Kortárs zenei auditórium

...A belső tér fő jellemzője a kettősség: a bejárati szint átláthatósága és a hatalmas vasbeton lábakra állított, három részből álló, világító koncertterem zártsága...
Juhász Anikó és Nagy Anna Nóra diplomaterve
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, építész kar, 2008. június

Az auditóriumot egy már meglévő épületbe terveztük, budapesti, Kazinczy utcai áramátalakító épületébe. Az épület az 1800-as években épült, utána kétszer átalakították. A harmincas években jelentősen, majd a hatvanas évek végén – az addig üres belső terébe - két födémet és a hozzájuk tartozó pillérszerkezetet építettek. Azóta nem üzemel eredeti funkciója szerint.

A tervezést egy Budapest Erzsébetvárosára, illetve a tömbre vonatkozó kutatással kezdtük, melyben vizsgáltuk a parkok, kulturális, oktatási és vallási intézmények számát, elhelyezkedését, valamint a főbb közlekedési útvonalakat.

A tömbünkben található egy régi zsinagóga, az ELTE egy kihelyezett tanszéke, az Elektrotechnikai Múzeum, illetve a mi auditóriumunk, ez már eleve olyan feltételeket adott, ami evidenssé tette, hogy ne csak a saját épületünkkel foglalkozzunk, hanem az egész tömbbel, mint spontán kulturális központtal. Mindezekre rájátszott még, hogy a tömb által U alakban közrefogott parkról kiderült, hogy elvileg egy nyitott, mindenki által látogatható kert lenne. Így jött az auditórium mellé egy olyan plusz funkció, amely összekapcsolja az auditóriumot és a többi épületet a parkkal, illetve az auditóriumot egy olyan passzázzsá változtatja, amely ki tudja szolgálni a park igényeit (büfé, shop, információ). És mindezt úgy, hogy ne váljon az előadótermek rovására.

Ezt úgy oldottuk meg, hogy a főszint lekerült a pincébe, ahová a két bejárat felől, két hosszú rámpa vezet, átdöfve az épületet. Így az oszlopcsoportok tetején lebegő előadó-tereket nem zavarja az átjárás. Viszont az embernek még sincs rossz érzése amiatt, hogy le kell mennie a föld alá; ez az útvonal válik evidens útvonallá.
 
Kiindulásként három meglévő, hasonló méretű zenei auditóriumot tanulmányoztunk, ezek alapján határoztuk meg a szükséges funkciókat, majd csoportokra bontva azok méreteit, arányait.

A grafikonszerű feldolgozás következményeként célszerűnek tűnt a meglévő épület belsejét „visszaállítanunk” a valamikori eredeti állapotába: az utólagos hozzáépítést, a később behúzott födémeket és az összes pillért - a hatosával összekapcsolt pillérkötegek kivételével – elbontani.  

Csupán falakból, tetőből és a padlóból kinövő pillércsoportokból álló tiszta térbe kezdtük meg a modellezést, melyekből számos született a tervezés alatt, ezekből hat fontosabb lépést emeltünk ki, melyek segítettek előrelépni az arányok, formák, közlekedők kialakulásának folyamatában.

Elsőként egy térbútorszerű tömeget képzeltünk, sík lapon a pillérekre helyezve, de problémát jelentett a terek szeparálhatósága.

A terek egymásba nyitása és leválasztása miatt a következő lépésben a síkot négy különböző alapterületű térrészre osztottuk, mellyel megoldódott a szeparálhatóság, de a szükséges funkcióknak nagyobb térigénye volt.

A kubusokat vertikálisan megnöveltük, az így kapott tornyokba szintekre osztva kerültek a szükséges funkciók. A tornyok alkalmasak voltak, hogy területileg elférjen minden, de különböző funkciók más-más elrendezést követeltek (az irodának legyen ablaka, az előadótér akusztikailag zárt legyen stb.)

A következő lépés a tornyok vízszintes irányban való tologatása volt, hogy reális terek alakuljanak ki, de ettől a lépéstől az egész tér beépült, zsúfolttá vált.

Legkézenfekvőbbnek a három szintes elrendezés tűnt, alul a közfunkciók, utána az előadók és legfelül az irodák. Szinte ebből alakult ki a végleges változat, az alsó szint beépítetlensége, az előadók három kapcsolt tere, és a födémmel elválasztott irodák, egyetlen közlekedő rendszerrel.

