanghaji Magyar Főkonzulátus megbízásából a Magyar Építőművészek Szövetségének ösztöndíjas kutatójaként Baldavári Eszter ismertette a kortárs kritika által „ultra-modern építésznek” nevezett Gonda Károly életművét s ma is álló tíz épületét. A Sanghaj Urban Archives-ban megtalálható tervrajzoknak és a korabeli szak-, illetve napisajtónak köszönhetően nemcsak Gonda legjelentősebb épületeit ismerhetjük meg közelebbről – köztük a Sun Sun üzletházat, a Shahmoon irodaházat, vagy a tavaly felújított Bank of East Asia-t –, de betekintést nyerhetünk a Le Corbusier és Adolf Loos elméleti munkássága által inspirált funkcionalista gondolkodásmódjába, amely moziépületeiben (Capitol, Cathay, Stellar) követhető leginkább nyomon. A külön, minden igényt és szokást szem előtt tartó mozi széket is tervező Gonda Károly legismertebb alkotása mégis, a sanghaji reprezentatív kikötőparton, a Bundon épült Bank of Communications art decó épülete, amely nemcsak a Bund, hanem az építész utolsó ismert alkotása is.
Összességében elmondható, hogy a konferencia nemcsak a magyarországi és határon túli szakemberek összefogása szempontjából biztató, hanem a művészettörténész szakma fennmaradásának reményteli jele is. Az eseménysorozat szervezése közben pedig a helyi polgármesteri hivatalok, egyházi intézmények, alapítványok és más múzeumok támogatásával a találkozó híre is széles körben elterjedhet. A konferencián elhangzott előadások ezúttal is tanulmánykötetben jelennek majd meg.
Találkozunk két év múlva!
Baldavári Eszter
A szerző a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ művészettörténész-muzeológusa, a CentrArt Művészettörténészek Új Műhelye Egyesület elnökségi tagja.
A cikk fotóit Varga Andrea, Juhász Bálint, Pakó Klára és Újvári Dorottya készítették.
