Kortárs a katedrális mellett: avagy hogyan nyúljunk hozzá egy középkori épülethez
Nem, nem feltétlenül a forma a lényeg, mégha első látásra az absztraháló gótikus csúcsívek is fogták meg a tekintetüket. A lényeg az anyag, az azonos porozitás és a mérték, amely az emlék önfenntarthatósága és az együttes megőrzendő identitása között próbál egyensúlyozni.
A Carlisle székesegyház és Ágoston-rendi kolostor területén az elmúlt 150 év óta az egyik legnagyobb beavatkozást tervezte meg a Fergus Feilden és Edmund Fowles vezette építészetiroda. A stúdió nem kifejezetten a műemléki beruházásairól ismeretes, de több munkájukban felfedezhetjük azt a lead-ben említett mértékletességet, amelyet egyes terveik adott kontextusban, egy már meglévő építészeti környezetben tudnak elérni. Ilyen várt projektük például a londoni Természettudományi Múzeum Alfred Waterhouse által tervezett épülete köré szerveződő Urban Nature Project, vagy éppen a Cambridge-i Egyetem Homerton Főiskolájának új ebédlő épülete.
A szóban forgó hozzáépítés egyfajta kapuépítmény lesz a refektórium épületéhez csatlakoztatva, de a funkciót értelmezhetjük szimbolikusan is. Az új toldalék az együttes turisztikai fejlesztésének része, azaz egyfajta nyitás a nagyközönség felé, hogy ezt követően reprezentatívabb kiállításaikkal, vezetéseikkel és eseményeikkel még több ember számára ismertebb lehessen Carlisle anglikán püspökének székhelye. Van is itt miben gyönyörködni, hiszen a kolostor alapítása 1122-ig nyúlik vissza, de a 13. és 14. századi hozzáépítéseknek, átalakításoknak köszönhetően is van, ami lenyűgözze a középkor műformáinak rajongóit. Ami a gótikus részletek mellett még megkapó lehet, az nem más, mint az együttes ódon színe, melynek oka a cumbriai St. Bees-ből bányászott homokkő folyamatosan patinálódó, sötétebb tónusba hajló árnyalata lehet.
A hajdani refektórium az 1500-as években épült többszöri átalakítással, ma pedig Anglia egyik legértékesebb kolostori könyvgyűjteményét rejti magában (2006-ban John Newling-nak volt egyébként egy látványos kiállítás installációja az értékes darabok bemutatására.) Az architektúra mellett látott romantikus romok a kolostor egykori nyugati kiterjedésének maradványai, amit a Reformáció ideje alatt bontottak el. Az új előcsarnok érdekében ugyan most is bontani kellett, méghozzá a 19. század végi, historizáló előépítményt, így viszont felszínre került és restaurálni lehetett egy korábbi bejáratot, amely nem máshoz kötődik mint Robert Smirke egyik átalakításához.
Maga az új épület rendkívül egyszerű, csupán egy előcsarnokról van szó a látogatók számára, mely egyfajta köztes megálló a megérkezés után, de még a helyszín bejárása előtt. Található benne egy kávézó is, de a kripta szintjére is itt lehet lejutni lifttel, valamint a lépcsőházon át, ahol odalenn előadásoknak és oktatási programoknak hoztak létre egy felújított helyszínt. A tömb és az épület között e kvázi lépcsőtorony struktúrája, pontosabban mennyezete a középkori keresztboltozatok bordáit idézi meg, mégha statikai szempontból ezen acél bordák szerepének már nincs is a középkori bordákhoz hasonlítható "súlya".
Ha az épületre tekintünk, nyilván nem egy sosem látott megoldásról beszélünk. A modern árkádívek gyakorlata közkedvelt a kortárs építészetben, könnyen eszünkbe juthat mondjuk a Palassis Architects Cadogan Song School bővítése Ausztráliában (2017). Az árkádos és átlátható, egyes részeken nyitható üvegfelületekkel ellátott filigrán épület homlokzata szintén homokkőből készült, bár ez a vörös felület a skóciai Dumbries területéről származik. Ez a fajta formai megközelítés azért tudott sikeres lenni, mert bár stilizál, csupán annyira, hogy neutrális maradjon a gótikus részletekkel. Alapjában véve a régit és az újat ötvözi: múltbéli formák, régi anyagok találkoznak a merőben modern CNC kőmegmunkálással. A forma több szempontból is a múlt előtt tiszteleg, árkádjain át ugyanis takarás helyett felsejlenek az épület kövei és a feltárt Robert Smirke-féle bejárat részletei is. A beltérben akusztikai panelek fedik a mennyezetet, a kripta szintjéig pedig csiszolt terrazzo fut végig a lábunk alatt.
Réz és acél elemek, színezett mész felületek és a homokkő dominanciája: minőségi anyagok, melyek nemesebben is patinálódnak majd a jövőben. Olykor már hangsúlyosabb azon a vita, hogy milyen stílben kell régi architektúrákat bővíteni, a minőségi anyagról pedig jóval kevesebb szó esik. Ha egy több száz évet végigélt struktúrába avatkozunk bele, akkor spórolás helyett szintén több száz évig értékesnek tekinthető anyagokkal kell a bővítésbe fogni.
Carlisle műemléki együttese ezt megfogadva néz új jövő elé. Felfrissült eseménynaptár, új kiállítások és új oktatási programok követhetik egymást a járványhelyzet lezárulta után, azaz egy nagyobb közönség felé nyithatja meg kaputi, mely attitűdnek és korszaknak értékes tanúja lehet e homokkőből emelt fogadó architektúra.