A tervezett épület
A pince téri letisztultsága és átjárhatósága érdekében a kapcsolt oszlopok közé olyan bútorokat terveztünk, amelyek magukban hordoznak minden funkciót, így nincs szükségünk falakra, és helyben megoldható a raktározás nagy része is. A pince immár nem csak a mi épületünk alatti pincéből áll, hanem a lebontott toldaléképítmény alatti pince és a múzeum épülete alá benyúló, de semmire nem használt pince is a miénk lett. Ezekbe raktuk el az olyan funkciókat, amiknek mindenképpen szükségük volt zárható terekre. (vizesblokk, öltözők, raktárak, javító műhelyek, ruhatár) Így a pincébe lépve csak a tömbbútorok (információ, médiatéka, shop, büfé), a főlépcső, a lift és egy melléklépcső látható.

Az első – második és harmadik szint lényegében egy nagy összekapcsolt, de kettőbe vagy háromba is szétnyitható térből áll. Ez maga az auditórium.
A legfelső szinten van az iroda, a hozzá tartozó vizesblokkal illetve teakonyhával, egy öltöző, várakozó tér a zenészeknek, és egy viszonylag nagy, és emiatt elég flexibilisen használható tér a hangmérnökök, és világítástechnikusok részére.
 
A belső tér fő jellemzője a kettősség: a bejárati szint átláthatósága és a hatalmas vasbeton lábakra állított, három részből álló, világító koncertterem zártsága. A két térrész látványának különbségét erősíti az anyaghasználat.  A meglévő épület falai belül vakoltak, talapzata beton, aminek ridegségét fokozza a padló folytatásaként az oldalfalakon végigfutó beton lábazat és a lábazatból kinövő monumentális ajtókeretek. A közlekedők színükben és anyagukban elkülönülnek: a padló síkjában futó rámpa, a rámpáról induló főlépcső, a további lépcsők, és a lift anyaga fekete acél.

A többfunkciós, flexibilis koncerttér hangszigetelt, süketszobaként funkcionál. A tolófalak és a belső lépcsők által a terek külön-külön és egybenyitva is használhatóak. Az előadóterek jellemzője a fa. A padló, a közlekedő, az ajtók, és az akusztikai panelek is fából vannak, fokozva az ellentétet a kint és a bent között. A nagyterem két fala több funkciót lát el egyszerre: egyben akusztikai panel, amely mozgatható, a panelek alatt a székek tárolásának biztosít helyet, és a panelek mögötti technikai szoba kapcsolatát a koncerttérrel is létrehozza. A nagyterembe, a színpad- és karzattérbe három különböző bútor került. A világítás rácsos tartója szintén mozgatható.    

A bútor
Hogy az oszlopok közti teret megtartsuk minél inkább olyannak, mint amilyen volt, a bútorok tömbként tartalmazzák a tárolást és a székeket is. Így szisztémájukban olyanok, mint egy nagy konyhabútor, amibe mindent vissza lehet tolni ha már nem használjuk, így nincsenek kallódó székek, és nem kellenek fallal leválasztott terek sem.

A bútorok tervezése elég sok lépésen ment át, amik nem feltétlenül egymást követő lépések. Inkább válaszok sokasága egy feltett kérdésre. Így a végeredmény is egy olyan válasz lett, ami az összes rendszerből tartalmaz részeket, aszerint hogy az adott funkciónak mi felel meg legjobban. Hiszen nem lehet ugyanaz az elve egy bárszék tömbbe tolásának, mint a kertbe kinyúló bárpult székeké.

A másik típusú rendszer a médiatékához tartozó zenehallgató részek székei, amik a kapcsolt oszlopok között találhatóak. Ezeknél, hogy még jobban erősítsük azt az élményt mikor az ember - fülhallgatóval a fején - kicsit kívülállóként érzi magát a legnagyobb nyüzsgésben is, nagy, füles székeket választottunk, és ezeket egy forgóval ellátott betontalapzatra állítottuk. A betontalapzatba építjük be a technikai részeket, és ide csatlakozik a fülhallgató is, mi pedig az elefántszerű oszlopok alatt ülve, a nagy fotelekben forogva élvezhetjük a kívülállóságot a legnagyobb tömegben is.
 
Világítás
Az általános világítást maga az auditórium fényes fehér lebegő tömege adja. Felszíne egy világító réteggel van bevonva, ami még jobban fokozza a tömb anyagtalanságát, lebegését és éteriségét.

A helyi világítás, hasonlóan a bútorhoz, mindig a funkciónak megfelelő. Más a bárnál a falra szerelhető Prouve lámpa, mint a médiatékánál a bútor tömbjébe szúrt íróasztallámpa. Természetesen, mint mindenhol, a bútornál használt székek és lámpák is csak jelzik az elv lényegét.  Nem kizárólagos megoldások, csak példák, akárcsak az egész épület.

Juhász Anikó és Nagy Anna Nóra diplomaterve
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, építész kar
2008. június